Kiszámíthatóbb Franciaországot ígér Európa számára a vasárnapi elnökválasztás győztese, akinek eltökélt szándéka, hogy politikai vitát nyisson az európai integrációról – vélekedett hétfőn Brüsszelben Dominique David, a francia IFRI kutatóintézet igazgatója.
Régebbről ismert, kiszámíthatóbb arcát fogja mutatni Európának Franciaország Francois Hollande államfősége alatt – legalábbis ezt jósolja az egyik legismertebb francia kutatóintézet, az IFRI igazgatója, aki hétfőn Brüsszelben értékelte a vasárnapi elnökválasztás eredményét és várható hatásait.
Dominique David éppen a kiszámíthatóság hiányát nevezte az egyik döntő tényezőnek Nicolas Sarkozy vereségében, aki bár a biztonság embereként kampányolt, végső soron sikerült annyira elbizonytalanítania a franciákat, hogy azok inkább a nyugodt erőnek, teljesen hétköznapinak mutatkozó szocialista párti elnökjelöltet támogatták. „Francois Hollande-ot nem az elődjének programjával való szakítás miatt választották meg államfőnek, hanem nyugalmat sugárzó és normalitást hirdető programjáért” – vélekedett a francia kutatóintézet igazgatója.
Pascal Delwit, a Brüsszeli Szabadegyetem professzora ugyanakkor két fő okra vezeti vissza Sarkozy bukását: szerinte a vereség okai részben a politikájának, részben pedig a személyiségének az elutasításában keresendők.
Dominique David úgy véli, hogy a franciák növekvő értetlenséggel tekintenek az Európai Unióra, és mind inkább a liberalizmus túlkapásaival és az angolszász politikai és gazdasági kultúrával azonosítják. Véleménye szerint ezt érzékelve az egyébként általa meggyőződéses európainak tartott Francois Hollande politikai vitát kíván kezdeményezni az európai integrációról, „megpróbálja újrapolitizálni és irányváltoztatásra sarkallni Európát”. És ebben az elképzelésében zavaró tényezőként tekint mind az angolszász liberalizmusra, mind pedig a németek jogászkodó hozzáállására. A francia baloldalnak abból a hagyományos alapelvéből indulna ki, hogy minden politikai választás kérdése, a gazdaságpolitika és a költségvetés is, és nem a gazdaságé vagy az aktuális pénzügyi helyzeté. Más kérdés, hogy képes lesz-e erről meggyőzni majd kollégáit is.
Annál is inkább, mert a mostanában megerősödött növekedéspárti tábor sem egységes. Miközben a britek vagy az olasz Mario Monti elsősorban a szerkezeti reformokkal, liberálisabb módszerekkel élénkítené a növekedést, a leendő francia elnök jobban hisz keynes-i gazdaságpolitikában és a ciklikusan, közpénzekből finanszírozott beruházásokban. Ezzel együtt az IFRI igazgatója szerint tartani fogja magát a költségvetési szabályokhoz, így ahhoz is, hogy 2013 végére az előírt 3 százalékos szint alá vigye le az ország az államháztartás hiányát.
És bár Hollande eleinte a németek által ihletett költségvetési paktum újratárgyalására szólított fel, ez a követelés idővel eltűnt a szótárából. Világossá tette, hogy Franciaország ratifikálni fogja a paktumot, annak központi eleme, az aranyszabály ugyanakkor nem kerül be az alkotmányba, aminek módosítása politikai és technikai szempontból is nehézségbe ütközne.
Az új francia államfő a fiskális paktumot is ki kívánja egészíteni egy növekedési paktummal, amit egy jegyzőkönyv, vagy nyilatkozat formájában meg is kaphat. Hollande és csapata egy memorandumon is dolgozik, amelyet rövidesen az összes európai partnernek megküldenek. Ez négy olyan pontot tartalmaz jelenleg, amiről nagyjából-egészében egyetértés van az EU-n belül: a projektkötvények kibocsátását, az Európai Beruházási Bank tőkéjének emelését, a nem felhasznált strukturális alapok újraprogramozását és a pénzügyi tranzakciós adó bevezetését, ami ugyanakkor már sokkal jobban megosztja a tagállamokat. Egyelőre nem világos, hogy a memorandum tartalmaz-e olyan kérdéseket, amelyek sokkal provokatívabbnak hathatnak uniós szinten. Ezek közé tartozik az Európai Központi Bank fokozott növekedés szolgálatába állítása vagy az eurókötvények bevezetése, amelyek időről-időre ugyancsak felbukkantak a választási kampányban.
A kulcskérdések egyike, hogy Hollande-nak hogyan sikerül majd megértetnie magát és politikáját Angela Merkellel. Az IFRI igazgatója szerint a két ország vezetői egyszerűen nem tehetnek mást, együttműködésre vannak ítélve, ezért arra számít, hogy ha a „Merkozy-nek” nevezett időszak nem is tér vissza, de az álláspontok egyeztetése továbbra is szerves része lesz a német-francia kapcsolatoknak. Másfelől a kancellár helyzete is változóban van, 2013-ban választásoknak néz elébe, miközben az otthoni erőtere is változóban van. Egy szó mint száz, Merkel is kész lehet engedni az eddigi, megszorítást előtérbe helyező politikából, annál is inkább, mert – ahogy azt a görögországi és részben a franciaországi választások eredményei is mutatják – a társadalom az EU számos országában egyre nehezebben viseli az áldozatokat és egyre jobban radikalizálódik.
Politikai elemzők szerint ugyanakkor Hollande elődjénél kevésbé fog építeni a német-francia tengely kizárólagosságára és más tagállamokat is igyekszik majd jobban bevonni a „játékba”. Ezek közé tartozik a Mario Monti miniszterelnöksége óta újra kihagyhatatlanná vált Olaszország, de David szerint Lengyelországra is nagy figyelem jut majd Párizs részéről.
