Az Európai Közösségek Bíróságának ítélete szerint mivel döntően a belső piac működését érinti, jogszerű az adatmegőrzésről szóló irányelvnek az EK‑Szerződés alapján történt elfogadása.
A Bíróság C‑301/06. sz. ügyben hozott ítélete – Írország kontra Parlament és Tanács:
Franciaország, Írország, Svédország és az Egyesült Királyság 2004 áprilisában az EU‑Szerződés büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó cikkei alapján kezdeményezést terjesztett a Tanács elé kerethatározat elfogadása céljából. E tervezet tárgya a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásával összefüggésben feldolgozott és tárolt vagy nyílt kommunikációs hálózatokon rendelkezésre álló adatoknak a bűnözés és a bűncselekmények – ideértve a terrorizmust is – megelőzése, kivizsgálása, felderítése, és üldözése céljából történő megőrzése volt.
A Bizottság az említett jogalkotási tervezet egy részének elfogadását illetően az EK‑Szerződés jogalapként történő felhasználása mellett foglalt állást. Közelebbről úgy vélte, hogy a belső piac megteremtését és működését célzó intézkedések elfogadását lehetővé tevő EK 95. cikk szolgálna a meghatározott időtartamú adatmegőrzésre vonatkozóan a szolgáltatásnyújtók részére előírt kötelezettségek megfelelő jogalapjául. Ezenkívül a Bizottság megállapította, hogy az említett intézkedések két hatályos irányelvet [1] is érintenek, továbbá az EU‑Szerződés 47. cikke nem teszi lehetővé, hogy az e Szerződésen alapuló aktus befolyásolja a közösségi vívmányokat.
A Bizottság javaslata alapján a Tanács az EK‑Szerződésen alapuló irányelv elfogadása mellett döntött. 2006. február 21‑én a Tanács minősített többséggel elfogadta az adatmegőrzésről szóló irányelvet [2]. Írország és Szlovákia az irányelv elfogadása ellen szavazott.
Ezt követően Írország – amelyet Szlovákia támogatott – a Bíróságtól az irányelv megsemmisítését kérte arra hivatkozva, hogy annak elfogadására nem megfelelő jogalapon került sor. Úgy véli, hogy az irányelv nem alapulhat az EK 95. cikken, mivel annak „súlypontja” nem a belső piac működését érinti, hanem bűncselekmények kivizsgálását, felderítését és üldözését, következésképpen ezen intézkedéseket az EU‑Szerződés büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó cikkei alapján kellett volna elfogadni.
A Bíróság előzetesen pontosítja, hogy az Írország által benyújtott kereset kizárólag a jogalap megválasztására és nem a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jog gyakorlásába történő – az irányelvben említett – beavatkozás folytán megvalósuló esetleges alapjogsértésre vonatkozik.
A Bíróság megállapítja, hogy az irányelv elfogadására megfelelő jogalapon került sor.
A Bíróság kifejti, hogy az irányelv elfogadását megelőzően több tagállam intézkedéseket fogadott el, amelyekben a szolgáltatásnyújtók részére adatmegőrzéssel kapcsolatos kötelezettségeket írtak elő, és ezek jelentős eltéréseket mutattak, különösen a megőrzött adatok jellege és a megőrzésük időtartama tekintetében. E kötelezettségek a szolgáltatásnyújtókra nézve jelentős gazdasági következményekkel járnak, mivel befektetéseket és jelentős üzemeltetési költségeket eredményezhetnek. Ráadásul teljes mértékben előre látható volt, hogy azok a tagállamok, amelyek még nem rendelkeztek ilyen szabályozással, e területen olyan szabályokat vezetnek be, amelyek tovább erősítik a már hatályban lévő különböző nemzeti szabályok közötti eltéréseket. A fentiek ismeretében vélhető, hogy az eltérések közvetlenül befolyásolják a belső piac működését, és előre látható volt, hogy e befolyás egyre jelentősebbé válik. A fenti helyzet igazolja, hogy a közösségi jogalkotó a belső piac megfelelő működésének védelmével kapcsolatos célt harmonizált szabályok elfogadásával érje el.
A fentieken kívül a Bíróság arra hivatkozik, hogy az irányelv módosította a szintén az EK 95. cikk alapján elfogadott, az elektronikus hírközlési ágazatban a magánélet védelméről szóló irányelvet. E körülmények között, mivel a közösségi vívmányok körébe tartozó irányelvet módosít, a szóban forgó irányelv nem alapulhat az EU‑Szerződés valamely rendelkezésén, anélkül hogy meg ne sértené az EU 47. cikket.
Végül a Bíróság megállapítja, hogy az irányelv rendelkezései elsősorban a szolgáltatásnyújtók tevékenységeire korlátozódnak, és nem szabályozzák sem az adatokhoz való hozzáférést, sem azoknak a tagállamok rendőri vagy igazságszolgáltatási szervei által történő felhasználását. Az irányelvben előírt intézkedések önmagukban nem feltételezik a tagállami szervek bűnüldözési célú fellépését. A főszabály szerint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés körébe tartozó fenti kérdések nem tartoznak az irányelv rendelkezéseinek hatálya alá. Következésképpen a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy az irányelv döntően a belső piac működését érinti.
A fentiekre tekintettel helyénvaló volt az irányelvnek az EK 95. cikk alapján történt elfogadása.
[1] A személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelv (HL L 281., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 355. o.) és az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv (HL L 201., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 514. o.).
[2] A nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása keretében feldolgozott adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról szóló, 2006. március 15‑i 2006/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 105., 54. o.).
