A magyarországi gázszállításra vonatkozó megállapodások nem államközi, hanem magánjogi szerződések, melyek tartalma nem nyilvános, így csak a szerződő felek tudhatják pontosan, milyen jogi lépésekre van lehetőség a szolgáltatás elmaradása esetén – mondta Kende Tamás nemzetközi jogász az MTI érdeklődésére szerdán.
Az eladó és a vevők között szerződések jöttek létre a gáz szállítására, azaz adásvételére, másrészt pedig az eladó és az ukrán gázmonopólium között a tranzitra, azaz átengedésre. Ezek a szerződések két évtizede még jobbára államköziek voltak, azóta azonban már zömmel magánfelek közötti szerződések vannak – mondta a szakember.
Miután a szerződések pontos tartalmát kívülállók nem ismerik, nem lehet tudni, hogy milyen kimentő okok szerepelnek az adásvételi megállapodásokban arra az esetre, ha nem jön a gáz. Ilyen lehet például a természeti katasztrófa, de ilyen lehet az az eset is, ha a tranzit ország nem teljesíti szerződésben vállalt kötelezettségeit. A tranzit szolgáltatásról azonban valószínűleg csak az orosz és az ukrán fél között van szerződés. Sajtóhírek szerint a felek már egy Stockholmban székelő választott bíróság előtt keresik az igazukat – tette hozzá.
Annyi tudható, részben zajlik egy árvita arról, hogy a orosz Gazprom 2009-ben mennyiért adja ukrán partnerének a gázt. Ez éves ár, azaz erről minden évben újra és újra tárgyalnak a felek. Másfelől az ukrán partner szeretné emelni a tranzitszolgáltatás ellenértékét, amely azonban nem éves díjszabású – mondta a Kende Tamás.
1994-ben Oroszország, Ukrajna, Magyarország és még számos más közép-európai ország részvételével államközi szerződés formájában létrejött az Energia Charta Egyezmény. Ez a nemzetközi dokumentum a tranzittal kapcsolatban is részletes szabályokat tartalmaz, és kimondja, hogy amennyiben ezzel kapcsolatban jogvita van a felek között, annak bírósági eldöntéséig a gázszállítás nem korlátozható. A kérdés ezek után már csak az, hogy jelen esetben az ukrán vagy az orosz fél korlátozza-e a gázszállítást – fejtette ki a szakember.
