Egységes szabályok biztosítják, hogy az Európai Unió tagállamai eldöntsék, egy polgári pernél melyik állam joga legyen az irányadó – mondta Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben.
Az EU-ban a közelmúltban fogadták el a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó, valamint a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló rendeleteket, amelyek egységes nemzetközi kollíziós szabályokat teremtenek a polgári jogi kötelmi jogviszonyokban – közölte az államtitkár.
Avarkeszi Dezső szerint ennek jelentőségét az adja, hogy akármelyik uniós tagállamban indítanak el egy polgári pert, ugyanazon szabályok alapulvételével állapítják meg, melyik állam joga lesz az irányadó a jogvitára.
Megjegyezte: a két új közösségi rendelet közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban, és egyúttal univerzális hatályú, vagyis az általuk előírt szabályok akkor is irányadóak, ha nem uniós tagállam, hanem harmadik állam jogát rendelik alkalmazni.
Avarkeszi Dezső elmondta: a természetes személyek névviselésére vonatkozó új szabályozás lehetővé teszi, hogy a kettős – a magyar és a külföldi – állampolgárságú személyek születési nevének viselésére ne feltétlenül a magyar névviselési szabályozást alkalmazzák, hanem a külföldi állampolgársága szerinti jogot, ha az érintett kéri.