Elutasította az Európai Bíróság az Akzo Nobel keresetét, amelyben a holland vegyipari konszern az Európai Bíróság egyik 2004-es versenyjogi bírsága ellen kívánt fellebbezni. Az ítéletnek a konkrét eseten jóval túlmutató vonatkozása is van, mert abban a Bíróság kimondta, hogy az anyacég felelős a leányvállalat árrögzítő magatartásáért.
Az Európai Bizottság 2004. december 9-én összesen 20,99 millió eurós pénzbüntetésre ítélte az Akzo Nobelt és négy leányvállalatát, amiért azok több más céggel együtt az 1990-es években részt vettek egy árrögzítő és piacfelosztó kartellben egy takarmány-adalékanyag piacán. A holland cég megtámadta a döntést az Európai Elsőfokú Bíróságon, arra hivatkozva, hogy leányvállalatai önállóan döntenek az árpolitikát és a kereskedelmi politikát illetően is (noha azokban közvetlenül vagy közvetve 100 százalékos tulajdonrésze van a holland anyavállalatnak). Az Elsőfokú Bíróság 2007. december 12-i döntésével elutasította a fellebbezést és minden vitatott kérdésben a Bizottságnak adott igazat.
Az Elsőfokú Bíróság úgy érvelt, hogy ha egy anyacég 100 százalékos tulajdonnal rendelkezik egy versenyellenes magatartást tanúsító leányvállalatban, akkor feltételezhető, hogy az anyavállalat döntő befolyást gyakorol a leánycég magatartása felett. Ilyen esetben az anyacég feladata, hogy cáfolja ezt a feltételezést, olyan bizonyítékok előterjesztésével, amelyek igazolják, hogy az anya és leánya mégsem képeznek gazdasági egységet. Ha ilyen bizonyítékok nem kerülnek elő, akkor az anyacégnek közös felelősséget kell tanúsítania a leánycég kartellbeli részvétele miatt. Az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta az Akzo Nobel-cégcsoporton belüli szervezeti kapcsolatokat, s úgy találta, hogy cáfolható az a feltételezés, amely szerint az anyacég döntő befolyást gyakorol a leányvállalat magatartása felett.
Az Akzo Nobel az Elsőfokú Bíróság ítélete ellen is fellebbezést nyújtott be. Ezt utasította most el teljes egészében az Európai Bíróság 2009. szeptember 10-én közzétett döntésével. A döntés megerősítette a Bizottság és az Elsőfokú Bíróság azon érvelését, hogy ilyen esetben az anyacég akkor is felelős, ha ő közvetlenül nem vett részt a kartellben. Az Európai Bíróság azt is megerősítette, hogy ilyen esetben az a döntő, hogy az anyacég és a leányvállalatok gazdasági egységet képeznek-e. Ez 100 százalékos tulajdon alapján feltételezhető, s ennek a feltételezésnek a cáfolatára nem elég önmagában az, hogy a leányvállalat napi működésében függetlenül jár el.
Az Európai Bíróság emlékeztetett arra, hogy a közösségi jog versenyügyi előírásainak alanyai a vállalkozások (undertakings), amelyek akkor is gazdasági egységnek minősülnek, ha több jogi személyből állnak. Tehát a versenyjogi szabálysértést is a vállalkozás követi el, nem pedig annak valamely (akár önálló jogi személyiséggel is rendelkező) része.
Ahhoz tehát, hogy a Bizottság egy kartellügyben az anyavállalatot is elmarasztalja, elegendő annak bizonyítása, hogy a leányvállalatot teljes egészében birtokolja az anyacég. A tulajdonviszony fennállásán kívül a Bizottságnak semmilyen más bizonyítanivalója nincsen.
