A magánbefektetőket érintő nagyjából 50 százalékos görög adósságleírás, a bankok újratőkésítése az adósságválság átterjedési kockázatainak csökkentésére és az átmeneti mentőalap (EFSF) tűzerejének részleges közös adósságkezelés útján történő növelése képezik annak az átfogó euró-mentőtervnek a fő pilléreit, amelyről vasárnap kívánnak döntést hozni az euróövezet tagállamának vezetői.
„(A vasárnapi csúcs) létfontosságú pillanat lesz Európa jövője szempontjából. A kis lépések helyett ezúttal az államadósság-probléma valamennyi tényezőjére kiterjedő átfogó választ kell adnunk” – jelentette ki szerdán a brüsszeli sajtó előtt José Manuel Barroso bizottsági elnök, hozzátéve, hogy még ha az igen bonyolult képlet valamennyi eleméről sikerülne is döntést hozni, mindez nem jelenti azt, hogy nem lesz szükség utómunkálatokra.
A Barroso által is említett átfogó válasz különböző elemeiről ezekben a percekben is lázas egyeztetések folynak a megfelelő fórumokon. Az átfogó megközelítés azon a felismerésen alapul, hogy a görög probléma, az eurózóna periférikus országait sújtó, illetve fenyegető államadósság-válság és a bankrendszer körül kialakult bizalmi válság szorosan összefügg egymással, egyiket sem lehet a másiktól külön kezelni, sem időben, sem pedig térben. A vasárnapi csomag négy fő eleme: a görög adósságprobléma fenntartható kezelése, a bankok feltőkésítése, az átmeneti európai mentőalap, az EFSF tűzerejének növelése és a gazdasági kormányzás részben mindezzel összefüggő megerősítése, a nemrég elfogadott hatos csomagon túlmenően.
A jelenleg is tárgyalt terv kiindulópontja a görög probléma olyan módon történő kezelése, hogy az a júliusi csomagnál érdemibb adósságcsökkentéshez vezessen. Ennek jegyében még nagyobb áldozatokra fogják kérni a görög államkötvények körülbelül egyharmadát birtokló európai bankszektort. Annak érdekében, hogy a korábbinál nagyobb adósságleírás ne idézze elő az adósságválság átterjedését, a görög erőfeszítéssel párhuzamosan erős tűzfalat kell építeni. A fertőzés két úton terjedhet: a bankokon és az államadósságon (hozamfelárak emelkedésén) keresztül. Ezért van szükség a rendszer működése szempontjából lényeges bankok törzstőkéjének a megerősítésére, más szóval a bankok feltőkésítésére, amit a múlt héten jelentett be a Bizottság elnöke. Ez a lépés tehát azt a célt szolgálja, hogy a magánbefektetők görög adósságleírásba való bevonása miatt ne terjedjen át a fertőzés az egész bankrendszerre. Ez lenne tehát az első tűzfal.
A második tűzfalat a spanyolok és az olaszok köré kell felhúzni annak érdekében, hogy ne terjedjen át rájuk a görög eseményt követően az adósságválság. Ez különösen aktuális, ha figyelembe vesszük, hogy a Moody,s éppen kedden minősítette le Spanyolországot, míg az S&P olasz bankokat. A tűzfalhoz az átmeneti európai pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) „tűzerejét” kell megnövelni azért, hogy ráijesszen a befektetőkre és ne hagyjon semmiféle kétértelműséget. Végül a negyedik láncszem az eurózóna intézményi működésében meglévő hiányosságok kezelése és ezzel egy olyan tényező kiiktatása, ami az inkoherens üzenetek miatt rendre növeli a befektetők bizonytalanságát, tovább mélyítve ezzel a krízist.
Az első fontos kérdés, amiről vasárnap a vezetőknek dönteniük kell, hogy zöld jelzést adnak-e a sorrendben hatodik, 8 milliárd euró összegű görög hitelrészlet folyósításának. A nemzetközi trojka végleges jelentése az első görög program teljesítéséről a tagállamok előtt van, akárcsak az a jelentés, amely ezúttal először a görög államadósság fenntarthatósága szempontjából vette górcső alá a programot. És ez az a pont, ami forrásaink szerint indokolttá teszi a július 21-én jóváhagyott második görög mentőcsomag paramétereinek módosítását. A július 21-i alku fontos volt a tekintetben, hogy először vonta be a magánbefektetőket a görög adósságprobléma megoldásába, akik „önként” vállalták, hogy Athénnel szemben fennálló követelésük 21 százalékáról lemondanak. Diplomaták szerint ugyanakkor azóta részben a piaci körülmények változása, részben pedig a júliusi csomag adósságcsökkentés szempontjából szerény hatása (mindössze 7 százalékkal csökkenti összesen a 160 százalék körüli görög államadósságot) szükségessé tette az akkori döntés módosítását.
A következmény: a magánbefektetőknek nagyobb veszteséget (haircut) kell bevállalniuk, ami értesülésünk szerint 50 százalék körüli lehet. Erről ugyanakkor jelenleg is folynak a tárgyalások az EU és az európai bankok képviselői között. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a bankoknak újakra kellene cserélniük a tulajdonukban lévő görög államkötvényeket, mégpedig az eredeti állampapírok névértékének feléért. Az adósságleírásnak ez a módja formailag nem jelentene rendezett görög államcsődöt, amitől továbbra is ódzkodik az EU, bár tartalmilag kétségkívül valami ilyesmiről van szó. Forrásaink szerint a második görög program átfazonírozásának egyúttal az is lenne a következménye, hogy a júliusban beígért újabb 109 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag összege nagyobb lesz. Hogy pontosan mennyivel, azt egyelőre nem lehet tudni.
A görög program módosításának folyománya, a bankok újratőkésítése, amire tehát a fertőzés megelőzése miatt van szükség. Ennek keretében az Európai Bankhatóság (EBA) javaslatára (ez még nem készült el) az államadósságnak való kitettségük alapján felmérik a rendszer stabilitása szempontjából fontos európai bankok saját tőkéjét, és a kockázatok kivédésére átmenetileg magasabb (5 százalék helyett 9 százalékos) tőkemegfelelési rátát írnak majd elő nekik. Mivel igen magasra helyezik a lécet, a bankokat ezért újra kell majd tőkésíteni. Ez történhet saját eszközökkel, a piacról, az államok tőkeinjekciójával, vagy végső esetben az EFSF révén. Brüsszelben ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nincs szó egységes feltőkésítési tervről, hanem csak összehangolt lépésről. A nemzeti bankfelügyeletek határozzák majd meg, hogy bankjaiknak egészen pontosan mennyi pótlólagos tőkére lesz szükségük.
A következő építőkocka a nagy eurós kirakójátékban az átmeneti európai pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) feljavítása, más szóval élve tűzerejének fokozása. Ez megint csak a tűzfalépítés miatt muszáj. Olyan erős tűzfalat kell felhúzni, ami megvédi Spanyolországot és Olaszországot és más nem programországokat is a fertőzéstől. Ennek legcélszerűbb módja az EFSF jelenleg 440 milliárd eurós pénzügyi keretének felemelése lenne. Ám mivel a két említett ország körbebástyázásához óvatos becslések szerint is legalább 2 billió euróra, vagyis a jelenlegi keret ötszörösére lenne szükség, ennek nincs realitása. Az euróövezet ehelyett egy olyan módszerhez folyamodik, ami megfigyelők szerint az első lépés a közös adósságkezelés, más néven az eurókötvény irányába.
Konkrétan értesülésünk szerint az EFSF és rajta keresztül az euróövezet tagjai az új kötvénykibocsátások 20 százalékára közösen vállalnának kezességet, a kedvezményezett ország tehát ennyivel, jelentősen alacsonyabb kamattal juthatna hozzá kölcsönökhöz a piacokról, mint egyébként. Ezzel a tervek szerint elkerülhetővé válna az adóssághelyzet romlása a szóban forgó tagállamokban. Információink szerint ennek a jóllehet csak részleges „eurókötvény-szerű” megoldásnak a gyakorlati hatása az lenne, hogy megötszöröződne (2200 milliárd euróra nőne) az EFSF tűzereje, ami elrettentené a befektetőket attól, hogy a spanyolok és az olaszok bedőlésére spekuláljanak. Az ilyenfajta adósságátvállalásért azonban drága politikai és pénzügyi árat kellene fizetnie a kedvezményezett országnak. Ha lehet még szigorúbb és alaposabb felügyelet alá helyeznék a költségvetési politikáját és büntető kamatot is felszámolnának.
Akárhogy is nézzük, ez a módszer nagyon hasonlít az úgynevezett kék és vörös kötvény javaslathoz, azzal a különbséggel, hogy a Bruegel think tank javaslatának értelmében a tagállamok az államadósság 60 százalékáig vállalnának kezességet partnerük adósságáért, azon felül viszont már a piacokról kellene tudnia finanszírozni magát, ha tudja.
Az átfogó válasz negyedik eleme a gazdasági kormányzás további megerősítése a fiskális fegyelem szigorítása és az integráció mélyítése révén. Ez megint összefügg a többi kérdéssel, hiszen az euróövezet intézményi hátterének hiányosságai számos kommunikációs és egyéb működési zavart okoznak nap mint nap, hozzájárulva ezzel a befektetők tanácstalanságához és a válság elmélyüléséhez.
Úgy tudjuk, hogy a kérdést – ami Herman Van Rompuy európai tanácsi elnök csúcson megtárgyalandó jelentésének tárgyát képezi – két különböző síkon kezelik majd. Jelesül úgy, hogy alapszerződést kell-e módosítani vagy sem.
Ami a szerződés módosítását nem igénylő döntések körébe tartozik, az euróövezet vezetői – elképzelések szerint – szigorúbban és alaposabban a körmére néznének azoknak az országoknak, amelyek ellen eljárás folyik a túlzott mértékű államháztartási hiány miatt. Egy olyan monitoring rendszert is alkalmaznának a programországokkal szemben, ami a jelenlegi három hónapos felülvizsgálat helyett lehetőséget adna lényegében állandó, napi rendszerességű megfigyelésükre. A szóban forgó államok ugyanakkor kézzelfogható technikai segítséget is kapnának a problémák leküzdéséhez.
Van Rompuy várhatóan több javaslatot is tesz majd az euróövezet intézményi működésének javítására is. Először is kezdeményezheti, hogy a jövőben szervesebb legyen az együttműködés az euróövezeti tagállamok évi kétszeri csúcstalálkozója (ezt Van Rompuy elnökli majd) és a pénzügyminiszteri szinten ülésező Eurócsoport között. Egy további változás lenne, hogy az Eurócsoport jelenleg másodállásban működő munkacsoportja állandó, főfoglalkozású igazgatót (jelenleg a tagállamok pénzügyminisztériumi szakállamtitkárai, igazgatói elnöklik felváltva a grémiumot) kap és a titkárságot is megerősítik az Eurócsoport számára. Várhatóan nyitva hagyja ugyanakkor a javaslat az Eurócsoport állandó elnöki tisztségének a kérdését, egyszerűen azért, mert ezt már a jelenlegi szabályok is biztosítják. A kérdés eldöntését így valószínűleg júniusra halasztják, amikor lejár a jelenlegi elnök, a luxembourgi Jean-Claude Juncker mandátuma. Juncker elvileg a saját utóda is lehet, bár sokan kételkednek abban, hogy még egyszer ringbe szállna a tisztségért.
Úgy tudjuk, hogy a gondolkozás abba az irányba halad, hogy az euróövezet számára ne hozzanak létre külön, az EU többi részétől különválló intézményeket, ez ugyanis két párhuzamos struktúra kialakulásával csak tovább gyarapítaná a gondok számát. Mindez megnyugtató hír lehet a nem euróövezeti tagok, így Magyarország számára is, amelyek egy ilyen kétsebességes megoldástól tartottak. Ettől függetlenül a vasárnapi vitán a probléma még előkerülhet. A britek fő félelme az, hogy az eurózóna különutasságával a döntések súlypontja eltolódna az euróövezet felé, csökkentve ezzel a brit befolyást. Másfelől a lengyelek, a magyarok és más, a jövőben valamikor csatlakozó országok azt kifogásolják, hogy az ő megkérdezésük nélkül megváltoztassák annak a valutaövezetnek a szabályait, amihez a jövőben nekik is csatlakozniuk kell. Várhatón végül nem a kirekesztés-párti álláspont kerekedik majd felül.
Végül marad az örökzöld kérdés, hogy a gazdasági kormányzás megerősítése az uniós szerződésben is módosításokat tesz-e szükségessé. A válasz mindenképpen igen, ha az elkezdett úton továbbhaladva tovább mélyítik az integrációt, nagyobb beleszólást engedve a tagállamok önálló költségvetési és makrogazdasági politikájába. Ám ezt a kérdést most várhatóan nem válaszolják meg, ehelyett a régi módszerhez folyamodva valószínűleg felkérnek egy munkacsoportot, hogy vizsgálja meg a szerződés módosításának lehetőségét és tartalmi kérdéseit.
