A Btk. számos olyan bűncselekményt határoz meg, amelyet alkalmazni lehetne a társadalomban visszatetszést keltő jelenségekre. Ugyanakkor hozzá kell tenni: a jogi tiltásnál sokszor eredményesebb a társadalom morális elutasítása – hangsúlyozza Paczolay Péter a Népszabadságnak adott interjúban.
Az Alkotmánybíróság elnöke a Népszabadság újságírójának kérdéseire válaszolva részletesen beszél az alkotmánybírák választásáról, a választójogi rendszert érintő alkotmányos mulasztásokról, a melegek regisztrált élettársi kapcsolatáról, a népszavazás intézményéről, valamint a szólásszabadság védelme és a gyűlöletbeszéd problematikájáról.
Az Alkotmánybíróság ragaszkodik a szólásszabadság széleskörű védelméhez, a kormány viszont – bár a megvalósításnak kevés a realitása – kész akár az alkotmányt is módosítani a gyűlöletbeszéd elleni fellépés érdekében.
„Az Alkotmánybíróság és a kormány – rendeltetéséből adódóan – más szempontból közelít ugyanahhoz a kérdéshez, ennél fogva logikus, hogy eltérő a véleménye. Értelmezésem szerint a szabadság azt jelenti, hogy az emberek minél többet megtehetnek anélkül, hogy úgy éreznék, ezért büntetni fogják őket. Az Alkotmánybíróság nem a gyűlöletbeszédet védi, hanem a beszéd szabadságát, amennyire lehet, annak tartalmára való tekintet nélkül. Ha a tartalmat is elkezdjük meghatározni, akkor az nagyon könnyen elvezet a cenzúrához. Amikor az állam mondja meg, hogy mi a szép és mi a csúnya, mi az, amit szabad, és mi az, amit nem, akkor a végén eljutunk a szólásszabadság fölszámolásáig.
A becsmérlő, megalázó, gyűlölködő kifejezések használatát az Alkotmánybíróság még megengedettnek minősíti, a gyűlöletre és tettlegességre való uszítást már nem. Tehát: ha valaki egy népcsoport kitelepítéséről, pláne kiirtásáról beszél, akkor mindenképpen túllépi a szólásszabadság határát. A Btk. számos olyan bűncselekményt határoz meg, amelyet alkalmazni lehetne a társadalomban visszatetszést keltő jelenségekre. Ugyanakkor hozzá kell tenni: a jogi tiltásnál sokszor eredményesebb a társadalom morális elutasítása. A kérdésem az, hogy miért nem erősödik a társadalmi fellépés a gyűlölködőkkel szemben.”
Annak idején komoly szerepe volt abban, hogy az Alkotmánybíróság útjára engedte a sokat bírált „vizitdíjas” népszavazást. Elnökként aztán kijelentette: nem híve a referendumoknak, korlátok közé kellene szorítani a népszavazás intézményét. Következetesnek tartja álláspontját?
„Elsősorban nem a népszavazás intézményével van bajom, hanem azzal, hogy a magyar jogi szabályozás rendkívül tágra tárta a kaput a kezdeményezések előtt. Egy ideje valóságos áradata indult meg a népszavazási kérdéseknek. A százával benyújtott kezdeményezések már-már megbénítják az Országos Választási Bizottság munkáját, de a miénket is: meg kell nézni az Alkotmánybíróság napirendjét, több mint a fele népszavazási ügy. Ráadásul teljesen egyértelmű, hogy a kezdeményezések mögött egy szűk indítványozói csoport van, szinte csak tucatnyi ember. Nem tudom, mi mozgatja őket. Valamiféle egyéni buzgalom? A népszavazás intézményének lejáratása? Vagy az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság munkájának ellehetetlenítése? Ennél tovább nem akarok menni a gondolatsorban, de azt hiszem, jóval többről van szó, mint „hirtelen felindulásból elkövetett” népszavazási kezdeményezésekről. Meglepve tapasztalom, hogy az Országgyűlés erre a jelenségre semmilyen módon nem kíván reagálni. Más esetekben, amikor a jogalkotó az alkotmánymódosítást is kilátásba helyezi, sokkal alacsonyabb az ingerküszöb.”
Az interjú teljes terjedelmében elolvasható a Népszabadság Online oldalán →
