Az elévülési idő lejárta után, az elévülés nyugvása folytán rendelkezésre álló egy éves határidő már nem elévülési jellegű, annak nyugvása nem állapítható meg és ez a határidő már semmilyen jogi ténnyel nem hosszabbítható meg – áll a Kúria elvi jelentőségű határozatában.
A felperes a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján, közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. Követelését arra alapította, hogy iker gyermekei után az alperes a családi pótlék folyósítását megszüntette és helyette nevelési pótlékot fizetett. A felperes 2005 szeptemberében ismerte fel, hogy a nevelési pótlék nem azonos a családi pótlékkal, amelytől az 1998. január 1-jétől 2005. november 30-ig terjedő időben elesett. Kérelme ezért az említett időszakban elmaradt családi pótléknak kártérítés címén történő megtérítésére irányult.
Az alperes ellenkérelmében egyebek közt a követelés elévülésével is védekezett, ezért a Kúria kiemelte, hogy ilyen esetben a bíróságnak elsődlegesen az elévülés kérdésében kell állást foglalnia, mert az elévült követelést bírósági úton érvényesíthető, emiatt az elévülés bekövetkezése a követelés érdemi vizsgálatát szükségtelenné teszi. Megállapította, hogy a felperessel szemben az elévülés az első nem folyósított járadékrészlet elmaradásakor, tehát 1998. február 28-án kezdődött, amelyhez képest 2003. március 1. napján járt le, mely idő alatt a felperes követelésével nem fordult bírósághoz.
A Kúria azonban úgy foglalt állást, miszerint a felperes csak 2006. február 28-án szerzett tudomást arról, hogy a fent írt időszakban nem kapott családi pótlékot, ezért eddig az ideig igényét menthető okból nem érvényesítette és számára az elévülés nyugodott. Ez pedig azzal a jogkövetkezménnyel járt, hogy az elévülési idő eltelte ellenére, az akadály elhárulásától számított egy éven belül követelését bírói úton szabadon érvényesíthette. A felperes azonban ténylegesen csak ezen egy éves határidő elteltével fordult bírósághoz. Ezzel kapcsolatban a Kúria azt a tételt rögzítette, miszerint az elévülési idő lejárta után, az elévülés nyugvása folytán rendelkezésre álló egy éves határidő már nem elévülési jellegű, annak nyugvása nem állapítható meg és ez a határidő már semmilyen jogi ténnyel nem hosszabbítható meg.
