1990. január elsején kezdte meg a működését a magyar Alkotmánybíróság öt bírával még az első szabad választások előtt. A rendszerváltás utáni huszonöt év politikai-jogi eseményeinek története mindenféleképp kapcsolódik a taláros testülethez. A Donáti utcai ítészek olyan alapvető jelentőségű ügyekben hoztak a társadalom mindennapjaira is komoly befolyással bíró döntéseket, mint a halálbüntetés megengedhetősége, az egyes emberiesség elleni bűncselekmények elévülése, a nemzetközi jog és a belső jog összhangja, a véleménynyilvánítás szabadságának határai, és a sort hosszan lehetne folytatni. Minden évben volt jó néhány komoly sajtóvisszhangot és érdeklődést kiváltó döntés. A legfelsőbb szintű jogszabályt kibontva, értelmezve szövődött a Sólyom László-féle láthatatlan alkotmány, majd kisebb aktivizmussal járó időszak következett, míg a 2010 utáni kétharmados kormánytöbbség tevékenysége teljesen új helyzetet teremtett, melynek elemzése nem ennek a cikknek a tárgya, ehelyett – tematikánknak megfelelően – álljon itt néhány iparjogvédelmi vonatkozású döntés rövid összefoglalója.
A kilencvenes évek közepén érkezett több indítvány az Alkotmánybíróság elé a szabadalmi ügyvivők tevékenységének keretei kapcsán. Az 65/1997 (XII. 18.) AB. határozatban az indítványozó az Alkotmány vállalkozás szabadságát kimondó szakaszba és a diszkrimináció tilalmába ütközőnek találta azt a lehetőséget, hogy szabadalmi ügyvivők (egyéni és szabadalmi ügyvivői iroda forma mellett) korlátolt felelősségű társasági formában is folytathatnak ilyen tevékenységet. A testület az indítványt mindkét vonatkozásban elutasította. Előbbi tekintetben azért, mert a vállalkozás szabadsága az ítészek szerint nem jelenti azt, hogy bárkinek alanyi joga lenne egy meghatározott hivatás gyakorlásához és azt ne lehetne állami szabályozásnak alávetni. Utóbbi vonatkozásban pedig azért, mert azzal, hogy az állam az összes ügyvivő számára felkínálja ezt a lehetőséget, nem tesz indokolatlanul különbséget az ilyen hivatást ellátó személyek között.
Érdekes eset volt még a kilencvenes évek elején az a beadvány, mely az akkori (a jelenlegivel ebben a vonatkozásban egyébként megegyező) szabadalmi törvénynek azon rendelkezéseit támadta, hogy a fenntartási illeték befizetésének elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy a szabadalmi oltalom megszűnik. A bírák a szabadalom, mint jogi kategória elméleti irányzatainak részletes ismertetésétől eltekintettek, pusztán arra mutattak rá, hogy a díj fizetése a szabadalmi jogviszonynak lényeges eleme, előfeltétele. Ennek indoka, hogy a szabadalmak elbírálása és az ezzel kapcsolatos adminisztráció az állam számára anyagi terhekkel jár, melyet valamilyen formában ellentételezni kell. Az indokolás lényege szerint a fenntartási díj, nem a kizárólagos jogosultságot – mint vagyoni értékű jogot – korlátozza, hanem mintegy előfeltételhez köti, így nem valósít meg alkotmányellenes alapjog-korlátozást.
A védjegyek világába kalauzol minket a „Bud” ügyben meghozott 2013-as döntés, mely egy 1990 óta húzódó jogvita végére tett pontot. Az indítványozó – a Bud szómegjelölés bejelentője – a tisztességes eljáráshoz való jog (azon belül is a perek ésszerű időben történő eldöntésének követelményének) sérelmét látta abban, hogy az 1990-es bejelentésben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala érdemi döntést csak 2010-ben hozott, a Fővárosi Ítélőtáblán jogerős döntés csak 2011-ben, míg a Kúrián rendkívüli jogorvoslat ügyében csak 2012-ben született döntés. Az ügyben eljáró öttagú tanács nem találta megalapozottnak a panaszos indítványát. Az alapügyben hozott bírói döntéseket felidézve megállapították, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala csak azért késlekedett az ügy érdemi eldöntésével, mert ahhoz előzetes kérdések elbírálására (vagyis hogy fennállt-e korábbi érvényes és egyben az új bejelentést kizáró jogosultság) volt szükség.
Egy másik ügyről, ahol a bírói fórum nem adott igazat a hivatalnak egy húsz évig húzódó szabadalmi bejelentés kapcsán a Szabadalmi blog számolt be itt. Más esetben pedig a Fővárosi Törvényszék találta úgy, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala sérti az európai jogot, amikor három évig nem nyúlt hozzá egy soron kívüli megsemmisítési kérelemhez. Erről részletesen egy másik blogbejegyzésben olvashat. A bírói döntés összefoglalója a magyar Hivatal honlapján, a joggyakorlat menüpontban is megjelent.
A www.laptop.hu ábrás védjegy kapcsán a Hivatal úgy látta, hogy az az ábrás elemre is tekintettel kellő megkülönböztető képességgel bír, míg a felsőbb szinten eljáró bíróságok nem osztották ezt a meglátását. A döntés ellen az indítványozó a következő jogi okfejtéssel nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Az illető eredeti indítványában hivatkozott arra, hogy ha a megjelölés nem rendelkezik kellő megkülönböztető képességgel, akkor a hivatal állapítsa meg, hogy intenzív reklámtevékenység következtében megkülönböztető képességre tett szert. Mivel a hivatal a vizsgálatban eddig nem jutott el, a bíróságok viszont ezt a körülményt hivatalból vizsgálták, (és arra jutottak, hogy a megjelölés nem szerzett megkülönböztető képességet.) az indítványozó szerint a bíróságok elvonták a hivatal hatáskörét, mely ellentétes a jogállamiság alapelvével. Sajnos érdemi döntés ebben az ügyben nem született, mivel az indítványozó nem alkotmányjogi, hanem ténybeli alapokból fakadóan kívánta felülbírálni a Kúria végzését, így az Alkotmánybíróság formai kellékekre hivatkozva visszautasította az ügy elbírálását.
Érdekesség, hogy sem a szabadalmi törvény, sem a védjegytörvény egyetlen szakaszát sem találta alkotmányellenesnek a taláros testület eddigi huszonöt éves működése alatt. Ugyanakkor ehhez az is hozzájárult, hogy egy kérelemhez hat évig nem nyúltak hozzá. A Pintz és Társai Iroda például még 2006-ban terjesztett elő egy olyan indítványt, melyben a nemleges megállapítási eljárás és ezzel kapcsolatban a szabadalmaztathatóság követelményével kapcsolatos szabályok alkotmányellenességének megállapítását kérte. A nemleges megállapítási eljárásban ugyanis az történik, hogy a bejelentő kérelmére a hivatal eldönti, hogy egy konkrét műszaki megoldás korábbi szabadalomba ütközik-e. Ez tulajdonképpen egy fordított bitorlási per. Az ilyen ügyben tartott szóbeli tárgyalások nyilvánosak. A hivatal abszurd gyakorlata pedig azt eredményezte, hogy egy olyan szóbeli tárgyaláson elhangzottak, ahol a kérelmezőn és az ellenérdekű felen kívül senki sem volt jelen, újdonságrontónak minősültek. Abban az időben még internetes tárgyalás meghirdetés sem volt. Vagyis az történt, hogy a bejelentő jóhiszeműen meg akart bizonyosodni arról, hogy ötlete nem sérti más jogait, majd mikor kiderült, hogy nem, akkor maga is szabadalmaztatta. „Jutalma” az lett, hogy szabadalmazott megoldását utóbb újdonsághiányra hivatkozva megsemmisítette az SZTNH. Az újdonsághiány egyik hivatkozási alapja az említett szóbeli tárgyalás volt. Az indítványozó szerint sérült az ügyfél szellemi tulajdonhoz való alkotmányos joga, ha élve a jog adta tisztázási lehetőséggel, az ott elhangzottak is beépülnek a technika állásába, és újdonságrontóak későbbi saját szabadalmi bejelentésére. Sajnos a beadvány az új Alkotmánybírósági törvény értelmében 2012. január elején – mivel a kérelmező már érdekmúlás miatt nem kívánta azt változatlan tartalommal alkotmányjogi panasz formájában benyújtani – automatikusan elhalt.
Csak az iparjogvédelem területét nézve, de összességében is elmondható hogy az alkotmánybíróságok tevékenysége általában ellentmondásos. Döntéseik soha nem nyerik el a társadalom minden csoportjának a tetszését, de míg más helyzetben érdemi érvekkel lehet védekezni, ilyen esetekben egy határozat szakmai koherenciája majdhogynem szó szerint senkit nem érdekel, mert a nagyobb érdeklődést kiváltó döntések sajtóvisszhangja csak politikai szempontokat rak fókuszba. Ellenzékben az Alkotmánybíróság a demokrácia őre, a fékek és ellensúlyok letéteményese, a kisebbség védelmezője, kormányoldalon a nép által választott képviselők akaratának akadályozója, jogi csűrés-csavarással az állami hatékonyságot bénító elefántcsonttoronyba visszahúzódott vének tanácsa. És hogy ilyen nyilatkozatokat hallunk, jelzi, hogy minden rendben működik.
Ezúton irodánk nevében is szeretnék gratulálni Paczolay Péter elnöknek az eddigi bravúros teljesítményéhez, illetve Lenkovics Barnabásnak sok sikert kívánni februárban kezdődő munkájához.
Csirik Márton
