Az európai uniós pénzügyi stabilitási eszközök igénybevételének jogi oldalról nem előfeltétele, hogy abban mindenképpen részt vegyen a Nemzetközi Valutaalap is – ismerték el európai bizottsági illetékesek pénteken Brüsszelben. Névtelenséget kérő források ugyanakkor politikailag kétségesnek tartották egy ilyen felállás kialakulását.
Az Európai Unió eszköztárában jelenleg két tetemesebb forrás létezik bajba jutott tagállamok megsegítésére. Az egyik az elsősorban nem eurózóna-tagok támogatását szolgáló „stabilitási mechanizmus”, amelynek keretében az Európai Bizottság maximum 60 milliárd euró erejéig közvetlen pénzpiaci műveletekkel teremthet elő fedezetet fizetésképtelenségi veszéllyel szembenéző EU-országok számára (ilyen jellegű EU-forrásból részesült 2008-2009-ben Magyarország, Lettország és Románia is). Az euró-tagok számára állt fel az ennél sokkal robusztusabb „európai pénzügyi stabilitási eszköz”, ami voltaképpen egy luxembourgi bejegyzésű részvénytársaság, és amelynek tulajdonosai az eurózóna-tagok. Ez utóbbi szintén a (szükség esetén) pénzpiacokról begyűjtött olcsóbb hitelek továbbforgatásával tudja pénzhez juttatni forráshiányos tagtársat.
A Bruxinfo pénteki érdeklődésére bizottsági részről megerősítették, hogy pusztán jogi alapon nézve a kérdést, mindkét stabilitási eszköz – megfelelő politikai döntés esetében – mozgósítható és igénybe vehető anélkül is, hogy az adott konkrét segélyakcióba bevonnák a Nemzetközi Valutaalapot. Tekintve, hogy ilyen esetekben közvetlenül az EU- büdzsé, illetve a tagállamok együttes garanciavállalása jelenti a hitelfelvételhez a fedezetet, a műveletet az EU magában is le tudja folytatni – mutatott rá Patrizio Fiorilli, az EU költségvetési biztosának szóvivője. Az IMF részvétele minden ilyen esetben mint lehetőségként áll fenn, az „európai pénzügyi stabilitási eszköz” esetében még ennek lehetséges mértékét – az EU-támogatás 50 százaléka – is rögzítették. (Ezért beszélt utóbb a sajtó „750 milliárdos megacsomagról”, amiben azonban csak maximum 500 milliárdot tesz ki az európai uniós finanszírozás, erre jöhet még rá további 250 milliárdnyi IMF-rész. Ez utóbbi azonban – jogi szempontból – csupán lehetőség, de nem szükségszerűség.)
Névtelenséget kérő bizottsági források ugyanakkor visszatérően fontosnak érezték hangsúlyozni azt is, hogy a gyakorlatban mindez valószínűleg másként működne, és a politikai szintű döntéshozás nagyon nagy eséllyel megkerülhetetlennek fogja érezni minden további esetben is az IMF részvételét. „Ilyen volumenű pénzeszközök mozgósítása értelemszerűen akkor jön szóba, ha nagyon nagy a baj. Ha viszont nagyon nagy a baj, akkor az IMF bevonása több, mint valószínű” – fejtegette a Bruxinfónak egy bennfentes. Ez utóbbi oka többszörös. Részint az EU is szereti, ha ilyen esetben a felelősség és a teher több vállon nyugszik, (konkrét tagországok is – mindenekelőtt a német kormány – sok esetben igénylik, hogy a mentési akcióban felmutatható legyen unión kívüli nemzetközi részvétel is, mint az jól látszott a görög-csomag idején). További fontos szempont az IMF szakértelmére való támaszkodás. EU-oldalon ma még nincsen nagy hagyománya – tehát túl sok tapasztalata sincs – a segítségre szoruló ország érdemi átvilágításának – tette hozzá az idézett forrás.
Ugyanezen illetékesek ugyanakkor fontosnak tartották azt is, hogy konkrétan Magyarország helyzetét tekintve emlékeztessenek: az egész kérdés egyelőre annyiban csupán elméleti, hogy formálisan nincsen szó bármilyen újabb magyar hitelkérelemről, tehát a lehetséges szereposztás is csupán hipotetikus lehet. A magyar kormánynak néhány hónap múlva jár le egy korábbi hitelszerződése az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal – emlékeztetett egy bizottsági illetékes ennek kapcsán. Ha Budapest újabb, hasonló hitelszerződést nem óhajt kötni, és a jelek szerint a mostanra kialakult helyzetben erről van szó, akkor a két szervezet jövőbeni szerepe eltérő lehet. Az IMF a már odaítélt hitelkeret lehívhatósága fejében a korábbi kormányvállalások teljesülését vizsgálhatja, amitől ha eltérést tapasztal, megtagadhatja további a további hitelrészletekhez való hozzáférést. Az EU más alapon vizsgálja az országot: a hitelmegállapodás teljesítése csupán egy tényező, fontosabb az, hogy mindezek mögött áll egy 2004 óta folyamatosan zajló „túlzott államháztartási hiány”-eljárás Magyarország ellen. Mindaz, amit az EU számon kér, illetve amiről a mindenkori magyar kormány tájékoztatni-tárgyalni tartozik Brüsszel felé, végső soron ez utóbbi keretei közé illik. Különösen, hogy ez a helyzet viszont – mindaddig, amíg a hiány nem megy az elvárt szint alá, és nem szüntetik be az eljárást – a mostani hitelszerződés októberi lejárta után is fennmarad.
Amikor tehát a magyar politikai vezetés arról beszél, hogy a közeli jövőben elsősorban az Európai Unióval – konkrétan is az Európai Bizottsággal – van tárgyalnivalója, voltaképpen a fentiekre tesz utalást – vélik brüsszeli források, hangsúlyozva, hogy mindez persze csak akkor és addig tartható, ha és amíg a magyar kormány nem kényszerül rá újabb, nagy volumenű hitelfelvételre. Erre most láthatóan nem szorul rá, hiszen a piacokon is képes viszonylag megfizethető áron forrásokhoz jutni, de egy újabb IMF-megállapodás elmaradása kockázati tényező is lehet a jövőben, ha – akár Magyarországtól független okok miatt – váratlan piaci zavarok miatt újabb vészhelyzet támad – jegyzik meg brüsszeli illetékesek.
