„Amennyiben az egyik országban keletkező jövedelmet – és így adóalapot – a helyi adóhatóság módosítja, akkor ezt a másik országban is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy ne kerüljön sor kettős adóztatásra.” – olvasható az OECD tanácsának irányelvei között. A legújabb útmutatásokat Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere értelmezte.
A napokban az OECD tanácsa jóváhagyta a transzferárakkal kapcsolatos útmutatásokat. Mi a jelentősége az új szabályozásnak?
Az OECD tanácsa által július 22-én elfogadott irányelvek jelentősége abban áll, hogy a nemzetközi adózás – nemzetközi konszenzuson alapuló alapvető irányelveit, kereteit és értelmezéseit adják meg, megteremtve a különböző adóhatóságok számára is irányadó, követhető, ellenőrizhető és számon kérhető nemzetközi standardét – magyarázza Szmicsek Sándor. – Való igaz, jelentős változásokon mentek át a cégcsoportokon belüli elszámolóárakkal, azaz a transzferárakkal kapcsolatos útmutatások, az új ajánlásokkal most még nagyobb hangsúly kerül a kettős adóztatás kizárására, valamint az adó minimalizálására irányuló törekvések visszaszorítására. Az OECD tanácsa nemcsak az új Transzferár irányelveket, hanem a Modellegyezmény és annak Kommentárjának módosítását is elfogadta, valamint az ezekhez kapcsolódó új dokumentumot, a telephelyhez kapcsolódó jövedelmekre vonatkozó jelentést is. Örömmel mondhatom, hogy elkezdődött az új dokumentumok magyar nyelvű kiadásának előkészítése, amely várhatóan az év végén jelenik meg.
Mit tartalmaz a három dokumentum?
A Transzferár irányelvek többek között azt, hogy megszűnik a hierarchia a szokásos piaci ár meghatározásához alkalmazható hagyományos és ügyleti nyereségen alapuló módszerek között. Az átdolgozott fejezetek részletesebb és praktikusabb iránymutatást tartalmaznak az ügyleti nyereségen alapuló módszerekről is, mint korábban. Az adózók – és az adóhatóság is – a dokumentumban található részletes útmutatás alapján összehasonlító elemzést tudnak készíteni, meghatározva a cégcsoporton belül zajló ügyletek szokásos piaci értékét. A Modellegyezmény legjelentősebb módosítása a 7. cikkely új megfogalmazása, mely szerint, ha egy telephelyhez allokált jövedelmet (és így az ottani adóalapot) az egyik ország adóhatósága módosítja, úgy a másik országban hasonlóan módosítani kell az adóalapot annak érdekében, hogy ne következzen be kettős adóztatás. Ha a módosítással a másik ország nem ért egyet, úgy az országok eltérő álláspontjait egyeztetni szükséges. Ezzel tehát a korábbinál erőteljesebben érvényesül a kettős adóztatás elkerülésének szükségessége.
Végül a harmadik dokumentum, a Jelentés részletes szabályokat közöl azzal kapcsolatban, hogyan kell egy telephely társasági adóköteles jövedelmét megállapítani. Ennek keretében meghatározza azokat az eszközöket, kockázatokat és tőkét, amelyet a tevékenységelemzés alapján a telephelyhez kell allokálni. A Jelentés megközelítése az – és ez az igazi újdonság -, hogy a telephelyet (pl. fióktelepet) egy elkülönült független vállalkozásként kezeli, és nem csak a tevékenység bevételeivel és költségeivel foglalkozik, hanem a hipotetikus vállalkozás (a telephely) tevékenységéhez szükséges eszközök és tőke meghatározásával is. Különös értéke a dokumentumnak, hogy kitér a bankokra, a biztosítókra és a nemzetközi pénzügyi instrumentumok nemzetközi forgalmazására, mivel ezek a területek mindig is speciális kérdéseket vetnek fel.
Hogy látja, miben segíti az új dokumentáció az érintett magyar cégeket?
2003 óta Magyarországon is szigorú tartalommal előírt nyilvántartásokat kell készíteni a kapcsolt vállalkozások között zajló ügyletek szokásos piaci ellenértékéről. A szabályozás különlegessége, hogy a nemzetközi adójogban szokatlanul magas bírsággal sújthatók a transzferár dokumentáció formai hibái: ügyletenként 2 millió forintig terjedő mulasztási bírság szabható ki, egy nagyobb nemzetközi cég esetében ez a bírság akár az egymilliárd forintot is elérheti, ha például kimarad a dokumentációból az anyacég címe (amely egyébként a cégbíróságon és a cégkivonaton is megtekinthető). Sajnos a nyilvántartások elkészítése jelentős terhet ró a magyar adózókra, részben azért, mert a szükséges információk beszerzése gyakran akadályokba ütközik, másrészt azért is, mert eddig nem állt rendelkezésre olyan gyakorlati útmutató, ami „megtanította” volna őket, hogyan kell pontosan összeállítani a nyilvántartásokat. A friss OECD anyag, a három szervesen összetartozó dokumentum most ehhez nyújt elengedhetetlen segítséget.
