Sharpston főtanácsnok szerint az uniós menedékjog értelmében a homoszexuális irányultságuk miatti üldöztetésre hivatkozó menedékkérők „meghatározott társadalmi csoportnak” minősülhetne. A homoszexuális cselekményeknek a származási országban való büntethetősége ugyan önmagában nem valósít meg üldöztetést, a nemzeti hatóságoknak azonban vizsgálniuk kell, hogy az adott menedékkérő ki lehet-e téve ilyen üldöztetésnek.
X, Y és Z Sierra Leonei, ugandai és szenegáli állampolgárok. Mindhárom férfi homoszexuális, és Hollandiában kérelmeznek menekült jogállást arra hivatkozva, hogy megalapozottan félnek a szexuális irányultságuk miatti, származási országukban való üldöztetéstől. E tekintetben a homoszexuális cselekmények mindhárom országban bűncselekmények, és súlyos büntetésekhez vezethetnek: jelentős bírságok, szabadságvesztés, bizonyos esetben akár életfogytig tartóan.
Egy, a Genfi Egyezmény [1] rendelkezéseire hivatkozó európai irányelv [2] értelmében a harmadik ország olyan állampolgára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése, avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni, menekült jogállást kérelmezhet. Ebben az összefüggésben az ilyen üldöztetéseknek jellegüknél, illetve ismétlődésüknél fogva elegendően súlyosnak kell lenniük ahhoz, hogy az alapvető emberi jogokat súlyosan megsértsék.
Az ügyet végső fokon elbíráló holland Raad van State az irányelv rendelkezései értelmében vett menekült jogállás iránti kérelmeknek értékelésére vonatkozóan három kérdést terjeszt előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé. A nemzeti bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy a harmadik ország homoszexuális állampolgárai az irányelv szerinti meghatározott társadalmi csoportot jelentenek-e. Továbbá arra keresi a választ, hogy a nemzeti hatóságok hogyan értékeljék azt, hogy ennek kapcsán a homoszexuális cselekmények tekintetében mi minősül üldözésnek, és hogy megvalósítja-e az üldözést az, hogy e cselekmények a menedékkérő származási országában szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménynek minősülnek.
Indítványában Eleanor Sharpston főtanácsnok azt javasolja, hogy a Bíróság állapítsa meg először is, hogy a homoszexuális irányultsággal rendelkező menedékkérők a származási országbeli helyzetüktől függően az irányelv értelmében vett meghatározott társadalmi csoportnak minősülhetnek. Véleménye szerint az irányelv szövegéből kiderül, hogy az uniós jogalkotó a legtisztább jelét adta annak, hogy a szexuális irányultságon alapuló közös jellemzővel rendelkező személyek ténylegesen meghatározott társadalmi csoportnak minősülhetnek. Következésképpen a nemzeti bíróságnak kell értékelnie, hogy az ilyen csoport valamennyi menedékkérő származási országában „elkülöníthető identitással” rendelkezike, „mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli”.
Sharpston főtanácsnok szerint önmagában az a tény, miszerint valamely cselekmény bűncselekménynek minősül, nem valósítja meg az irányelv szerinti üldöztetést. Sokkal inkább a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok feladata annak értékelése, hogy az adott menedékkérő ki lehet-e téve olyan cselekményeknek, amelyek jellegüknél, illetve ismétlődésüknél fogva elegendően súlyosak ahhoz, hogy az alapvető emberi jogokat súlyosan megsértsék, vagy különböző olyan intézkedések együttesének – beleértve az emberi jogok megsértését is –, amelyek elég súlyosak ahhoz, hogy a menedékkérőt hasonlóan érintsék. A menedékkérő származási országában fennálló körülmények fényében a nemzeti hatóságoknak figyelembe kell venniük az üldözés kockázatát és gyakoriságát, a rendszerint kiszabott szankció súlyosságát, és minden egyéb olyan intézkedést és társadalmi gyakorlatot, amelytől a menedékkérő ésszerűen félhet.
Végül annak értékelésével kapcsolatban, hogy üldözés-e a szexuális irányultság kinyilvánításának büntethetősége, a főtanácsnok azt az álláspontot képviseli, hogy az irányelv nem tesz különbséget a nyilvános vagy magánjellegű kinyilvánítás között. Ezenkívül a főtanácsnok szerint nem várható el a menedékkérőtől, hogy a származási országában való üldözés elkerülése érdekében visszafogja magát vagy titokban tartsa szexuális irányultságát. Továbbá úgy véli, hogy önkényességhez vezetne a személy szexuális irányultságának kifejezésmódjai közötti, vagy akár az olyan megnyilvánulások közötti különbségtétel, amelyek nem szexuális cselekmények vagy vonzalmat kifejező cselekmények. Végül amennyiben a származási országban az állítólagos üldözés egyaránt érinti a homoszexuálisokat és a heteroszexuálisokat, a nemzeti hatóságoknak kell megvizsgálniuk, hogy a menedékkérő különösen ki lehet-e téve olyan üldözési cselekményeknek vagy különböző olyan intézkedések együttesének, amelyek jellegüknél vagy ismétlődésüknél fogva elegendően súlyosak ahhoz, hogy az alapvető emberi jogokat súlyosan megsértsék.
[1] A menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény, amelyet 1951. július 28-án Genfben írták alá (Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára [1954.], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.), és 1954. április 22-én lépett hatályba. Ezen egyezményt kiegészítette és módosította a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31-i New York-i jegyzőkönyv, amely 1967. október 4én lépett hatályba.
[2] A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyekne-k menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29-i 2004/83/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.).
