A Mérték Médiaelemző Műhely vitairatot tesz közzé, mellyel egy több hónapos nyilvános párbeszédet kíván elindítani. A vitasorozat célja, hogy az érintettek lehető legszélesebb körének megszólításával és bevonásával segítse a média szabályozási kereteinek újragondolását, egy jövőbeli médiaszabályozás és médiapolitika kialakításához releváns szakmai szempontoknak és érdekeknek a felszínre kerülését.
A vázolt koncepció főbb elemei
1. A médiarendszer szerkezetét és a médiavállalkozások gazdasági mozgásterét befolyásoló szabályozás jelentős mértékben hat a médiakínálat sokszínűségére. Eszközeit tekintve piacszabályozás ugyan, céljai alapján azonban nem elsősorban a gazdasági feltételek alakítására, hanem azon keresztül a plurális médiarendszer kialakítására irányul. A piaci folyamatokat ezért kizárólag olyan mértékben és módon kell médiajogi eszközökkel befolyásolni, ami a médiapolitikai, alkotmányos célok eléréséhez elengedhetetlen.
2. A magyar médiarendszer számos olyan adottsággal és örökölt problémával küzd, amire a szabályozásnak reagálnia kell, és ez egyben korlátozza más országok legjobb gyakorlatainak adaptálhatóságát. Szabályozási elképzeléseit ezért a Mérték nem az elméletileg ideális megoldásokhoz, hanem a piaci realitásokhoz és tapasztalatokhoz igazította. Törekedett ugyanakkor arra, hogy a szabályozási megoldások ne kizárólag a jelenlegi piaci és szabályozási visszásságokra reagáljanak, és e visszásságok miatt ne nehezítsék a jogszerűen és piaci megfontolások mentén működő szolgáltatók helyzetét.
3. A Mérték eddigi vitaanyagaival összhangban a jogalkalmazó mérlegelési mozgásterének lehető legszűkebbre szabását, a lehető legkiszámíthatóbb szabályozási környezet kialakítását tartotta szem előtt. A vitaanyag írása során az is világossá vált, hogy a piaci szereplőkkel való mélyebb konzultáció nélkül számos részletszabály nem dolgozható ki; a vitaanyag ezért a korábbiakhoz képest több kérdést hagy nyitva.
4. A piacra lépés szabályozásával kapcsolatban a sajtótermékek önkéntes bejelentését, illetve a rádiós frekvenciák pályáztatását emeli ki a vitaanyag. Az önkéntes nyilvántartásba vételi lehetőség célja, hogy mindazok a szolgáltatók, amelyek élni szeretnének az újságírókra vonatkozó jogi garanciákkal, ezen a módon egyértelművé tehessék ezt a szándékot. A rádiós pályázatokat a jelenleginél kötöttebb, a hatóság és a piaci szereplők számára egyaránt kisebb rugalmasságot biztosító, ugyanakkor egyszerűbb és kiszámíthatóbb eljárásban javasolt lefolytatni. A vitaanyagban vázolt pályáztatás hosszabb időtávra meghatározott frekvenciagazdálkodási terv alapján, kizárólag objektív, mérhető értékelési szempontok mentén zajlik, és a pályázati eljárásban kialakított működési feltételektől való eltérésre nagyon szűk körben ad lehetőséget. Közösségi műsorszolgáltatóként kizárólag helyi szolgáltatások működhetnek, terjeszkedési lehetőség nélkül.
5. Egyszerűsíteni és szűkíteni javasolja a Mérték a műsorterjesztőket terhelő továbbítási kötelezettségeket, amelyek álláspontja szerint kizárólag a közszolgálati médiaszolgáltatás meghatározott szolgáltatásaira, valamint a helyi közösségi szolgáltatásokra terjednek ki. Mivel a tartalomszolgáltatók és a műsorterjesztők közötti viszony teljes részletességgel nem szabályozható törvényi szinten, ezért a továbbítási kötelezettséggel kapcsolatban felmerülő viták rendezésére a jövőben is fenntartana egy vitarendező fórumot, a távközlési hatóság és a médiafelügyeleti szerv által delegált tagokból.
6. A Mérték a médiakoncentráció korlátozásában is a jelenleginél kiszámíthatóbb megoldásokat javasol. A televíziós piacon a közönségarány alapján meghatározott beavatkozási küszöböt fenntarthatónak látja. Azonban a beavatkozási küszöb elérése esetére egyetlen, mérlegelés nélkül alkalmazható, könnyen ellenőrizhető – bár piaci és médiapolitikai szempontból nem optimális eszközt – helyezne kilátásba, nevezetesen a legkisebb nézettségű szolgáltatás elidegenítését. A különböző médiapiacokon átnyúló koncentráció korlátozásában visszatérnénk a számszerűen meghatározott tulajdonosi korlátokhoz, azzal, hogy a piacon látható, a politikailag motivált médiavállalkozások által követett kereszttulajdonlási – és azzal együtt keresztfinanszírozási – folyamatok visszaszorításának fontos eszköze az állami reklámköltések átláthatóvá tétele is. A műsorterjesztési és a tartalomszolgáltatási piac közötti vertikális koncentráció korlátozása helyett a terjesztési kapacitásokhoz és a tartalomszolgáltatásokhoz való diszkriminációmentes hozzáférés feltételeinek kialakítását javasolja. A médiahatóság versenyjogi eljárásokba való olyan bevonását, amely a versenyhatóságra kötelező döntésben végződik, megszüntetni javasolja, nyitva hagyva a pluralizmus mérésének megfelelő módszertanáról folytatott nyilvános vita lehetőségét.
Visszajelzéseiket, észrevételeiket, kérdéseiket küldhetik Polyák Gábor részére, a polyak.gabor@mertek.eu címen, valamint közzétehetik a Mérték és a Független Médiaközpont honlapján és Facebook-oldalán.
Mi a médiapiac szabályozásának célja és eszközrendszere?
A médiapiac szabályozása közvetlenül alakítja a médiavállalkozások gazdasági mozgásterét és a médiarendszer szerkezetét. Így nem csak az egyes médiapiaci szereplők által elérhető erőforrások mértékét befolyásolja, hanem hosszú távon a nyilvánosság működését meghatározó alapvető kereteket is. A médiarendszer szabályozói alakítása azokon a platformokon lehet a leghatékonyabb, amelyek az állam rendelkezési körébe tartozó műszaki kapacitásokat használnak. A műsorszolgáltatási célú frekvenciák elosztása nyilvánvalóan a legerőteljesebb és leghatékonyabb beavatkozás a piac szerkezetébe. Ez az eszköz azonban alapvetően az analóg műsorszóráshoz kapcsolódik, így jelenleg már csak a rádiós piacok alakítására alkalmas. A piacra lépés és a terjesztési kapacitásokhoz való hozzáférés feltételei a sokcsatornás platformokon – ide értve a digitális földfelszíni platformot – szintén befolyásolhatók, elsősorban meghatározott tartalomszolgáltatások kötelező továbbításának előírásával. A piacszabályozási eszközök között általánosan alkalmazott eszköz a médiakoncentráció korlátozása, ami a piacra lépési eljárás keretében és/vagy a médiapiaci tranzakciók ellenőrzése során biztosít beavatkozási lehetőséget a szabályozó részére a piac működésébe. A jogalkotó a médiapiaci bevételek felhasználásába is beavatkozhat, amire a korábbi és a jelenlegi médiatörvényekben egyaránt találunk példát, elsősorban a reklámbevételek meghatározott arányának hazai műsorkészítési célú felhasználásának előírásával. A közvetlen szabályozási eszközök mellett a médiaszolgáltatások számára előírt tartalmi elvárásoknak és korlátoknak, illetve azok számonkérésére kialakított eszköz- és intézményrendszernek is van piacalakító jelentősége.
A médiarendszer szerkezetét és a médiavállalkozások gazdasági mozgásterét befolyásoló szabályozás jelentős mértékben hat a médiakínálat sokszínűségére. A médiapiaci forrásokhoz való hozzáférés aránytalan korlátozása, illetve a médiavállalkozások sajátos terheinek aránytalan mértéke az egyes vállalkozásoknak a tartalombeszerzéshez és tartalom-előállításhoz rendelkezésre álló forrásait szűkíti. A médiarendszer szerkezetének alakítása jelentősen befolyásolja az egyes álláspontok esélyét a közönség, a nyilvánosság elérésére. A médiapiac szabályozása körébe sorolt eszközök ezért végső soron nem is gazdasági, hanem médiapolitikai célokat szolgálnak. A médiarendszer szereplőinek gazdasági mozgásterét a jogalkotó – demokratikus médiapolitikai kereteket feltételezve – annak érdekében alakítja sajátos médiajogi szabályokkal, hogy ezen keresztül a plurális médiarendszer, a sokszínű tartalomkínálat megvalósulását segítse elő. Éppen ezért az e szabályozási eszközökkel való visszaélés hosszú távon legalább olyan mértékben torzítja a nyilvánosságot, mint a médiatartalom túlzott, öncenzúrára kényszerítő szabályozása. A jelenlegi kormányzat médiapolitikájában éppen a médiapiac, a médiarendszer szerkezetét alakító beavatkozások adnak okot a legnagyobb aggodalomra.
A médiapiac szabályozásának az alkotmányos elvárások mellett a piaci realitásokat is figyelembe kell vennie. A szabályozás ugyanis működő piacokat érint, amelyek ráadásul nem is azonos szabályozási igényekkel rendelkeznek. A médiavállalkozások terheinek meghatározása során nem csak a gazdasági válság hatásaival kell számolni, hanem a televíziós piacon a szolgáltatók további elvándorlásának lehetőségével is. A rádiós piacon kialakult sajátos, a piac túlpolitizáltságából eredő szerkezeti problémák külön figyelmet igényelnek, és olyan jogállami megoldásokat, amelyek egyúttal megakadályozzák a piactorzulások hosszú távú rögzülését. A print és az online média piacának sajátos szabályozására a jövőben nem lesz szükség.
A reklám, a szponzoráció és a termékelhelyezés szabályozásában a Mérték az európai közösségi jogi előírások által lehető legszélesebb gazdasági mozgástér biztosítását támogatja, a részletszabályok kidolgozásában a joggyakorlatból származó tapasztalatok hasznosíthatók. A reklámszabályozás területén a jelenlegihez képest egyetlen területen tartja szükségesnek a Mérték a jelentős módosítását, ez pedig az állami reklámköltések szabályozása, e témakörrel külön dokumentum, az ún. „lágy cenzúra” elemzése foglalkozik.
Melyek a hazai médiapiacnak azok a jellemzői, amelyeket a piacszabályozás kialakítása során figyelembe kell venni?
A magyar médiarendszer számos olyan adottsággal és örökölt problémával küzd, amire a szabályozásnak reagálnia kell, és ez egyben korlátozza más országok legjobb gyakorlatainak adaptálhatóságát.
Az első és legfontosabb jellemző a piac viszonylagosan kis mérete, ami erősen a méretgazdaságosság elérése és a konszolidáció irányába hajtja a piaci szereplőket. Ezt az elmúlt években felerősítették a gazdasági válság reklámpiaci hatásai. A konszolidáció azonban – legalábbis tulajdonosi szinten – éppen a sokszínűség ellen hat. Más iparágakhoz hasonlóan itt is hiányzik az erős és tradicionális magyar tulajdonosi réteg, amelyik a minőséget tekintené alapértéknek: az elmúlt két évtizedben felépült magyar tulajdonú médiabirodalmak nagyrészt politikai lojalitással értek el sikereket. Számos esetben nem a szakmai szempontok, hanem a rövidtávú politikai érdekek határozzák meg a működést. A elemzéseiben arra mutat rá, hogy e folyamatok a rádiós piacon a piaci alapú működést az elmúlt években lényegében felszámolták, és hasonló folyamatok más piacokon is érzékelhetők. A rádiós piac a tartósan fennmaradó pályáztatási gyakorlat miatt hosszabb távon is a politikai befolyásolás lehetőségének leginkább kitett piac.
A függetlenséget leginkább a külföldi tulajdonban lévő erős médiavállalatoktól lehet elvárni, de egyrészt a magyarországi menedzsment éppúgy része lehet a magyarországi politikai játszmáknak, mint magyar tulajdonos esetében, másrészt a külföldi befektető elsősorban pénzügyi eredményeket vár el a leányvállalatoktól, nem pedig némileg megfoghatatlan függetlenséget és szakmaiságot. A külföldi szakmai befektetőket ráadásul folyamatosan meg kell győzni arról, hogy tevékenységüket jogi értelemben is Magyarországon, a magyar médiaszabályozás alapján végezzék. Minél kevésbé kötődnek az egyes szolgáltatók és vállalkozások Magyarországhoz, annál kevésbé képes a médiapolitika a legitim célkitűzéseit hatékonyan megvalósítani, és a piacon maradó szereplők esetében pedig annál erőteljesebb lesz a gazdasági és a politikai érdekek közötti összefonódás.
Az állam hirdetési felületek vásárlásával segíti a baráti médiumokat, de a kormányzatnak vannak más eszközei is arra, hogy segítsen vagy éppen ellehetetlenítsen médiavállalatokat. Jó példa erre a 2013 tavaszán nyilvánosságra hozott reklámadó terve, amely néhány médiumot, elsősorban a német tulajdonban lévő RTL Klub Zrt-t aránytalanul sújtott volna, ezzel párhuzamosan segítette volna a csatorna versenytársait.
A médiapolitikának segítenie kell abban, hogy a médiavállalatok és az állami szféra között partneri, szakmaiságon alapuló viszony alakuljon ki, ne pedig a háttér megállapodások és a kölcsönös előnyök rendszere határozza meg a piacszabályozási döntéseket. A médiavállalkozásokra leginkább a konfliktuskerülő magatartás jellemző, igyekeznek elkerülni az állammal való konfrontációt. A kiszámítható és korrekt médiapolitika egyik jele lenne, ha az elmúlt években külföldi székhelyre költözött televíziós médiaszolgáltatók visszatérnének a magyar joghatóság alá, ez azt mutatná, hogy a magyar szabályozás minősége, kiszámíthatósága versenyképes más európai országokéval.
A műsorterjesztés piacán az elmúlt években viszonylag élénk verseny jött létre, a digitális átállással minden háztartás számára elérhetővé vált a különböző sokcsatornás műsorterjesztési platformok közötti választás lehetősége is. E piacot néhány, saját tartalomszolgáltatásokat is működtető, jellemezően több platformot üzemeltető, kiterjedt infrastruktúrával és ügyfélkörrel működő vállalkozás dominálja. Az egész iparágat sújtják a távközlési szektort érintő különadók, ami szükségszerűen visszafogja az innovációkat. A kis műsorterjesztők piaci helyzetét tovább nehezíti a vertikális integráció, így a tartalmak beszerzéséről sokszor a konkurens terjesztőkkel kell tárgyalniuk.
Összességében az elmúlt években a magyar médiapiac – a Mérték megítélése szerint – igen kedvezőtlen irányba fejlődött. A fenti folyamatok mind a gazdasági fenntarthatóságot, mind a plurális médiarendszer működését veszélyeztetik.
Szükség van-e a sajtótermékek nyilvántartásba vételére?
A sajtótermékek nyilvántartásba vétele az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem sérti a sajtószabadság alkotmányos értékeit, az ehhez kapcsolódó bírósági felülvizsgálat lehetősége biztosítja, hogy ne történhessék az állam részéről olyan lépés, amely jogszerűtlenül korlátozza a piacra lépés lehetőségét. Az Alkotmánybíróság azonban, ezen a megállapításon túl nem foglalkozott a piacra lépés témakörével, például azzal, hogy szükséges-e a nyilvántartásba vétel, milyen hozadéka, milyen hátránya van ennek az eljárásnak a piac egészének működése szempontjából. Nem vette figyelembe az Alkotmánybíróság, hogy a bejelentés a jogszerű működés előfeltétele, annak elmulasztása szankciót von maga után, így alkotmányjogi értelemben biztosan korlátozza a sajtó működését. A jogintézmény a digitális médiapiacon kiürült, ugyanakkor felesleges fenyegetettséget jelent a nyilvánosságban megjelenő szereplők számára.
A Mérték álláspontja szerint a nyilvántartásba vételi eljárás felesleges, diszfunkcionális eleme a mai szabályozási rendnek. Az Alkotmánybíróság is pusztán azzal érvelt a fenntartása mellett, hogy az „a sajtóigazgatásnak hagyományos és szükséges megnyilvánulása.” A döntés azonban a szükségesség indokait nem rögzíti. Szükségesnek a nyilvántartásba vétel legfeljebb annyiban mondható, amennyiben „egyértelművé teszi a sajtótermék kiadójának, alapítójának kilétét, a sajtótermékért felelős személyt, megkönnyítve a sajtópiaci szereplők egymás közötti, valamint a sajtótermék és magánszemélyek közötti jogviták rendezését”. Ugyanezt a célt regisztráció nélkül is el lehet érni, nevezetesen az impresszum feltüntetésének kötelezettségével.
A sajtótermékek alapítójával, kiadójával szemben támasztott összeférhetetlenségi szabályok rögzítése alkotmányosan nem indokolható, ráadásul a hatályos törvényben szereplő személyi kör a nyilvánosság működése szempontjából nem bír jelentőséggel.
A hatósági nyilvántartást át kell alakítani egy önkéntes bejelentésen alapuló rendszerré, amelynek egyedüli funkciója a sajtótevékenységhez kapcsolódó jogok és kedvezmények biztosítása. Így például az újságírói forrásvédelem azokat az orgánumokat illetné meg, amelyek szerepelnek a nyilvántartásban. A sajtótermékek nyilvántartásának intézménye hatóság által kikényszeríthető kötelezettségből átalakul egy jogokat keletkeztető önkéntes regiszterré.
Mindez a sajtótermék fogalmának újragondolását is szükségessé teszi. Az önkéntes bejelentésen és a bejelentés alapján járó előnyökön alapuló szabályozási rendszerben kisebb a jelentősége annak, hogy az adott sajtótermék gazdasági tevékenység keretében jön-e létre.
Milyen eljárásban és milyen szempontok mentén valósítható meg a rádiós frekvenciák pályáztatása?
A Mérték a médiafelügyelet átalakításáról szóló vitaanyagban arra a következtetésre jutott, hogy a szabályozási és alkotmányos kockázatok leginkább a médiafelügyeleti szervek mérlegelési lehetőségeinek jelentős szűkítésével csökkenthetők. A piacszabályozási megoldások kialakításánál ez azt jelenti, hogy a piacra lépés és a médiakoncentráció korlátozása is jól mérhető és könnyen ellenőrizhető szempontokhoz kötött, a lehető legnagyobb mértékben kizárva a szubjektív mérlegelési lehetőségeket.
A frekvenciák elosztása során a mérlegelési mozgástér szűkítése kétlépcsős döntéshozatali eljárásban valósítható meg. Médiapolitikai döntést kell hozni először arról, hogy mely frekvenciák milyen vételkörzettel milyen jellegű (kereskedelmi vagy közösségi) műsorszolgáltatás nyújtására használhatók fel. A korábbi és a jelenlegi médiaszabályozási környezetben ezt a döntést a médiahatóság hozta és hozza meg az egyes pályázati felhívások megfogalmazása során. A korábbi és a hatályos médiatörvény is előírja ugyan frekvenciaterv készítését, ami tervezhetővé és átláthatóvá tenné e döntéseket, azonban ilyen tervet a médiahatóság soha nem készített. A terv hosszabb időszakra rögzítené a rádiós piac szerkezetét, kiszámítható, tervezhető versenyfeltételeket teremtve a szereplők számára. A korábbi és a jelenlegi szabályozási környezetben ráadásul e médiapolitikai döntés korántsem lenne végleges. A médiaszolgáltató kezdeményezésére ugyanis a médiahatóság vételkörzet-bővítéssel, illetve hálózatba kapcsolódáshoz való hozzájárulással az adott médiaszolgáltatási jogosultság vételkörzetét, egyéb szerződésmódosítással pedig a médiaszolgáltatás bármely feltételét megváltoztathatja. A szerződésmódosítás feltételeit és eljárását a médiatörvény nem szabályozza. Mindez egyfelől rugalmas médiapiaci viszonyokat hoz létre a piaci szereplők előnyére, másfelől jelentősen csökkenti a pályáztatási rendszer kiszámíthatóságát és átláthatóságát, és így piactorzító hatású.
A frekvenciák elosztásával kapcsolatos második döntés magának a frekvenciát használó médiaszolgáltatónak a kiválasztása. E kiválasztás szempontjait ugyan az előző médiapolitikai döntés befolyásolja, de arról leválasztható, önálló döntésről van szó. A kiválasztás történhet a pályázók közötti árverseny alapján, történhet médiatartalmi szempontok alapján, illetve – ahogyan most is – ezek kombinációjaként. Az európai pályáztatási gyakorlatban sem kizárólagos árversenyre, sem más alternatív frekvenciaelosztási megoldásra, így sorsolásra sem találunk példát. E döntésre a szabályozó ugyanis minden esetben úgy tekint, mint a plurális médiarendszer kialakításának meghatározó eszköze. A plurális médiarendszer, mint szabályozási cél megvalósítható pusztán annak rögzítésével is, hogy a pályázatok közül azt kell nyertesnek nyilvánítani, amelyik a sokszínűséget legnagyobb mértékben támogatja. Kialakítható ugyanakkor jól mérhető, objektív szempontok alapján is, amelyek a frekvencia használatáért fizetett díjra és meghatározott, számszerűsített műsortartalmi elvárásokra egyaránt vonatkozhatnak. Ez a jelenlegi gyakorlattól abban tér el, hogy a döntéshozó számára nem biztosít ellenőrizhetetlen mérlegelési lehetőséget, például olyan kiválasztási szempontokkal, mint a „műsorterv” minden további mérce nélküli értékelése.
A Mérték álláspontja szerint a médiarendszer szerkezetét érintő médiapolitikai döntéseket önállóan és hosszabb távra vonatkozóan célszerű meghozni, és e döntéstől elválasztva célszerű dönteni az egyes frekvenciák elosztásáról. A pályázók közötti kiválasztás kizárólag átlátható, objektív pontozás alapján történhet, ami magát a pályázati folyamatot is jelentősen leegyszerűsíti, szabványosítja. Törvényben célszerű rögzíteni azokat a lehetséges szempontokat, amelyek közül a döntéshozó az egyes pályázati felhívásokban az adott piac szempontjából megfelelőket kiválaszthatja. Ilyen, mérhető és kalkulálható szempont lehet például a szöveges tartalom aránya, a helyi vonatkozású tartalom aránya, a saját tartalom aránya. A kereskedelmi rádiókkal szembeni műsortartalmi elvárások nem hagyhatják figyelmen kívül e rádiók médiafogyasztásban betöltött szerepét, másfelől az ellenőrzésük során nem támaszthatnak aránytalan végrehajtási terheket sem a piaci szereplőkre (adatszolgáltatás, archiválás), sem a hatóságra.
A frekvenciák, mint közjavak használata továbbra is köthető arányos díjfizetési kötelezettséghez. A bevételek arányában kifejezett díjfizetési kötelezettség rugalmasan alkalmazkodik ugyan a változó piaci feltételekhez, az összetett tulajdonosi struktúrák és reklámértékesítési megoldások miatt azonban az érvényesítése nehézkes. Az árverseny átláthatóságát, tisztaságát is jobban szolgálja a fix díj, és összességében ez áll közelebb a hatósági mozgástér minimalizálását követő koncepciónkhoz is.
A felvázolt rendszerben a piacszerkezet jól kalkulálható és átlátható. A pályázók információval rendelkeznek a piacon lévő és a potenciális versenytársak számáról, a piac várható fejlődési irányairól. A jelenlegi piacra lépési szabályozás a piac szerkezetének alakításában nagy szabadságot biztosít a piacon lévők számára: hálózatba kapcsolódással és vételkörzet-bővítéssel folyamatosan alakíthatják saját gazdasági mozgásterüket és a piaci struktúrát. Az a döntés, hogy a kereskedelmi rádiók számára a terjeszkedés lehetősége továbbra is biztosított legyen-e, megalapozottan a frekvenciaterv kialakításánál hozható meg. A Mérték álláspontja szerint a frekvenciaterv maga tartalmazhat kifejezetten hálózatos műsorszórásra fenntartott frekvenciákat, amelyek fölött a hálózatos műsorszolgáltató egyetlen pályázat keretében rendelkezési jogot szerezhet, és maga dönthet az egyes frekvenciák használatának feltételeiről. Ez üzleti szempontból jól kalkulálható környezetet teremt, aminek fejében az a minimumelvárás megfogalmazható, hogy napi egy hírblokkot a hálózat minden tagja helyi hírek sugárzására fordítson. A piaci szereplők más jellegű terjeszkedésének a Mérték álláspontja szerint nincs helye.
A pályáztatási rendszer megkerülésének bevett eszköze a nyertes pályázó és a hatóság közötti szerződések utólagos módosítása. A Mérték álláspontja szerint a jövőben a vételkörzettel, a fizetendő díjjal és a műsorszerkezettel kapcsolatos szerződési rendelkezések nem módosíthatók, legfeljebb bírósági úton, ha ennek feltételei teljesülnek. A szabályozásnak rendeznie kell továbbá a jogosult vállalkozás tulajdonosi szerkezetében bekövetkező változások médiapiaci következményeit is. Az érintett vállalkozás fölötti irányításszerzés esetén a Mérték álláspontja szerint indokolt új pályázati eljárás lefolytatása.
A közösségi műsorszolgáltatás a Médiatanács pályáztatási gyakorlatában lényegében elvesztette eredeti jelentését. Meghatározott közösségek szolgálata helyett a médiahatóság által preferált szolgáltatók terjeszkedésének eszközévé vált. Ezt a Mérték a közösségi médiaszolgáltatások újradefiniálásával, valamint az ilyen jellegű szolgáltatások terjeszkedési lehetőségeinek jelentős szűkítésével tartja orvosolhatónak. A közösségi médiaszolgáltatás a Mérték álláspontja szerint olyan helyi médiaszolgáltatás, amely valamely kisebbségi, kulturális, vagy más, jól definiált közösség sajátos médiafogyasztási igényeit elégíti ki – nem pedig bármely homályos közszolgálati feladat ellátására irányul –, és ebből következően nagyobb vételkörzetben nem működhet. Ez visszatérést jelenete a közösségi műsorszolgáltatás eredeti funkciójához, és jelentősen csökkentené a médiapolitikai visszaélések kockázatát.
A frekvenciatervben közösségi médiaszolgáltatás céljára meghatározott médiaszolgáltatási jogosultságok elosztásába, illetve a közösségi médiaszolgáltatás feltételeinek ellenőrzésébe bevonhatók maguk a közösségi médiaszolgáltatók. Erre különösen a pályázatok értékelése, illetve a közösségi vállalások teljesülésének vizsgálata során kerülhet sor, alapvetően a pályáztató hatósággal való együttműködés keretében. A pályáztató köteles lenne kikérni a közösségi médiumok szervezetének véleményét, és attól csak kivételesen indokolt esetben, meghatározott többséggel térhetne el.
Indokolt-e egyes tartalomszolgáltatók számára terjesztési kapacitások kötelező rendelkezésre bocsátása?
A különböző műsorterjesztő platformok üzemeltetőire a jogalkotó az európai jogi keretek alapján is kiróhat ún. továbbítási kötelezettségeket, azaz kötelezheti arra, hogy meghatározott műsorszolgáltatásokat az általa elért minden háztartáshoz eljuttasson (must carry). A szabályozás célja, hogy az alapvető tájékoztatási és kulturális igényeket kielégítő tartalomszolgáltatások univerzális elérhetőségének biztosításával mozdítsa elő a sokszínű tájékozódás lehetőségét. A versengő platformok és az elérhető tartalomszolgáltatások választékának bővülésével a szabályozás alkotmányos célja egyre kevésbé teszi szükségessé az állami beavatkozást. Az elmúlt években az is nyilvánvalóvá vált, hogy számos, egyre nagyobb elérésű műsorterjesztő hálózat (műhold, IPTV) műszaki jellemzői nem teszik lehetővé a helyi tartalmak célzott továbbítását. A 2010-es médiatörvény ráadásul pontatlanul határozta meg a továbbítási kötelezettség alá eső szolgáltatások körét, ami a szabályozási hibát kihasználó műsorszolgáltatók és a műsorterjesztők közötti megoldhatatlan vitához, majd gazdaságilag megint nehezen indokolható törvénymódosításhoz vezetett. Mindezek alapján a Mérték álláspontja szerint továbbítási kötelezettségek megállapítására csak a jelenleginél szűkebb körben van szükség.
Az európai közösségi jog a továbbítási kötelezettség alá eső tartalomszolgáltatások kijelölését ésszerű és egyértelműen meghatározott közérdekű célokhoz köti. A feltételeknek a tartalomszolgáltató számára előre láthatóaknak, objektíveknek és megkülönböztetés-menteseknek kell lenniük. E feltételeknek a közszolgálati médiaszolgáltatók törvényben meghatározott közszolgálati műsorszolgáltatásai kétségtelenül megfelelnek. Bármely más műsorszolgáltató must carry kötelezettség alá vonása – összhangban a Mérték hatósági mérlegelés minimalizálására való törekvésével is – kizárólag pontosan meghatározott és számonkérhető feltételek teljesítése esetén indokolt. A Mérték álláspontja szerint a piaci helyzet nem indokolja, hogy a helyinél nagyobb vételkörzetű médiaszolgáltatók e körbe tartozzanak, és a helyi médiaszolgáltatók közül is csak azok, amelyek számszerűsített műsortervbeli vállalásokkal hozzájárulnak a helyi tájékozódás sokszínűségéhez. A továbbítási kötelezettségek szabályozásának ezen felül nem célja, hogy médiavállalkozások piacra jutását és piaci forrásokhoz (programdíjhoz) való hozzáférését szolgálja. Ugyanakkor célszerű lenne megvizsgálni, hogy a különböző platformokon megfelelő műszaki megoldásokkal van-e lehetőség a helyi műsorkínálat megjelenítésére.
A hatályos szabályozás hiányossága, hogy a továbbítási kötelezettséghez kapcsolódóan nem rendezi a tartalomszolgáltató és a műsorterjesztő közötti együttműködés feltételeit. A műsorterjesztő oldalán felmerülő költségekre és a médiaszolgáltató programdíj-igényére általános jogszabályi meghatározást nem célszerű adni, és a szabályozásnak – a jelenlegi megoldástól eltérően – nem kell kiiktatnia a piaci mechanizmusokat. Mivel a törvényben rögzített árképzési és egyéb hozzáférési feltételek az egyes esetekre vonatkozó konkrét megoldást nem adhatnak, a mindkét fél számára ésszerű és méltányos, az adott piacon és az adott tartalomtípusra egyébként alkalmazott piaci feltételeket figyelembe vevő terjesztési feltételek kialakítása speciális vitarendezési eljárás fenntartását indokolja. Az eljárásban hírközlés-szabályozási és médiapolitikai szempontokat egyaránt figyelembe kell venni, ezért a vitarendező fórumot célszerű a távközlési hatóság és a korábbi vitaanyagokban felvázolt médiapolitikai döntéshozó testület által delegált tagokból összeállítani.
A hazai médiapiac jellemző jelensége, hogy a műsorterjesztési piac meghatározó szereplői saját tartalomszolgáltatási portfóliót is kialakítanak. Erre az esetre a hatályos médiatörvény is előírja az érintett médiaszolgáltatások bármely műsorterjesztő részére történő felajánlásának kötelezettségét, sőt ehhez kapcsolódóan a megállapodás feltételeit is rendezi, a gyakorlatban azonban – feltehetően joghatósági és összetett tulajdonosi szerkezetekre visszavezethető okokból – ezek az előírások eddig nem befolyásolták a piaci folyamatokat. A sokszínű tájékoztatás és a plurális médiarendszer fontos garanciája az elérhető terjesztési hálózatok, platformok sokfélesége, és ennek egyik feltétele, hogy a közönség számára vonzó tartalmak a versengő hálózatokon jelen legyenek, a tartalomszolgáltatók ne diszkriminálják az egyes platform-üzemeltetőket. A jelenlegi felajánlási kötelezettségre vonatkozó szabályozás kudarcának tanulságai alapján olyan szabályozási környezet és vitarendezési fórum kialakítása indokolt, amely elsősorban a műsorterjesztők közötti indokolatlan megkülönböztetést tiltja, és legfeljebb ehhez ad néhány szempontot (pl. vertikális integráció mértéke, a médiaszolgáltatás által elért közönségarány).
Milyen szabályozási megoldások lehetnek alkalmasak a hazai médiapiaci koncentráció korlátozására?
A médiakoncentráció korlátozása azt a célt szolgálja, hogy a piaci szereplők sokféleségének biztosításával, a médiapiac szerkezetének alakításával járuljon hozzá a médiakínálat és a vélemények sokszínűségéhez. Ennek érdekében a piacra lépés során, a piaci terjeszkedést szolgáló tranzakciók ellenőrzése keretében, valamint a médiavállalkozás belső növekedésének korlátozásaként a szabályozó olyan küszöbértékeket állapít meg, amelyek elérése esetén a vállalkozás további piaci pozíciókat nem szerezhet, illetve valamilyen módon gondoskodni köteles a médiakínálat sokszínűségének erősítéséről.
A hatályos szabályozás a rádiós és a televíziós piac koncentrációjával kapcsolatban eltérő beavatkozási küszöböket határoz meg, az egyidejűleg több – az értéklánc különböző szintjein elhelyezkedő (vertikális) vagy egymást kiegészítő (diagonális) – médiapiacot érintő koncentrációkat gyakorlatilag nem korlátozza. Az új médiatörvény megteremtette a médiapiaci tranzakciók médiapolitikai értékelésének lehetőségét. A szabályozás alapkoncepciója nagyrészt elfogadható, sőt fenntartható, a részletszabályok kidolgozottsága és a szabályozás érvényesülése azonban súlyos hiányosságokat mutat. A rádiós piaci koncentráció-korlátozást a Médiatanács jogalkalmazói gyakorlata folyamatosan, meghatározott piaci szereplők érdekében tendenciózusan megkerüli, a televíziós piacot érintő szabályozás részletszabályai – esetleges alkalmazásuk esetén – kiszámíthatatlan jogi környezetet hoznak létre, a médiapiaci tranzakciók médiatanácsi ellenőrzése pedig szakmaiatlan és teljes mértékben önkényes. A hazai médiapiacon a vélemények sokszínűségét legnagyobb mértékben egyes, a különböző médiatípusok közötti összefonódások veszélyeztetik, amelyek mögött politikailag motivált médiavállalkozások állnak; e jelenségre a szabályozás semmilyen választ nem ad.
A televíziós piaci koncentráció szabályozásának jelenlegi koncepciója a Mérték álláspontja szerint a jövőbeli szabályozás számra is elfogadható: az elért éves közönségarány alapján történő korlátozás megfelelően mérhető és számonkérhető, bevált külföldi szabályozási megoldásokat követ, reagál – még ha leegyszerűsítve is – az egyes médiavállalkozások véleményformáló képességére, és nem korlátozza aránytalanul a piaci szereplők mozgásterét. A jelenlegi beavatkozási küszöb várhatóan a jövőben sem alapoz meg szabályozói beavatkozást, de annak esetleges felülvizsgálata kizárólag a piaci folyamatok részletes elemzése alapján képzelhető el. A szabályozás legjelentősebb gyengesége, hogy a beavatkozási küszöb elérése esetére kilátásba helyezett intézkedések nem kellően világosak, az esetleges eljárás kimenetelét bizonytalanná, kalkulálhatatlanná teszik.
A rádiós piac lényegesen kisebb mérete, jelentős tagoltsága és eddigi tapasztalatai alapján egyszerű, könnyen alkalmazható médiakoncentrációs szabályokra van szükség. A szabályozás kialakítása során azt is figyelembe kell venni, hogy a helyi rádiókkal kapcsolatos bármely szabályozási elvárás ellenőrzése jelentős erőforrást igényel a hatóság oldalán, illetve nem hatékony. A rádiós piaci koncentráció-korlátozás mindezek alapján továbbra is alapozható az elnyerhető engedélyek számára. A szabályozás célja, hogy a tulajdonosi összefonódás ne írja felül a piaci terjeszkedéssel szembeni – az előző pontban vázolt – korlátozásokat, ugyanakkor ne az éppen gazdaságilag is leggyengébb piaci szereplőket korlátozza aránytalan mértékben. A szabályozás célja elsősorban annak a biztosítása lehet, hogy a helyi rádiós műsorszolgáltatások valóban kötődjenek a helyi közönséghez, ne pusztán egy központi tartalomszolgáltatás helyi adaptációi legyenek. E célkitűzés elérésének a tulajdonosi korlátok előírása korántsem a leghatékonyabb módja, a tartalom folyamatos monitorozását feltételező más – például a szerkesztőségek önállóságát, a tartalom helyi jellegét hangsúlyozó – megoldások azonban az eddigi tapasztalatok alapján a gyakorlatban hatékonyan nem érvényesíthetők. Az engedélyek számának ésszerű korlátozása közvetve képes hozzájárulni e célkitűzés eléréséhez. A vitaanyag jelen formájában arra nem vállalkozik, hogy pontosabb beavatkozási küszöbökre tegyen javaslatot.
Mivel a helyi nyilvánosság a helyi piacok mérete miatt szükségszerűen kevesebb szolgáltatást tart el, koncentráltabb, ezért indokolt az egyes helyi piacokon az azonos tulajdonosi érdekeltségbe tartozó médiaszolgáltatások – ideértve az önkormányzati médiaholdingokhoz tartozó médiumokat is – számának korlátozása. A korlátozás mértékét a piac méretétől függően indokolt meghatározni, a különböző médiatípusokat érintő kereszttulajdonlásra is figyelemmel. Ilyen módon korlátozható az összes médiatípusra kiterjedő helyi (önkormányzati) médiaholdingok működése, ami azonban nem jár a kereszttulajdonlás teljes kizárásával. A vitaanyagnak nem célja, hogy a megszerezhető médiaszolgáltatási jogosultságok pontos számát és az egyéb piaci pozíciókat meghatározza.
A Mérték által felvázolt szabályozás egészének fontos alapelve a szabályozói, hatósági mérlegelési mozgástér minimalizálása. A médiakoncentráció közönségarányon alapuló korlátozása alapvetően olyan szabályozási koncepcióba illeszkedik, amely szerint a médiakoncentrációs küszöbérték elérése esetén a sokszínűséget biztosító intézkedésekkel biztosítható, hogy a médiaszolgáltató piaci pozíciója ne veszélyeztesse a plurális médiarendszert. Ezek az intézkedések érinthetik a műsortartalmat, illetve a médiaszolgáltató szolgáltatásainak összetételét. A hatályos magyar szabályozás pontosan meg nem határozott műsortartalmi intézkedéseket helyez kilátásba, ezek viszont minden esetben széles hatósági mérlegelést és jelentős ellenőrzési terhet jelentenek. A német szabályozás a médiaszolgáltató műsoridejének egy részét adja át független harmadik feleknek, valamint független műsortanács felállítását helyezi kilátásba; a gyakorlatban ezek az intézkedések is a szolgáltató és a hatóság közötti folyamatos alku eredményeként formálódnak. A plurális médiarendszer kialakításának nem a leghatékonyabb eszköze az érintett médiaszolgáltató által nyújtott szolgáltatások összetételének befolyásolása, de ez igényli a legkisebb mérlegelési és ellenőrzési jogosultságot a hatóság oldalán. Az ilyen jellegű beavatkozás átlátható, világos eredményre vezet, ami ráadásul jól mérhető. A Mérték álláspontja szerint ezért elegendő annak kilátásba helyezése, hogy a médiakoncentrációs küszöbértéket elérő vállalkozás további médiaszolgáltatási jogosultságot nem szerezhet, és meghatározott időn belül köteles a legkisebb közönségarányt elérő szolgáltatását tőle független harmadik fél részére eladni, illetve ennek kudarca esetén e jogosultságról lemondani.
A jelentős befolyásoló erejű szolgáltatásokra vonatkozó, a médiakoncentráció korlátozását kiegészítő szabályozás a Mérték álláspontja szerint – akár változatlan tartalommal – a jövőben is fenntartható. Korábbi vitaanyagaiban is amellett foglalt állást, hogy a legnagyobb elérésű szolgáltatások arányos mértékben vegyék ki a részüket a társadalmi párbeszédet szolgáló nyilvánosság működtetésében. A jelentős befolyásoló erejű szolgáltatások szabályozása jelen piaci körülmények között e célkitűzés teljesítésére alkalmasnak tűnik.
A hazai médiapiaci koncentráció fő hajtóereje jelenleg a politikailag motivált vállalkozások médiapiacokon átívelő terjeszkedése. A kereszttulajdonlási korlátozásokat erre figyelemmel célszerű kialakítani, úgy, hogy eközben a szabályozás indokolatlanul ne korlátozza a különböző médiapiacok közötti szinergiákra épülő üzleti modellek alkalmazását.
A politikailag motivált kereszttulajdonlási folyamatokat jelentős részben a reklámpiaci torzulások magyarázzák. A politikailag irányított állami reklámköltések és azoknak a hirdetési piac egészére gyakorolt hatásai olyan bevételekhez juttatják az érintett szolgáltatáscsoport kereskedelmi szempontból értékes tagjait, amelyek alkalmasak a többi szolgáltatás keresztfinanszírozására. Ezt a problémát alapvetően nem a médiakoncentráció korlátozásával, hanem az állami reklámköltések teljes transzparenciájával célszerű kezelni. Így kerülhető el a további piaci torzulást okozó indokolatlan szabályozói beavatkozás.
A kereszttulajdonlás korlátozásában az 1996-os médiatörvény szabályozási megoldásához, azaz a pontosan meghatározott összeférhetetlenségi helyzetek felsorolásához térnénk vissza. Ez a szabályozási megoldás felel meg leginkább a hatósági mérlegelés minimalizálásának és a kiszámítható piacra jutási és működési feltételek biztosításának. A vitairat ebben az esetben sem vállalkozik azonban arra, hogy a korlátozás számszerű megoldásaira a piaci szereplőkkel való konzultáció nélkül javaslatot tegyen.
A vertikális koncentráció – a hazai piacon jellemzően a műsorterjesztők és a médiaszolgáltatók közötti koncentráció – médiapolitikai kockázatait a Mérték által felvázolt szabályozás alapvetően a diszkrimináció-mentes hozzáférés garantálásával kezelné.
A médiapiaci tranzakciók médiahatósági jóváhagyása a 2010-es médiatörvény újdonsága, amelynek eddigi gyakorlata szakmailag értékelhetetlen, piaci szempontból pedig a jövőbeli tranzakciókra semmilyen általános iránymutatást nem tartalmaz. Hasonló szabályozási megoldásra más európai országokban is találunk példát (pl. Egyesült Királyság, Ausztria, Németország), sőt az Európai Bizottság is figyelembe vesz időnként médiapolitikai megfontolásokat a fúziók engedélyezése során, de arról nincs szó, hogy a médiapolitikai megfontolások bevonása a versenyjogi vizsgálatba általános gyakorlat vagy európai elvárás lenne. A Gazdasági Versenyhivatal a 2010-es médiatörvény hatályba lépése előtt is számos médiapiaci ügyben eljárt, és döntései kifejezett szándék nélkül is alkalmasak voltak a médiarendszer kialakításával kapcsolatos alkotmányos elvárások kielégítésre. Minderre tekintettel a Mérték álláspontja szerint a médiahatóság szakhatóságként való bevonása a médiavállalkozások közötti összefonódások vizsgálatába mellőzhető, ami egyfelől nem zárja ki a médiafelügyeleti szerv álláspontjának kikérését, másfelől nem akadálya annak, hogy a fúziókkal kapcsolatos médiapolitikai szempontok kidolgozásáról nyilvános szakmai gondolkodás és párbeszéd induljon el.
A Mérték Médiaelemző Műhely vitaanyagának első, második, harmadi és negyedik része az alábbiakban elolvasható:
