Az Alkotmánybíróság (Ab) október 13-án elutasította a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, illetve a védett állatfajták védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) Korm. rendelet alkotmányosságát megkérdőjelező indítványokat.
Több indítványozó is kérelmet nyújtott be a két jogszabály alkotmányossági vizsgálata tárgyában. Álláspontjuk szerint alkotmányellenes mindkettő azon „szabályozási módja, amely nem állapít meg eltérő szabályokat a természetből származó és több generáció óta fogságban tenyésztett állatok tartására, tenyésztésére és hasznosítására”. Ez a szabályozás nem veszi figyelembe a solymászatnak, mint történelmi vadászati módszernek a gyakorlásához szükséges solymászmadarak különleges helyzetét. Az indítványozók azzal érveltek, hogy a solymászat ma nem vadon élő, hanem fogságban tenyésztett és felnevelt solymászmadarakkal folyik. Azt is nehezményezték, hogy „nem tesz különbséget a természetből származó és a fogságban szaporított ugyanazon faj egyede között”. Miután a törvény nem differenciál, a védett állatfaj valamennyi vadon élő, illetve a több generáción át tenyésztett egyedére vonatkozóan kimondja, hogy állami tulajdonban áll. Szerintük a megvásárolt állatok, illetőleg azok szaporulatának állami tulajdonba vétele kisajátítás, amelyet a közérdek, a természet védelme nem indokol.
Az Ab nem találta megalapozottnak az indítványokat. A határozat indokolásában az alkotmánybírák megállapították: a jogalkotó felelőssége annak meghatározása, hogy milyen körben tartja fenn az állami tulajdont. Ha a védett állatfajok egyedeivel bárki korlátozás nélkül rendelkezhetne arra hivatkozással, hogy nem természetes körülmények között él , hanem tenyésztett egyedekről van szó, akkor nem garantálható, hogy az állam – a nemzetközi egyezményekből és a közösségi jogból is eredő –állami felelőssége által megkövetelt szinten biztosítsa a védett fajok védelmét. Az Ab azt is megállapította, hogy az indítványozók állításaival ellentétben a törvénynek az állami tulajdonra utalása nem zárja ki a jogszerűen megszerzett, illetve az ellenőrzött tenyészetből származó példányokra a magántulajdon létét, amely az erre vonatkozó eljárásban bejegyzésre kerül a rá vonatkozó korlátokkal együtt.
A solymászatra használt ragadozó madarak esetében – a tartó által végzett idomítás dacára – sem mondható az, hogy háziállatnak, s nem pedig vadnak minősülnének – tartalmazza a határozat indokolása. Az idomítás előtti állapotban levő, fogságban született példány természetéből fakadóan eleve a vad jellegzetességeit mutatja. Az idomítás is csak az idomító solymász és sólyma között teremti meg azt az uralmi, parancselfogadási viszonyt, amely a solymászatra jellemző kontrollt jelenti a ragadozó példány természetes ösztönei felett. Ezért az idomított sólyom kereskedelme esetében sem azonnali az új gazda parancshatalmának elfogadása. Ez a magyarázata többek között annak is, hogy a solymász polgári jogi örököse kizárólag ebben a minőségében, azaz hacsak nem maga is az adott tenyészettel már foglalkozó solymász, pusztán az öröklés címén nem folytathatja a tartást. Jóllehet a solymász tevékenységének jelent s részét az adott madarak nevelésével, idomításával tölti, a solymászat jogi szempontból elsődlegesen vadászatnak tekinthet . Az Ab megítélése szerint a solymászat gyakorlása olyan specifikumokat hordoz (mindenekelőtt védett, illetve fokozottan védett állatfaj vadászati célra való igénybevétele) és olyan fokozott jártasságot és felelősséget tételez fel, amelyek indokolttá teszik az eltérő szabályozást a többi védett állatfaj tartóihoz képest. Önmagában az, hogy a jogalkotó a solymászati tevékenységre előírt szabályokat eltér en határozta meg a többi védett állatfaj tartóira vonatkozó szabályoktól, még nem eredményez alkotmányellenes diszkriminációt.
A határozathoz Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleményt csatolt, amelyhez Balogh Elemér alkotmánybíró is csatlakozott.
