A jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérült, amikor az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. az előző bérlő tartozására hivatkozva megtagadta a közüzemi szerződés megkötését a lakás új tulajdonosával. Ez pedig ellentétes a szolgáltatási szerződéssel.
Az önkormányzati lakás bérlője tartozott a vízdíjjal. A lakást eladták és az új tulajdonos kérte a szolgáltatási szerződés megkötését, ám azt a vízművek az előző bérlő tartozására hivatkozva nem volt hajlandó megkötni. Nem is a hoppon maradt tulajdonos, hanem az önkormányzat képviseletében eljáró jegyző fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert előzőleg ő is s hiába fordult ugyanezzel a regionális vízszolgáltatóhoz.
Az ombudsman is megkereste szolgáltatót, és onnan azt a választ kapta, hogy az ÉRV Zrt. álláspontja szerint sem az önkormányzat, sem a bérlő nem járt el jóhiszeműen, hiszen tudtak a tartozásról. A Vízművek már csak ezért sem látta megalapozottnak azt, hogy panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult. Hivatkozott arra is, hogy az új tulajdonos nem bocsátotta rendelkezésükre az adásvételi szerződést, csupán az átadás-átvételi jegyzőkönyvet – ezzel szemben a jegyző állítása szerint az új tulajdonos az adásvételi szerződést is bemutatta az ügyfélszolgálaton.
Az országgyűlési biztos idézte a Polgári Törvénykönyv idevágó rendelkezését, amely szerint a közüzemi szolgáltató csak jogszabályban meghatározott esetekben tagadhatja meg a közüzemi szerződés megkötését. A vízgazdálkodásról szóló törvény a közüzemi szolgáltatók számára szerződéskötési kötelezettséget ír elő. A további szabályozást tartalmazó kormányrendelet pedig nem tartalmaz olyan kitételt, amelynek alapján a szolgáltató a korábbi bérlő tartozása miatt megtagadhatta volna a szerződéskötést a lakás új tulajdonosával.
A szolgáltató üzletszabályzata – a rendelettel összhangban – kimondja, hogy amennyiben a régi és az új fogyasztó a vízóra-állással együtt 30 napon belül nem jelenti be a változást, akkor mindketten egyetemlegesen felelnek a mulasztásból következő károkért. Az üzletszabályzatban az is olvasható, hogy tulajdonosváltás esetén a régi fogyasztó köteles átvállaltatni az új tulajdonossal a szolgáltatási szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket. Amennyiben pedig ilyen átvállaló nyilatkozatot nem írtak alá, azt pótolja az új tulajdonossal megkötött szolgáltatási szerződés. Ez utóbbi újfent csak azt támasztja alá, hogy a szerződés megkötését a Vízművek nem tagadhatta volna meg, mivel a szerződés az új tulajdonossal a korábbi tartozás átvállalásának minősülhetett volna – tisztázta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A jelentés – a http://www.obh.hu/allam/jelentes/201100068.rtf oldalon olvasható.