A parlament 2014. december elején fogadta el az új biztosítási törvényt, amelynek legtöbb szabálya 2016. január elsején lépett hatályba. Az új törvényre azért volt szükség, hogy abban megjelenjenek a pénzügyi válság óta felhalmozódott piaci és felügyeleti tapasztalatok, valamint a nemzeti szabályozás igazodjon az uniós irányelvekhez, nem utolsósorban a kockázatalapú cégértékelést lehetővé tevő Szolvencia II. előírásokhoz.
Az új jogszabály szerint biztosítók a következő jogi formákban működhetnek: részvénytársaság, európai részvénytársaság, szövetkezet, kölcsönös biztosító egyesület, valamint külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe.
A másik uniós tagállamban székhellyel rendelkező biztosító Magyarország területén biztosítási tevékenységet folytató fióktelepe mindazokat a biztosításokat megkötheti, amelyeket a székhely ország felügyelete számára engedélyezett. Jogilag a fiókteleptől különbözik az az eset, amikor a másik uniós tagállamban székhellyel rendelkező biztosító Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében folytat biztosítási tevékenységet. A lényeg azonban annyiban azonos, hogy mindkét esetben az anyacég áll helyt a biztosítási szerződésből adódó kötelezettségekért.
Az uniós irányelvek több összegszerű követelményt euróban adnak meg. A törvény úgy szól, hogy azokat Magyarország területén forintra kell átszámítani, és az átszámítás mindig egy naptári évre érvényes. Az átszámítást az adott naptári évet megelőző év első tíz hónapjára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett, hivatalos napi árfolyamok átlagának alkalmazásával kell elvégezni. Az eredményt milliós forintértékre kell kerekíteni. Ilyen átszámítás előzi meg például a kötelező gépjármű felelősségbiztosításnál a biztosító által fizetendő maximális összeget.
Az új törvény kimondja, hogy a biztosító köteles fogadni az ügyfelei panaszait. A személyesen előadott panaszt minden munkanapon 8 és 16 óra között, a telefonon közöltet pedig a hét egy munkanapján 8 és 20 óra között is, míg az elektronikus levélben közölteket folyamatosan fogadni kell. Az azonnal el nem intézhető szóbeli panaszról jegyzőkönyvet kell felvenni, és ezzel az írásbeli panasszá alakul át. Erre 30 napon belül érdemi választ kell adnia a biztosítónak.
Az életbiztosításokat a megkötéstől számított 30 napon belül indoklás nélkül felmondhatja az ügyfél. Nem lehet felmondani viszont a hitelfedezeti, valamint a 6 hónapnál rövidebb idejű életbiztosítást.
Egy életbiztosítás megkötése előtt a biztosítónak kötelessége felmérni az ügyfél igényeit. Ez a kötelezettség átszáll az alkuszra, ha ő köti a szerződést. Erről nemrég jelent meg az MNB elnökének a rendelete, amely leírja, hogy az előzetes kérdőívnek milyen kötelező elemeket kell tartalmaznia. Az igényfelmérő elsőként az iránt érdeklődik, hogy az ügyfél csak biztosítási védelem céljából, vagy pedig – a biztosítási védelem mellett – megtakarítási célból kíván-e életbiztosítást kötni. A kérdések között szerepel az is, hogy az ügyfél belátható időn belül mekkora összegű díj megfizetését tudja vállalni. Fontos az életbiztosítás futamidejének a megválasztása is.
Külön fejezet foglalkozik a törvényben a biztosítási alkuszokkal. Így például a többes ügynökök, akik több biztosító termékeit is közvetítik, saját maguk kötelesek helytállni az általuk az ügyfélnek okozott károkért, nem pedig a képviselt biztosítók. Ezért a többes ügynököknek az általuk okozott károk várható megtérítésére felelősségbiztosítást kell kötniük, mégpedig úgy, hogy a felelősségbiztosítónak káreseményenként 1 millió 251 ezer euróig, de több kár esetén is legfeljebb 1 millió 876 ezer euróig kell helytállnia.
Ha a biztosító a befektetési jellegű, illetve az életbiztosítások mögött lévő eszközalapját hozamgarantáltnak nevezi, akkor ez automatikusan magában foglalja a tőkegaranciát is. A törvény felsorolja, hogy az eszközalap mikor tekinthető tőke-, illetve hozamgarantáltnak, így például akkor, ha az erre szolgáló biztosítékot hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító nyújtja. A biztosító közvetlenül a biztosítéknyújtónál válthatja be a garanciát.
A biztosítókat megilleti a befektetés szabadsága, vagyis bármilyen eszközbe befektethetnek. Ezt az általános szabályt azonban szigorítják a későbbi részletes szabályok. Így a biztosító nem vásárolhat saját maga által, illetve a kapcsolt vállalkozása által kibocsátott értékpapírt. Ez a megszorítás azonban nem vonatkozik a szabályozott piacra – a tőzsdére – bevezetett papírokra.
A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, ugyanakkor az irányítási és ellenőrzési jognak, illetve a kockázatvállalásnak a biztosítónál kell maradnia. Ha a kiszervezés miatt az ügyfelet kár éri, akkor a biztosító köteles sérelemdíjat fizetni.
A biztosítástechnikai tartalékot úgy határozza meg a törvény, hogy annak nagysága megegyezik azzal az összeggel, amelyet akkor kellene fizetnie a biztosítónak, ha a biztosítási kötelezettségét egy másik biztosítóra ruházná át. Ez a szabály már a Szolvencia II.-ről szóló uniós irányelvnek megfelelés része.
