Az amerikai Legfelsőbb Bíróság hétfőn úgy határozott, hogy nem tűzi napirendre azt a keresetet, amelyet csaknem négy éve nyújtott be két kutató azzal a céllal, hogy tiltsák be az embrionális őssejtkutatás szövetségi finanszírozását.
Ezzel lezárult az a hosszadalmas jogi eljárás, amely a közfinanszírozású magzati őssejtkutatások betiltásával fenyegetett. Az igazságügyi erőpróbák sorozatát az indított el, hogy egy körzeti szövetségi bíró 2010-ben elrendelte az embrionális őssejtkutatás állami finanszírozásának felfüggesztését. Arra hivatkozott, hogy az ilyen kísérletek során emberi magzatokat semmisítenek meg, ami törvénybe ütközik.
A vita alapját az képezi, hogy a törvény valóban tiltja, hogy amerikai szövetségi egészségügyi intézetekben kutatási célból emberi magzatokat hozzanak létre, vagy olyan kísérleteket végezzenek, amelyekben az embrió elpusztul. Az előírások azonban nyitva hagyják a lehetőséget az embrionális őssejtek kutatása előtt.
Több közbülső, a kutatásokat átmenetileg engedélyező bírósági döntés után a 2010-ben meghozott végzést egy szövetségi fellebbviteli bíróság végül 2012-ben felülbírálta és úgy határozott, hogy a szövetségi kormány folytathatja a kísérleteket az emberi őssejtekkel. A háromtagú bírói testület elismerte, hogy a vonatkozó jogszabály ellentmondásos, de helyt adott annak az értelmezésnek, hogy helye van azoknak a kísérleteknek, amelyekben az embriókat közvetlenül nem semmisítik meg.
Az őssejtkutatástól a szakemberek egyebek között azt várják, hogy segít megtalálni az Alzehiemer- és a Parkinson-kór, a cukorbetegség, valamint több szív- és gerincbetegség gyógymódját. Nem sokkal megválasztása után, 2009-ben Barack Obama elnök rendeletben engedélyezte embrionális őssejtek kutatását, azzal a megkötéssel, hogy ezek csak olyan, mesterséges megtermékenyítésre szakosodott klinikákról származhatnak, ahol a fölöslegessé vált megtermékenyített petesejteket egyébként is megsemmisítenék.
Két kutató, James Sherley és Theresa Deisher 2009-ben indított pert azért, hogy az ilyen jellegű kísérletek közfinanszírozását leállíttassa. A két tudós szerint a kormányzat által támogatott irányvonal háttérbe szorítja az általuk végzett, felnőtt szervezetből származó őssejtekkel folytatott kísérleteket, amelyek folyamán nem semmisülnek meg embriók.