Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint javult az önkormányzatok gazdálkodásának szabályszerűsége 2008-ban. A szervezet elnöke az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságának szerdai ülésén az önkormányzati rendszer stabilitásának fontosságára hívta fel a figyelmet.
Kovács Árpád az elmúlt év költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről készített jelentéssel összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy az önkormányzati rendszerhez, és annak egyes elemeihez a stabilitás megőrzése érdekében csak nagyon óvatosan szabad hozzányúlni.
Rámutatott arra, hogy az önkormányzatok funkciói, feladatai és finanszírozása szorosan összefügg, ezért azok nem választhatók el egymástól.
A helyi önkormányzatok 2008-ban több mint 1.400 milliárd forintból gazdálkodhattak, és mindössze háromnál indult csőd közeli helyzet miatt adósságrendezési eljárás.
A jelentés szerint a zárszámadás megbízhatósága a normatív hozzájárulások elszámolása tekintetében javult. Ennek oka a dokumentum összegzése szerint a figyelmesebb elszámoláson kívül a kincstár ellenőrzési tevékenységének kiterjesztése.
A kormánypárti és az ellenzéki képviselők eltérően ítélték meg az önkormányzatok 2008. évi helyzetét, ám abban egyetértettek, hogy a településeknek nem csak az adósságállománya, hanem a betétállománya is nőtt, és hogy az egyes települések gazdasági, pénzügyi helyzete között jelentős eltérések vannak.
Az ülésen több képviselő is a metróberuházással kapcsolatos megállapításokról kérdezte az ÁSZ vezetőit. A jelentés szerint a 4-es metróvonal építésének támogatása a 2008. évi 16,2 milliárd forintos előirányzat helyett 43,5 milliárd forinton “teljesült”, azaz több mint 2,5-ször magasabb volt a tervezettnél.
Lóránt Zoltán ÁSZ-főigazgató a beruházással kapcsolatban emlékeztetett arra is, hogy 2005 óta nincs független műszaki ellenőre a metróprojektnek.
A jelentés ezzel kapcsolatban rögzíti: a fővárosi önkormányzat és az Európai Beruházási Bank között 2005 júliusában létrejött pénzügyi szerződés is előírja “egy független és nemzetközi gyakorlattal rendelkező mérnök” alkalmazását, ám a számvevőszéki ellenőrzés lezárásáig továbbra sem bíztak meg a feladattal senkit.