Közös álláspontra jutottak a belső piaci energiacsomag meghatározó elemeiről június elején az uniós tagállamok szakminiszterei. A konszenzus ugyanakkor távolról sem volt teljes, miután elsősorban Ausztriának és Németországnak még fenntartásai vannak a csomag egyes pontjaival szemben.
Az EU27-ek szakminiszterei június elején hosszas vita után megállapodtak ugyan a belső piaci energiacsomag érdemi kérdéseiről, ám az is nyilvánvalóvá vált, hogy egyes országoknak – elsősorban Ausztriának és Németországnak – még komoly fenntartásai vannak a teljes csomag egyes elemeivel szemben. A német és az osztrák küldöttség csak azt követően egyezett be az elvi egyezség kihirdetésébe, hogy a többi tagállam szinte egy emberként felsorakozott a szlovén elnökség mellett. Andrej Vizjak levezető elnök ezt követően a következő, immár mindenki számára elfogadható következtetéssel zárta le a maratoni ülést: „Még ha nem is minden tagállam ért egyet a csomag valamennyi pontjával, annak érdemi elemeiről megállapodás jött létre, ami a nagyköveti és tanácsi munkacsoporti szinten folytatódó munka kiindulópontjául szolgál majd”.
Németország és Ausztria képviselője jelezte, hogy továbbra sem ért egyet az Európai Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség (ACER) létrehozásával, valamint több, a Bizottságnak bizonyos szabályok meghatározásában szabad kezet adó rendelkezéssel. A harmadik országok befektetőiről szóló klauzula is kidolgozásra szorul, noha elvben jóváhagyták azt a kormányok. A fentiektől eltekintve a rendkívül összetett energiacsomag kulcskérdéseiről úgy tűnik, konszenzus jött létre a tagállamok között. Elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a még nyitott kérdésekről, illetve a mostani alku konkrét jogi részleteiről hosszú viták várhatók a tanácsi munkacsoportokban.
Andrej Vizjak szlovén gazdasági miniszter a tanácsülést követő sajtóértekezleten úgy vélte, a mostani megállapodás annyira fajsúlyos, hogy nem hiszi, hogy a tagállamok attól a későbbiekben visszatáncolnának. Andris Piebalgs energiaügyi biztos elmondta, hogy a legjobban azt sajnálja, hogy nem sikerült áttörést elérni a tulajdonosi szétválasztás kérdésében, amit a Bizottság kezdettől fogva előnyben részesített. Ezzel együtt úgy vélekedett, hogy a független hálózatüzemeltető (ITO) modelljébe beépített garanciák is biztosíthatják ugyanazt az eredményt. Piebalgs szerint miközben a tulajdonosi szétválasztás esetében az energiaárak csökkenése szinte automatikus, ugyanez a cél az ITO-val is elérhető, igaz, a rendszer bonyolultsága miatt csak extra költségekkel.
Az elvi megállapodás értelmében a tagállamok és energetikai cégeik három opció közül választhatnak a jövőben, amelyek – ha nem is azonos mértékben – minden esetben azt a célt hivatottak szolgálni, hogy a hálózati rendszerirányítók természetes monopóliumoktól való függetlenségét és ezáltal a verseny élénkítését biztosítsák. A megállapodás a tulajdonosi szétválasztás (a termelési és szolgáltatási tevékenység hálózatüzemeltetéstől való tulajdonosi szétválasztása) mellett lehetőséget ad a tagállamoknak egy független rendszerirányító (ISO) kijelölésére, vagy harmadik opcióként a független hálózatirányító modell (ITO) alkalmazására, ami némi változtatással megegyezik a vertikálisan integrált cégek feldarabolását ellenző nyolc uniós tagállam korábbi javaslatával.
