Tévúton jár az uniós jogalkotás, ha a vélt érdekütközések feloldása vagy enyhítése révén véli megoldani a hitelminősítő intézetek szabályozatlansága miatt kialakult válságot – véli elemzésében a Bruegel brüsszeli kutatóintézet szakértője.
A hitelminősítő intézetek kétségtelenül fontos szerepet játszottak a jelenlegi globális pénzügyi válság kialakulásában, bár talán nem olyan nagy szerepet, mint amekkorát sokan tulajdonítanak nekik – kezdi elemzését a Brugel pénzpiaci szakértője. Nicolas Véron szerint könnyű kikiáltani bűnbaknak a Moody’s-t, a Standard & Poor’s-t és a Fitchet, de az EU-nak a válságból való kilábaláshoz elsősorban pontosan kellene beazonosítania a válság okait. Ha azonban az Unió ragaszkodik ahhoz a megközelítéshez, hogy a hitelminősítő intézetek fő problémája az érdekek összeütközése (vagyis az, hogy a saját értékpapírjaik minősítését a kibocsátók fizetik, nem pedig a befektetők), akkor nem azt fogja megjavítani az Unió, ami valójában elromlott. Ez ugyanis bonyolult történet, nincsenek egyszerű és gyors megoldások – érvel Véron.
A valódi probléma szerinte az, hogy a pénzügyi kockázatok mérésére szolgáló eszközeink teljesen csődöt mondtak. A befektetők, a szabályozók és más piaci szereplők egyaránt látják ma már, hogy elégtelen – sőt, bizonyos mértékben még torzító is – az az információs bázis, amelynek alapján a pénzügyi kockázatokat próbáljuk mérni. Ezért tehát leginkább új információkra, illetve az információközvetítés és -feldolgozás új formáira van szükségünk. Miközben azonban ma már szinte mindenki elfogadja, hogy új módszerekre van szükség a kockázatértékelésben, arról nincs egyetértés, hogy milyenek legyenek ezek az új módszerek.
Az egyik kulcskérdés, hogy meg kell szüntetni azt az információs előjogot, amelyet ma a hitelminősítők élveznek bizonyos pénzügyi információkhoz való hozzáférésben bizonyos más piaci résztvevőkhöz képest, akiknek pedig szintén a pénzügyi kockázatok mérése lenne az egyik fő feladatuk – hívja fel a figyelmet a Bruegel kutatója. E téren pedig az EU-nak figyelembe kellene vennie azt az elvet, amit a régi rómaiak így fogalmaztak meg: ’primum non nocere’, vagyis „elsőként is: nem ártani”. Tehát a jogszabály-előkészítés során nagyon vigyázni kell, nehogy a beavatkozás utáni helyzet még rosszabb legyen, mint a beavatkozás előtti.
Ez alapvetően három elv leszögezését jelentené. 1. Az új szabályozás nem eredményezheti a verseny gyengülését a hitelminősítők között, nem erősítheti meg a mostani oligopol piaci helyzetet és nem támaszthat további új akadályokat a piacra belépni szándékozók elé (a verseny gyengesége, a hitelminősítők piacának mozdulatlansága, az új belépők hiánya már évtizedek óta nagy problémája ennek a szektornak). 2. Az új szabályozás nem vezethet a hitelminősítők függetlenségének csökkenéséhez olyan módon, hogy politikai színezetű hatóságokat vagy szabályozókat engedünk rá a piacra, megteremtve annak lehetőségét, hogy azok közvetlen vagy közvetett nyomást gyakorolhassanak egyes konkrét hitelminősítési besorolásokra. 3. Az új szabályozásnak nem szabad a globális vagy az európai pénzügyi piac további széttöredezését eredményeznie, mivel ez azzal fenyeget, hogy minden piaci szereplő szegényebb lesz – figyelmeztet a Bruegel kutatója.
