Az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak a végrehajtó tagállamban fogva tartásban töltött időtartam beszámítása érdekében vizsgálnia kell, hogy az érintett személlyel szemben az ez utóbbi tagállamban foganatosított intézkedések szabadságelvonó hatásúak-e. A mozgás elektronikus karkötővel való nyomon követésével társuló napi kilenc órás házi őrizetnek főszabály szerint nincs ilyen hatása
A C-294/16. PPU. sz. ügyben hozott ítélet JZ kontra Prokuratura Rejonowa Łódź – Śródmieście
A Sąd Rejonowy dla Łodzi-Śródmieścia w Łodzi (Łódźi kerületi bíróság, Łódź belvárosa, Lengyelország) 2007. március 27-i ítélete három év két hónap szabadságvesztés-büntetésre ítélte JZ-t. Mivel JZ kivonta magát a lengyel igazságszolgáltatás alól, európai elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. 2014. június 18-án az Egyesült Királyság hatóságai ezen európai elfogatóparancsot végrehajtva letartóztatták JZ-t.
2014. június 19-től 2015. május 14-ig a 2000 font sterling (GBP) összegű óvadék ellenében szabadlábra helyezett JZ-t arra kötelezték, hogy 22.00 és 7.00 óra között – mozgásának elektronikus nyomon követése mellett – az általa megadott címen tartózkodjon. JZ-t ezen túlmenően arra kötelezték, hogy jelentkezzen a rendőrkapitányságon, továbbá megtiltották számára, hogy a külföldre utazást lehetővé tevő okmányokat kérjen, valamint arra kötelezték, hogy folyamatosan tartson magánál egy bekapcsolt és üzemképes állapotban lévő mobiltelefont. Ezen intézkedéseket az érintettnek a lengyel hatóságok részére történő, 2015. május 14-i átadásának napjáig alkalmazták.
JZ kéri a lengyel bíróságtól azon időtartam beszámítását a rá Lengyelországban kiszabott szabadságvesztés-büntetésbe, amely alatt az Egyesült Királyságban házi őrizetben volt, illetve mozgását elektronikusan nyomon követték. E tekintetben az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatra hivatkozik, amely többek között úgy rendelkezik, hogy az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam az említett elfogatóparancs végrehajtásából eredő fogva tartás teljes időtartamát beszámítja a kiszabott szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés következtében a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás teljes időtartamába.
E nemzeti bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a „fogva tartás” fogalma a végrehajtó tagállamnak az elfogatóparancs által érintett személy mozgásának elektronikus nyomon követésével párosuló házi őrizetben megnyilvánuló intézkedéseit is magában foglalja-e.
A meghozott ítéletében a Bíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy a kerethatározatban szereplő „fogva tartás” fogalma önálló uniós jogi fogalom, amelyet az Európai Unió területén egységesen kell értelmezni.
Ezt követően a Bíróság megállapítja, hogy az a kötelezettség, hogy az érintett személy által a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás teljes időtartamába be kell számítani az európai elfogatóparancs végrehajtásából eredő fogva tartás időtartamát, az alapvető jogoknak tiszteletben tartására vonatkozó általános célkitűzést hivatott konkretizálni, fenntartva az érintett személynek a szabadsághoz való jogát, valamint az arányosság elvének a büntetések alkalmazása vonatkozásában való hatékony érvényesülését.
A kerethatározat ugyanis annak előírásával, hogy azt a teljes időtartamot be kell számítani, amíg az elítéltet a végrehajtó tagállamban fogva tartották, biztosítja, hogy e személynek végső soron nem kell olyan időtartamot fogva tartásban töltenie, amely összességében – mind az európai elfogatóparancsot végrehajtó, mind az azt kibocsátó tagállamban – meghaladná a kibocsátó tagállamban rá kiszabott szabadságvesztés-büntetés időtartamát.
E tekintetben a Bíróság megállapítja, hogy nem lehet úgy értelmezni a kerethatározatot, mint amely annak előírására korlátozódik, hogy az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam kizárólag az említett elfogatóparancsot végrehajtó tagállamban szabadságvesztésben töltött időtartamokat számítsa be, kizárva azon időtartamokat, amelyek során más, a végrehajtandó szabadságvesztés hatásához hasonló hatású szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmaztak.
A kerethatározat értelmében vett „fogva tartás” fogalma nem szabadságkorlátozó, hanem szabadságelvonó intézkedést jelent, és a szabadságvesztésen kívül minden olyan, az érintett személlyel szemben foganatosított intézkedésre vagy intézkedések összességére vonatkozik, amely fajtájánál, időtartamánál, hatásainál és végrehajtási szabályainál fogva a szabadságvesztéshez hasonló módon fosztja meg az érintett személyt a szabadságától.
Következésképpen az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságának vizsgálnia kell, hogy az érintett személlyel szemben a végrehajtó tagállamban foganatosított intézkedések a szabadságelvonással azonos megítélés alá esnek-e, és ezért „fogva tartásnak” minősülnek-e. Ha ezen igazságügyi hatóság e vizsgálat keretében ilyen következtetésre jut, a kerethatározat előírja, hogy a szabadságelvonás időtartamába be kell számítani azt a teljes időtartamot, amely folyám ezen intézkedéseket alkalmazták.
A jelen esetben, noha a JZ ellen az Egyesült Királyságban foganatosított intézkedések bizonyosan korlátozzák a mozgásszabadságát, ezek főszabály szerint nem olyan mértékben kényszerítő jellegűek, hogy szabadságelvonó hatásúak lennének, és hogy ekképpen a kerethatározat értelmében vett „fogva tartásnak” lehetne azokat minősíteni.
Mindazonáltal, mivel a kerethatározat az európai elfogatóparanccsal érintett személy alapvető jogai tekintetében minimális szintű védelem előírására korlátozódik, nem zárja ki azt, hogy az elfogatóparancsot kibocsátó tagállam igazságügyi hatósága kizárólag a nemzeti jog alapján beszámíthassa a szabadságelvonás teljes időtartamába azon időtartam egy részét vagy egészét, amely során e személlyel szemben a végrehajtó tagállamban nem szabadságelvonással, hanem szabadságkorlátozással járó intézkedéseket foganatosítottak.
