A forint árfolyamának gyengülése ismét a magáncsőd intézményének hazai bevezetésére irányította a figyelmet. Először 2009 februárjában kapott nyilvánosságot hazánkban az a minisztériumi előterjesztés, amely lehetővé tenné az „adósságrendezési eljárás” bevezetését természetes személyek számára.
A magáncsőd lényegében a magánszemélyek anyagi felelősségének időbeli korlátozását jelenti. A jogintézmény arra az alapelvre épül, hogy az adós, ha elősegíti a hitelezői követelések egy részének kielégítését, meghatározott idő elteltével szabadul fennmaradó tartozásai alól. A hitelezők ezeket a követeléseiket ugyanúgy végleg elveszítik, mint a társaság vagyonával nem fedezett igényeiket egy cég felszámolása esetén.
Bujkálás helyett újrakezdés
A magáncsőd érdekeltté tenné az adósokat tartozásuk részbeni törlesztésében: Míg ma Magyarországon a jelentős adósságot felhalmozó magánszemélyeket kilátástalan helyzetük igen gyakran a végrehajtási eljárás kijátszására és bujkálásra ösztönzi, az adósságrendezési eljárás annak esélyét kínálná fel nekik, hogy együttműködésért cserébe néhány év elteltével tiszta lappal indulhatnak. Ez – kinnlevőségeik nagyobb arányú megtérülése miatt – a hitelezők számára is előnyös volna.
Nyugat-Európában a 80-as évek közepétől élénkült meg a magánszemélyek fizetésképtelenségével kapcsolatos törvényhozás. Németországban a magáncsődök száma a jogintézmény 1999-es bevezetése óta minden évben lényegesen meghaladta a vállalati fizetésképtelenségi eljárásokét. Franciaországban pedig a tavalyi évben mintegy 200 000 magáncsőd iránti kérvény érkezett a magánszemélyek túladósodottságával foglalkozó bizottságokhoz.
Hogy működik a magáncsőd?
A tavalyi előterjesztés kétféle magáncsőd-eljárást különböztet meg attól függően, hogy az adós meg tud-e egyezni a hitelezőkkel adósságának átütemezéséről. Az első esetben az adós és a hitelezők a kijelölt vagyongondnok irányításával szabadon állapodnának meg az adósságrendezési tervről. Hitelezői hozzájárulás hiányában akkor lenne lehetőség csődvédelemre, ha az adós az eljárás megindításakor valószínűsíti, hogy vagyona tartozásainak egészét ugyan nem, de legalább 25 %-át fedezni tudná.
Az utóbbi eljárásban az adós vagyontárgyai és jövedelme feletti rendelkezési jog a vagyongondnokra szállna át, aki ezekből megpróbálná a hitelezőket arányosan kielégíteni. A következő öt évben az adós jelentősebb ügyletet csak a vagyongondnok beleegyezésével köthetne, valamint köteles lenne a számára előírt képzésen részt venni és munkát keresni. Ha az adós ezeket a kötelezettségeit teljesítené, öt év eltelte után mentesülne a még fennálló adósságai alól függetlenül attól, hogy tartozásának hány százalékát rendezte.
Sajátos a hazai helyzet
A minisztériumi előterjesztés a vészesen eladósodott magyar társadalom csak egy kisebb csoportjának kínál kiutat. Ha az adós vagyona teljes egészében fedezi a tartozásokat, vagy – éppen ellenkezőleg – teljesen vagyontalan, az adósságrendezési eljárás nem jöhetne szóba. „Ez gyakorlatilag kizárja alkalmazási köréből mind az ingatlanjelzáloggal biztosított lakáshiteleseket, mind az uzsorások hálójába került mélyszegénységben élőket„ – véli Torsten Braner, az enwc nemzetközi jogi tanácsadó iroda budapesti partnere. „Leginkább talán a magas kamatra felvett személyi kölcsönök és fogyasztói hitelek csapdájába esett középosztályi családoknak jelenthet megoldást.”
Minthogy a biztosított követelésekre általában Nyugat-Európában sem terjed ki a magáncsőd, a bajba jutott lakáshiteleseken ezzel a módszerrel nem lehet segíteni. Elképzelhető azonban egy olyan szabályozás, hogy bár a hitel fedezetéül szolgáló lakás tulajdona a bankra szállna, de az bérlőként köteles lenne megtűrni benne az egykori hitelfelvevőt és családját. Erre gondolhatott a kijelölt gazdasági miniszter is, amikor egy május 19-i tévéinterjúban úgy nyilatkozott: ha az adós nem tudja fizetni lakáshitelének törlesztőrészletét, „nemzetközi példákra alapozva lehetővé kellene tenni, hogy a tulajdont bérleti jogra váltsák”.
