Áldását adta az Európai Parlament a kiküldött munkavállalókkal kapcsolatos új jogszabály-tervezetre. Az EU miniszteri tanácsa már korábban lezárta a vitát az ügyben, így már csak a formális hatályba helyezés van hátra, ami után a tagországoknak két évük lesz az átültetésre.
A 2012 márciusában beterjesztett bizottsági jogszabály-csomag hangsúlyozottan nem a meglévő szabályok felülvizsgálatát, vagy módosítását célozta, hanem a meglévő bizonytalanságokat igyekszik orvosolni.
Az utóbbi sok esetben abból eredt, hogy részint több kötelező rendelkezést nem alkalmaznak a tagállamok, emellett egyes európai bírósági ítéletek is értelmezési ellentmondásokat eredményeztek. Az új irányelv az 1996-os direktíva pontos és teljes alkalmazásának a kikényszerítését célozza, különös tekintettel az esetleges munkavállalói visszaélések visszaszorítására egyfelől, illetve a kiküldött munkavállalók jogvédelmére másfelől.
Az 1996-ban elfogadott direktíva (96/71/EK) minimumszabályokat tartalmaz azon alkalmazottak tekintetében, akik valamely szolgáltatásnyújtás keretében átmenetileg egy másik tagállamban dolgoznak. Az eredeti jogszabálynak két fontos célkitűzése van: egyrészt, hogy garantálják a személyek és a szolgáltatások szabad mozgását, másrészt, hogy biztosítsák, a kiküldött alkalmazottak tekintetében is alkalmazzák a minimálbérre, a munkakörülményekre, valamint az egészségvédelemre és a biztonságra a fogadó tagállamban érvényes, vonatkozó szabályokat. Főszabálya, hogy a fogadó állam szabályai szerinti maximális munkaidőt, minimális fizetett szabadságot, pihenőidőt, minimális bért, és munkakörülményeket köteles a munkáltató biztosítani a munkavállalóknak.
Korábbi bizottsági jelentések visszatérően megállapították, hogy több tagországban (így például a magyar szempontból fontos Ausztriában és Németországban) számos előírással nehezítik a külföldi cégeknek, hogy szolgáltatásokat nyújthassanak a hazai cégek versenytársaként. Sok tagállamban alkalmazzák például azt az előírást, hogy a bármiféle szolgáltatást nyújtani kívánó cégnek képviseleti irodát kell fenntartania az adott tagállamban. Mindeközben munkavállalói részről sok helyen kezdtek elharapózni bizonyos jogszabály-megkerülési ügyeskedések is, amelyek viszont éppen, hogy a kiküldöttek jogvédelmének erősítése ellen hatottak.
Az új irányelv most egyaránt kitér a valódi kiküldetés beazonosítását segítő kritériumokra, a gyakoribb ellenőrzésre, valamint a munkavállalói jogok szavatolására, például az esetleges alvállalkozói láncolatok esetében.
A kiküldött munkavállalói kategória pontosabb meghatározásához a szabályok egy sor kritériumot felsorolnak, amelyek segítségével a tagállamok felmérhetik, hogy valós kiküldetésről van-e szó, vagy egy törvénysértési kísérletről. Ez utóbbi gyakorlatra jellemző például, hogy a munkavállalót egy olcsóbb társadalombiztosítással rendelkező tagállamban létrehozott fiktív cég küldi kiküldetésbe.
A Parlament egyértelműen meghatározta a színlelt önfoglalkoztatás fogalmát is. Ez a fajta visszaélés azt a kiskaput használja ki, hogy az irányelv alapján megfogalmazott, munkakörülményeket leíró rendeletek nem minden esetben vonatkoznak az önfoglalkoztatottakra.
Az ellenőrzés kapcsán a jogszabály úgy intézkedik, hogy a kiküldött munkavállalót befogadó nemzeti hatóságok felmérhetik, hogy az adott céget hol jegyezték be, hol fizet adót és társadalombiztosítást, hol toborozza kiküldött munkavállalóit, hol folyik fő üzleti tevékenysége, és hány szerződés teljesítésén dolgozik. A kiküldött munkavállaló „ideiglenes” státuszának ellenőrzésére a befogadó tagország megvizsgálhatja a kiküldésre okot adó szolgáltatás tényleges időtartamát, valamint kiküldés kezdetének időpontját.
A tagországok egyébként ellenőrzési szándékukat kötelesek lejelenteni az Európai Bizottságnál, de nem kell előzetesen engedélyt kérniük ilyenek lefolytatásához.
Az irányelv a vállalatok és a kiküldött munkaerő információhoz jutását is segíti. A Parlament módosítóinak köszönhetően a tájékoztatást érthető megfogalmazásban, ingyenesen és a fogadó ország munkaerőpiacán jelentkező igénynek megfelelő nyelveken kell elérhetővé tenni egyetlen weboldalon. Az ott található információ között a kiküldött munkavállalókra vonatkozó munkavállalási és szociális jogoknak, illetve a panasztétel módjának kell szerepelnie.
A jogszabálytervezet vitája idején különösen sok polémiára adott okot azon jelenség orvoslási szándéka, amikor kiküldött munkavállalók nem kapják meg a járandóságukat, mert a kiküldő cég alvállalkozói (melyekkel végső soron szerződésben állt) csődbe mennek, vagy egyszerűen eltűnnek. A vita ennek kapcsán sokáig akörül folyt, kit terheljen ilyen esetben az elsődleges felelősség, netán felelősség-megosztási rendszert alkalmazzanak-e.
A végül szentesített verzió szerint – alvállalkozói láncolatok esetén – a fővállalkozó és az alvállalkozók közösen, egyetemlegesen viseli a felelősséget a kiküldetésben dolgozó munkavállaló bérének ki nem fizetéséért. Az építőiparban az irányelv ezen rendelkezése kötelező érvényű, de a tagállamok bármelyik ágazatban szigorúbb intézkedéseket is bevezethetnek.
Az új jogszabályt külön nyilatkozatban üdvözölte Andor László foglalkoztatási és szociálpolitikai biztos, aki szerint az irányelv „kiegyensúlyozott és érthető csomag”, amely egyúttal „világos üzenet a májusi európai választások előestéjén, hogy Európa nem tűri el a kiküldöttek kárára tett visszaéléseket és csalásokat”. Andor szerint az EP a mostani döntésével egyaránt kellő súllyal fellépett a szociális dömping, és a kiküldötteket érő jogsértések ellen.
A parlament részéről a témáért felelős lengyel néppárti képviselő, Danuta Jazlowiecka úgy fogalmazott a szavazás után, hogy „a jogszabály egyensúlyba hozza a szolgáltatás nyújtásához való jogot a kiküldött munkaerő védelmével. Nagyobb lesz a jogbiztonság és javul az Unióban kiküldetésben dolgozók már egymilliós táborának a helyzete”.
