E. Sharpston főtanácsnok véleménye szerint az Alapjogi Charta korlátozza a tagállamokat a menedékkérők által állított szexuális irányultság ellenőrzésekor megillető cselekvési szabadságot. Noha a tagállamok jogosultak az ilyen kérelmek hitelességének ellenőrzésére, bizonyos ellenőrzési módszerek, mint az orvosi és pszeudo‑orvosi vizsgálatok, a tolakodó kérdések, valamint a szexuális tevékenységekre vonatkozó bizonyítékok megkövetelése, összeegyeztethetetlenek az Alapjogi Chartával.
A főtanácsnok indítványa a C‑148/13., C‑149/13. és C‑150/13. számú egyesített ügyekben A, B és C
A menekültként való elismerés feltételeire vonatkozó minimumszabályokról szóló uniós irányelv1 értelmében – amely irányelv hivatkozik a genfi egyezmény releváns rendelkezéseire – valamely harmadik országbeli állampolgár a származási országában faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése, avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt menekült jogállást kérhet az Európai Unió területén. A Bíróság korábban kimondta, hogy az egyén hivatkozhat arra, hogy szexuális irányultság alapján tagja egy meghatározott társadalmi csoportnak.2
A, B és C azon okból kért Hollandiában menedékjogot, hogy származási országukban megalapozottan félnek az üldöztetéstől azért, mert homoszexuális férfiak. Kérelmeiket elutasították, mivel a holland hatóságok kételkedtek a kérelmezők saját állításuk szerinti szexuális irányultságán alapuló kérelmeik igazságtartalmában. A hatáskörrel rendelkező miniszter úgy vélte, hogy nem szükséges feltétel nélkül elfogadnia valamely egyénnek a homoszexualitásán alapuló állítását. Következésképpen sem A késznek mutatkozása arra, hogy magát vizsgálat alá vesse, sem pedig olyan film C általi bemutatása, amelyben szexuális aktusban vett részt egy másik férfival, nem tekinthető elegendőnek annak a bizonyításához, hogy valamennyien homoszexuálisak. A miniszter figyelembe vette C következetlenségét – mivel a korábbi menedékjog iránti kérelmét nem a homoszexualitására alapozta –, valamint azt, hogy nem ismerte a Hollandiában működő, homoszexuálisok jogait védő szervezeteket. B tekintetében több indokot hozott fel, beleértve B‑nek a következőkre vonatkozó bizonytalan beszámolóját: i) saját szexualitására vonatkozó érzései; ii) szexuális viszonyai; és iii) hogy hogyan kezelte szexuális irányultságának a felismerését egy muzulmán országban.
A holland Raad van State (államtanács) – amelyhez a miniszter határozataival szemben a három férfi fellebbezett – úgy vélte, hogy annak az ellenőrzése, hogy a felperes szexuális irányultság alapján tagja‑e egy meghatározott társadalmi csoportnak, összetettebb lehet, mint az egyéb üldöztetési okok vizsgálata. Az elismerési irányelv nem ad iránymutatást abban a tekintetben, hogy a tagállamok milyen mértékben kérdezhetnek rá az állítólagos szexuális irányultságra, hogy állnak‑e fenn korlátok, és ha igen, azok megegyeznek‑e az egyéb okokon alapuló menedékjog iránti kérelmekre alkalmazandó korlátokkal. A Raad van State ezért azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az uniós jog korlátozza‑e a tagállamok cselekvését a hitelesség értékelésének elvégzése tekintetében, amikor a kérelmezők szexuális irányultságukon alapuló menekült jogállást kérnek.
Eleanor Sharpston főtanácsnok indítványában rámutat arra, hogy mivel a homoszexualitás nem tekinthető egészségi állapotnak, az azt alátámasztó okirati bizonyíték (amelynek a rendelkezésre állása a legtöbb esetben valószínűtlen) hiányában nincs objektív mód valamely személy állítólagos szexuális irányultságának tényleges bizonyítására. A személyes autonómia az Európai Unió Alapjogi Chartája által védett magánélethez való jog fontos eleme, következésképpen az egyénnek jogában áll saját szexualitását meghatározni. Ez azt jelenti, hogy mindig a menedékkérő állítólagos szexuális irányultságának kell az értékelés kiindulópontját képeznie. Mindazonáltal a menekültügyi rendszer integritása védelmének, valamint a rosszhiszemű kérelmek azonosításának a szükségessége – annak érdekében, hogy segítséget kaphassanak azok, akiknek valóban szükségük van a védelemre – azt jelenti, hogy a tagállamok számára lehetővé kell tenni az elismerési irányelv alapján azt, hogy megvizsgálják az ilyen nyilatkozatot.
E. Sharpston főtanácsnok hangsúlyozza, hogy semmi olyan nem várható el a kérelmezőktől, ami aláásná emberi méltóságukat vagy személyes sérthetetlenségüket. Az elismerési irányelvben a tagállamok számára a hitelesség értékelésének elvégzése tekintetébeni kifejezett iránymutatás hiánya nem jelenti azt, hogy úgy járhatnának el, hogy nem veszik figyelembe az Alapjogi Chartában meghatározott átfogó követelményeket. A tolakodó és megalázó jellegű módszerek használata – mint az orvosi vagy pszeudo‑orvosi vizsgálatok, például a fallometria3 – sérti a testi és szellemi sérthetetlenséghez, valamint a magánélethez való jogot. A tolakodó kérdések is sértik ezeket a jogokat. Az ilyen kérdések nemcsak a szexuális cselekményekre vonatkozó pornográf és videó anyagokban rejlő bizonyítékokat kérnek, hanem az ilyen anyagok bizonyítékként történő bemutatására bátorítanak és azt elfogadják.
A főtanácsnok kételkedik az ilyen módszerek bizonyító erejében is, különbséget téve a hiteles és a rosszhiszemű kérelmezők között. Az orvosi vizsgálatok nem használhatók fel, mivel a homoszexualitás nem egy elismert egészségi állapot, a pszeudo‑orvosi vizsgálatok pedig nem tudják bizonyítani a szexuális irányultságot. A kérelmezőnek a kifejezett kérdésekre adott válaszai soha nem meggyőző erejűek, mindenesetre a „helyes” válaszokat ki lehet találni. Olyan bizonyítékokat, mint a személyes fotók vagy videók, szintén lehet hamisítani. Mivel tulajdonképpen lehetetlen a szexuális irányultság bizonyítása, a főtanácsnok úgy gondolja, hogy az olyan értékelési technikák, amelyek célja ez, nem képezhetik a menedékjogi iránti kérelmek értékelési folyamatának részét.
Még ha a menedékkérő bele is egyezik az ilyen vizsgálatba, kérdések feltevésébe vagy konkrét bizonyítékok rendelkezésre bocsátásába, E. Sharpston főtanácsnok úgy véli, hogy ez továbbra is sértené a menedékkérő alapvető jogait. A beleegyezés nem orvosolhatja az ilyen sérelmeket, valamint nem növelheti az ilyen módon megszerzett bizonyítékok bizonyító erejét. A menedékkérők sebezhető helyzetére tekintettel kérdéses az is, hogy ilyen beleegyezést teljesen szabadon és tájékozottan adták‑e.
A főtanácsnok azt az álláspontot képviseli, hogy a fent ismertetett ilyen tolakodó vizsgálatok a homoszexuális viselkedés sztereotipikus feltételezésein is alapulnak, ami ellentmond az elismerési irányelv által előírt egyéni vizsgálatnak.
Az ilyen vizsgálat helyett E. Sharpston főtanácsnok úgy véli, hogy az annak bizonyítására vonatkozó értékelésnek, hogy a menekült jogállást meg kell‑e adni, ellenkezőleg arra kell összpontosítania, hogy a kérelmező hiteles‑e. Ez annak a vizsgálatát jelenti, hogy beszámolója hihető és következetes‑e.
E tekintetben a főtanácsnok hangsúlyozza, hogy a menekültügyi eljárás inkább együttműködési, mintsem kontradiktórius eljárás. A hatóságoknak nem feladata a menedékkérő állításainak cáfolata, a menedékkérőnek pedig nem feladata állításainak a bizonyítása, hanem mindkét félnek az a feladata, hogy egy közös cél érdekében együttműködjön. A főtanácsnok ezért úgy véli, hogy fontos, hogy a határozatot hozó tisztviselő vagy lássa a kérelmező viselkedését a beszámolója készítése során (amit a főtanácsnok előnyben részesít) vagy legalább álljon rendelkezésére az ilyen információt magában foglaló teljes jelentés. A főtanácsnok továbbá – annak az elvnek a tiszteletben tartása érdekében, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy az őt hátrányosan érintő határozat meghozatala előtt meghallgassák – azt ajánlja, hogy a menedékkérőknek biztosítsák a lehetőséget az eljárás során a beszámolóik hitelességére vonatkozó bármely kérdésre történő válaszadásra, mielőtt a végleges határozatot meghozzák.
1A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről [helyesen: feltételeire] és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK irányelv (HL 2004. L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.) (a továbbiakban: elismerési irányelv).
2C‑199/12., C‑200/12. és C‑201/12. sz. egyesített ügyek, X, Y és Z. A Bíróság arról is határozott, hogy az üldöztetés megalapozottságához nem elegendő a homoszexualitás puszta büntetni rendeltsége. A jogszabályokat olyan módon kell alkalmazni, hogy az az alapvető jogok súlyos megsértését eredményezze.
3A fallometrikus vizsgálat az alany pornográfiára adott reakciójára összpontosít.
