Idén már több mint kétszázan kértek kegyelmet, de csak három esetben született pozitív döntés – derül ki a kormány honlapján csütörtökön közzétett dokumentumból.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a 2002. január 1. és 2014. március 31. között befejezett kegyelmi ügyek, valamint a bűnügyi költség és rendbírság elengedése, mérséklése iránti méltányossági ügyek statisztikája szerint ebben az évben 227-en kértek kegyelmet az államfőtől. Ebből 224-et elutasított, de hárman kegyelmet kaptak.
A statisztika szerint tavaly 988-an folyamodtak kérelemért, és közül 12-en kapták meg. Így tavaly a kegyelemben részesültek aránya az összes döntéshez viszonyítva 1,21 százalék volt, 2002 óta a második legalacsonyabb arány. Az összes kérelmező és a kegyelemben részesültek aránya 2010-ben volt a legkisebb, akkor a 871 kegyelmi kérelemből, csak 5 esetben született pozitív döntés.
A legmagasabb, 3,24 százalékos kegyelmezési arány 2004-ben volt. Akkor 1266 ember közül 41 kapott kegyelmet.
A 2002. január 1. és 2014. március 31. között befejezett ügyek statisztikája alapján tizenkét év alatt összesen 12 828-an kértek kegyelmet, de csaknem 98 százalékuk kérelmét elutasították, és 258-an kaptak kegyelmet.
Arányában viszont a legtöbb olyan kérelmet hagyták jóvá tavaly, amely a büntetőeljárás halasztására, illetve félbeszakítására vonatkozott. 2013-ban 109 ilyen kérelemből 20-at engedélyeztek. Idén viszont eddig mind a 33 halasztási kérelmet elutasították.
A bűnügyi költség és rendbírság elengedése, mérséklése ügyében tavaly az esetek több mint negyedében született pozitív döntés. A 646-esetből 87-ben teljesen, 79-ben részben helyt adtak a kérelemnek. Idén az év első három hónapjában a 198 kérelemből 158-at utasítottak el – olvasható a KIM dokumentumában.