Az Európai Közösségek Bizottsága egy magyar illetékjogi rendelkezés miatt indított eljárást Magyarország ellen.
A magyar jog szerint ha valaki Magyarországon úgy vásárol lakást, hogy a tulajdonában lévő másik lakását bizonyos időn belül eladja, úgy nem az újonnan megvásárolt lakás teljes vételára, hanem vásárolt és az eladott lakás forgalmi árának a különbözete után kell megfizetnie az illetéket. Ez azonban csak akkor van így, ha nemcsak a vásárolt, hanem az eladott ingatlan is Magyarországon van. A vásárolt lakás forgalmi értékéből kizárólag a belföldön eladott lakás értéke vonható le. Azaz, jogszabályi rendelkezésünk nem vonatkozik arra az esetre, ha az eladott lakás nem Magyarországon, hanem az Európai Unió valamely másik tagállamában van.
Az Európai Közösségek Bizottsága azt kifogásolja, hogy ez a szabályozás nincs összhangban a közösségi joggal. Keresetében azt kéri: az Európai Közösségek Bírósága állapítsa meg, hogy a Magyar Köztársaság kedvezőtlenebb bánásmódban részesíti a másik tagállamban lévő lakásukat magyarországira cserélő lakásvásárlókat a korábban is belföldi lakástulajdonnal rendelkező lakásvásárlókkal szemben, ezzel diszkriminatív szabályozás valósít meg.
A Bizottság szerint ez a szabályozás ellentétes a személyek szabad mozgásának és a letelepedés szabadságának az EK-Szerződés 18., 9., és 43. cikkében, valamint az EGT-Megállapodás 28. és 31. cikkében foglalt alapelvével. E rendelkezéseknek az a céljuk, hogy megkönnyítsék a tagállamok állampolgárainak, hogy a közösségen belül bárhol tetszőleges kereső tevékenységet folytassanak, és egyben tiltják azokat az intézkedéseket, amelyek következtében a közösség valamely tagállamának azon állampolgárai, akik a szabad mozgás jogával élve egy másik tagállamban kívánnak gazdasági tevékenységet folytatni, hátrányos helyzetbe kerülhetnek.
Az illetékkedvezmény megvonása miatt azok a külföldi vagy magyar állampolgárok, akik a szabad mozgáshoz fűződő jogukkal élve egy ideig másik tagállamban éltek és ott lakástulajdont szereztek, kisebb késztetést éreznek majd arra, hogy Magyarországon lakást szerezzenek, mint azok a magyarországi lakosok, akik belföldi lakásuk helyett vásárolnak új lakást. A kereset szerint a magyar szabályozás ezzel nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy eltántorítsa más tagállamok állampolgárait a magyarországi letelepedéstől.
A Bizottság szerint a jogsértés nem igazolható a Magyar Köztársaság kormánya által felhozott érvekkel. A kormány egyrészt az adórendszer koherenciájának megőrzésére hivatkozott, másrészt arra, hogy a másik tagállamban eladott ingatlan és az annak megvásárlásakor megfizetett illeték figyelembe vétele valamint az ennek során elkövetett esetleges visszaélések megelőzése komoly igazgatási nehézségeket okozna.
A bíróság szeptember 23-án tárgyalja az ügyet.
Teljes szöveg:
2009. július 8-án benyújtott kereset – Európai Közösségek Bizottsága kontra Magyar Köztársaság (C-253/09. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: magyar
Felek
Felperes: Európai Közösségek Bizottsága (képviselők: R. Lyal és Ritzné Talabér K.,
meghatalmazott)
Alperes: Magyar Köztársaság
Kereseti kérelmek
Az Európai Közösségek Bírósága állapítsa meg, hogy a Magyar Köztársaság azzal, hogy egy másik államban fekvő lakástulajdon helyett történő magyarországi lakástulajdon-vásárlást kedvezőtlenebb bánásmódban részesíti, mint a Magyarországon fekvő lakástulajdon helyett történő magyarországi lakástulajdon-vásárlást, nem teljesíti az EK-Szerződés 18., 39. és 43. cikkéből, valamint az EGT- Megállapodás 28. és 31. cikkéből eredő kötelezettségeit; kötelezze a Magyar Köztársaságot a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
A jelen kereset tárgya az a magyar illetékjogi rendelkezés, mely a belföldön vásárolt lakás tulajdonjogának megszerzésekor fizetendő illeték alapjának megállapítása során a vásárolt lakás forgalmi értékéből kizárólag a belföldön eladott lakás értékének levonását teszi lehetővé.
Ezen szabályozás ellentétes a személyek szabad mozgásának és a letelepedés szabadságának az EK-
Szerződés 18., 39. és 43. cikkében, valamint az EGT-Megállapodás 28. és 31. cikkében foglalt alapelvével.
A fent nevezett közösségi jogi rendelkezéseknek az a céljuk, hogy megkönnyítsék a Közösség tagállamainak állampolgárai számára, hogy a Közösségen belül bárhol tetszőleges típusú kereső tevékenységet folytassanak, s egyben tiltják azokat az intézkedéseket, amelyek következtében a Közösség valamely tagállamának azon állampolgárai, akik a szabad mozgás jogával élve egy másik tagállam területén kívánnak gazdasági tevékenységet folytatni, hátrányos helyzetbe kerülhetnek. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan intézkedések, amelyek megakadályozzák, vagy visszatartják valamely tagállam állampolgárait attól, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolva elhagyják származási országukat, e szabadság akadályait képezik, még abban az esetben is, ha állampolgárságtól függetlenül alkalmazandók.
Márpedig a kifogásolt magyar illetékjogi szabályozás ilyen intézkedésnek tekintendő. Az illetékkedvezmény megvonása következtében ugyanis azok a külföldi, vagy magyar állampolgárok, akik a szabad mozgáshoz fűződő jogukkal élve egy ideig másik tagállamban éltek és ott lakástulajdont szereztek, kisebb késztetést fognak érezni arra, hogy Magyarországon lakástulajdont szerezzenek, mint azok a magyarországi lakosok, akik belföldön található lakásuk helyett vásárolnak új lakást. A magyar szabályozás ezáltal nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy eltántorítsa más tagállamok állampolgárait a Magyarországon történő letelepedéstől. A Bizottság álláspontja szerint azok a személyek, akik a korábbi lakóhelyük szerinti államban már esetleg fizettek hasonló mértékű illetéket lakástulajdonuk megvásárlásakor, ugyanabban a helyzetben vannak, mint azok, akik Magyarországon vásárolták meg korábbi lakástulajdonukat. Következésképpen ezen személyeket azonos bánásmódban kell részesíteni. Mivel a magyar szabályozás ezzel szemben a valamely másik tagállamban lévő lakásukat magyarországira cserélő lakásvásárlókat kedvezőtlenebb helyzetbe hozza a korábban is belföldi lakástulajdonnal rendelkező lakásvásárlókkal szemben, objektíve hasonló helyzeteket eltérő módon kezel, és ezáltal diszkriminatív szabályozást valósít meg.
A jelen jogsértés egyetlen, a Magyar Köztársaság kormánya által felhozott érvvel sem igazolható. Először is, ami az adórendszer koherenciájának megőrzésére vonatkozó kifogást illeti, meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben nem fedezhető fel közvetlen összefüggés a szóban forgó illetékkedvezmény és az e kedvezmény valamely meghatározott adókivetés által történő kiegyenlítése között – ami pedig feltétele annak, hogy az adórendszer koherenciájának megőrzése iránti igény az alapvető szabadságok gyakorlásának indokolt korlátozását képezhesse. Pénzügyi szempontból a második lakástulajdon megszerzése és az illetékfizetési kötelezettség, valamint az első lakás megvásárlása és az akkor megfizetett illeték között közvetlen kapcsolat nem áll fenn, azokat csupán a magyar jogalkotó kapcsolta össze.
Végül pedig, ami a magyar kormány azon érvét illeti, hogy a másik tagállamban eladott ingatlan és az annak megvásárlásakor megfizetett illeték figyelembe vétele, valamint az ennek során elkövetett esetleges visszaélések megelőzése komoly igazgatási nehézségeket okozna, a Bizottság rámutat arra, hogy ezek a potenciális igazgatási nehézségek semmiféleképpen nem indokolhatják a közösségi jog által garantált alapszabadságok megsértését. A Magyar Köztársaságnak nyilvánvalóan lehetősége van előírni bizonyos követelményeket a szükséges adatok beszerzése érdekében, ám ezek a követelmények az elérni kívánt célhoz képest nem lehetnek aránytalanok.
