Az országgyűlési biztos javasolta a pénzügyminiszternek, hogy törvénymódosítással tegyék lehetővé, hogy az adóhivatal méltányossági eljárásai során a másodfokú illetéket ne előre, hanem utólag, az eljárás eredményétől függően lehessen megfizetni.
Egy panaszos az APEH méltányossági eljárás során alkalmazott illetékkiszabási gyakorlatát sérelmezte. Azt kifogásolta, hogy az adóhatóság a másodfokú eljárásban a méltányossági (adómérséklésre irányuló), valamint fizetési könnyítési eljárása során már az összegszerűség vitatása esetén alkalmazandó számított értékben határozza meg az elsőfokú határozat elleni fellebbezés illetékét, holott a méltányossági eljárás tárgya a méltányosság gyakorlása, amelynek értéke pénzben nem állapítható meg.
A biztos vizsgálata során megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) vonatkozó rendelkezése (29. § (2) bek.) alapján helytálló a panaszos által sérelmezett adóhatósági határozat indokolása, miszerint a méltányossági és fizetési könnyítési kérelemnek helyt adó döntés érdemben befolyásolja az adózó pénzügyi helyzetét, így egyértelműen megállapítható a fellebbezési eljárás tárgyának értéke. A biztos az alapjelentésben ugyanakkor rámutatott, hogy ez a szabály azt eredményezheti, hogy egy több millió forint összegű elengedni, vagy átütemezni kért adótartozás esetén az adózót további jelentős összegű illetékfizetési kötelezettség terhelheti. Emellett az ilyen jelentős összegű illetékfizetési kötelezettség az adóalany végleges ellehetetlenülését eredményezheti, amely a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz.
Tekintettel arra, hogy a jogorvoslathoz való jog sérelme az Itv. rendelkezéseire vezethető vissza, a biztos javasolta az Országgyűlésnek az Itv. olyan tartalmú módosítását, amely szerint az adómérséklésre és fizetési könnyítésre irányuló kérelmek elbírálása során mind az első-, mind a másodfokú eljárás során az adózókat, az általános és nem a fellebbezéssel érintett összeg alapján meghatározott összegű illetékfizetési kötelezettség terhelje. A jelentést a biztos megküldte a pénzügyminiszternek is.
A pénzügyminiszter válaszában rámutatatott, hogy egyrészt rendszerint a magasabb jövedelemmel rendelkezőknél, illetőleg az adófizetési kötelezettségüket rendszeresen elmulasztó adózóknál halmozódik fel a nagyobb mértékű adótartozás, másrészt a méltányossági kérelem elutasítása ellen benyújtott fellebbezéssel hozzávetőlegesen másfél hónappal eltolható a tartozás megfizetésének időpontja. A pénzügyminiszter álláspontja szerint a fellebbezési illetéknek az ombudsmani jelentésben javasolt csökkentése jelentős ösztönzést jelentene arra, hogy az adózók akkor is fellebbezéssel éljenek a nagyobb adótartozás elengedése tárgyában hozott elsőfokú határozatok ellen, ha az elsőfokú határozat jogszerű, és az indokolása ezt az adózó számára is megfelelően alátámasztja.
A biztos a miniszter válasza alapján arra a megállapításra jutott, hogy az felvet olyan, az alapjelentésben nem érintett szempontokat is, amelyek – legalább részben – valóban a jelenlegi szabályozás fenntartása mellett szólnak. Mindezek ellenére sem látja azonban biztosítottnak, hogy a jelenlegi illetékfizetési szabályok nem korlátozzák indokolatlanul a jelentős összegű adó- és/vagy pótlék-, valamint bírságtartozást felhalmozó, de ugyanakkor valós indokok alapján fellebbező adózók jogorvoslati jogát. A miniszter válaszában foglaltakra figyelemmel azonban, a biztos indokoltnak tartja a visszásság orvoslására tett javaslata módosítását, a másodfokú illeték összegszerű csökkentése helyett a tárgyi illetékfeljegyési jog biztosítását javasolja. Ez az illetékfizetés alól nem mentesítene, hanem utólagos, az eljárás eredményétől függő kötelezettséget jelentene.
