Egységes európai csődtörvényt kellene alkotni a bankok számára – többek között ezt javasolja legfrissebb tanulmányában a tekintélyes londoni CEPR (Centre for European Policy Reform) kutatóintézet.
Az elemzés komoly érveket hoz fel amellett is, hogy a közelmúltbeli bankmentő akcióknak a versenyre gyakorolt hatását nem csak egyesével kellett volna megvizsgálnia az Európai Bizottságnak – most tehát itt az ideje egy új, átfogó szektorális vizsgálatnak.
Két ellentétes vélemény terjedt el a közgazdászok körében a 2008-as pénzügyi válság következtében állami pénzekből megmentett bankok és a versenyszabályok összefüggését illetően, de egyik sem fedi teljesen az igazságot – vélik a CEPR kutatói. Az egyik nézet az, hogy a válság során a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése olyan rendkívül fontos cél, ami felülírja a bankmentő akciók nyomán felmerülő versenyjogi aggályokat. A másik nézet szerint éppen ellenkezőleg, a bankmentő akciók olyan súlyosan torzítják a versenyt, ami azt indokolja, hogy ezek során a versenyjogi szabályokat, ha lehet, még szigorúbban alkalmazzák a hatóságok, mint máskor.
A CEPR szakértőinek véleménye szerint a versenyszabályok valóban még fontosabbak a válság idején, mint „normális” időkben, de a bankszektorra vonatkozó versenyszabályoknak a többi szektorhoz képest másnak kell lenniük. A bankmentő akcióknak ugyanis nem csupán, sőt nem is elsősorban negatív hatása van a megmentett bank versenytársaira. A piac megnyugtatásán keresztül kifejezetten pozitív lehet ez a hatás és a versenyszabályoknak (illetve azok alkalmazásának) ezt vissza kell tükrözniük.
A bankmentő akcióknak azonban éppen ez a vonása – vagyis az, hogy az egyes bankok megsegítésének az egész szektorra kiterjedő hatásai vannak – indokolja, hogy a helyzet normalizálódásával az Európai Bizottság új átfogó szektorális vizsgálatot indítson a banki ágazatban. Brüsszel eddig csak egyesével vizsgálta az egyes bankmentő akciókat, de ez önmagában nem elég – mutatnak rá a CEPR kutatói.
A jelentés emellett számos javaslatot is megfogalmaz a pénzügyi szabályozás reformjára. A szerzők egyik legérdekesebb felhívása értelmében egységes csődszabályokat kellene kialakítani az EU-ban legalább a bankszektor esetében, mert máskülönben a tagállamok közti vitákhoz vezet és így az állami beavatkozás hatékonyságának romlását eredményezi, ha a határokon átnyúló tevékenységet folytató hitelintézetek közül inog meg egyik vagy másik. E téren nem elég a koordináció, egységes szabályokra van szükség – érvelnek a szerzők.
A CEPR kutatói szerint nincs szükség azonban az univerzális banktevékenység korlátozására (vagyis arra az Egyesült Államokban szorgalmazott megoldásra, hogy a kereskedelmi bankokat tiltsák el a befektetési banki tevékenységtől és fordítva). Szükség van azonban arra, hogy a bankok minden üzletágban megfelelő tőkeellátottság mellett működjenek. Hasonlóképpen: nem a pénzügyi innovációt kell önmagában elítélni, hanem azt, hogy azt túlságosan kockázatosan használják fel. E két elvnek megfelelően a strukturált pénzügyi termékek forgalmazásához magasabb tőkekövetelményeket kell társítani – s ezeket a tőkekövetelményeket nem szabad a hitelminősítői besorolásoktól függővé tenni, mivel ezek a besorolások tendenciaszerűen túl jók a nehezen vagy egyáltalán nem átlátható pénzügyi termékek esetében.
Nem szabad direkt eszközökkel határt húzni a bankok méretének, mert ez gyengítené a piac egységét – érvelnek a szerzők. Elismerik, hogy komoly erkölcsi kockázatokat jelent, ha olyan nagy bankok alakulnak ki, amelyek bukását már nem lehet megengedni, s az is gond, ha ezeknek a nagybankoknak túl nagy a lobbierejük a politikai döntéshozókkal szemben. A megoldás e dilemmára szerintük az lehet, ha a bankok méretének növekedésével párhuzamosan százalékos mértékben is emelkedő betétbiztosítási díjakat vagy tőkekövetelményeket léptetnek életbe.
A CEPR-tanulmányt öt szerző jegyzi: Thorsten Beck, a Tilburgi Egyetem, Diane Coyle, a Manchesteri Egyetem, Mathias Dewatripont, az Universite Libre de Bruxelles, Xavier Freixas az Universitat Pompeu Fabra, és Paul Seabright, a Toulouse School of Economics tanára. A tanulmány elérhető az alábbi linken:
