Az Európai Közösségek Bírósága több kiemelt ügyben ítéletet hirdet ezen a héten. Február 26-án dönt a bíróság arról, hogy a várandós munkavállalók munkahelyi biztonságának javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 92/85/EGK irányelv értelmében „várandós munkavállalónak” minősül-e az a munkavállaló, aki mesterséges megtermékenyítésben vesz részt.
2008. február 26., kedd
„C-506/06 Mayr”
Az ezen előzetes döntéshozatali ügyben felmerült kérdés az, hogy a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 92/85/EGK irányelv értelmében „várandós munkavállalónak” minősül-e az a munkavállaló, aki mesterséges megtermékenyítésben vesz részt, ha a felmondás időpontjában a petesejtjeit már megtermékenyítették a partnere spermiumaival, tehát az embriók „in-vitro” létrejöttek, de ezeket még nem ültették be a nő testébe. Azt kell tehát az Európai Bíróságnak eldöntenie, hogy a terhességhez kapcsolódó – jelen esetben a felmondással szembeni – munkajogi védelem testen kívüli mesterséges megtermékenyítés esetén a megtermékenyítés időpontjától vagy az embriók anyaméhébe való beültetésétől illeti meg a petesejteket adó nőt.
Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok 2007. november 27-én megtett indítványában úgy vélte, hogy testen kívüli mesterséges megtermékenyítés esetén, az embriók testébe történő beültetése előtt, a munkavállaló nő az irányelv értelmében nem minősül „várandós munkavállalónak”. Amennyiben viszont elbocsátására különleges helyzete vagy a jövőbeni anyasága miatt került sor, úgy az elbocsátás az irányelvbe ütköző hátrányos megkülönböztetésnek minősül.
„C-132/05 Bizottság kontra Németország”
A „Parmigiano Reggiano” (franciául: Parmesan) elnevezés oltalom alatt álló eredet-megjelölésként 1996 óta közösségi védelmet élvez, aminek értelmében ezen elnevezés alatt csak a pármai régió azon sajtgyártói forgalmazhatnak sajtot, akik maximálisan betartják az e sajtféle előállításának hagyományos szabályait. A Bizottság álláspontja szerint a védelem nemcsak magára az olasz „Parmigiano Reggiano” elnevezésre, hanem annak bármely fordítására is kiterjed. Németország azonban úgy véli, hogy a kérdéses elnevezés francia fordítása (Parmesan) az EU tagállamaiban mára már szokásos elnevezéssé vált, amelyet a fogyasztó nem azonosít többé a Párma-környéki földrajzi területtel, így az EU-ban bárhol előállított sajtok forgalmazhatók a „Parmesan” elnevezés alatt. A Bizottság nem fogadta el Németország említett érvelését és kötelezettségszegési eljárást indított Berlin ellen azért, mivel a német kormány elmulasztotta a „Parmigiano Reggiano” elnevezést megillető védelmet kiterjeszteni és alkalmazni a „Parmesan” elnevezésre is, illetve mivel e kormány nem lépett fel következetesen a „Parmesan” elnevezést bitorló gyártókkal és forgalmazókkal szemben.
Mazák főtanácsnok 2007. június 28-án megtett indítványában úgy vélte, hogy a Bizottság elmulasztotta megindokolni, hogy konkrét panaszok hiányában Németország miért lett volna köteles hivatalból fellépni a „Parmesan” elnevezés védelme érdekében, és emiatt a Bizottság keresetének elutasítását javasolta az Európai Bíróságnak.
2008. február 28., csütörtök
„C-396/06 Kramme”
A légiutasoknak nyújtandó kártalanításról szóló 261/2004/EK rendelet a légitársaságok számára segítségnyújtási, illetve, egyes esetekben, kártalanítási kötelezettséget ír elő a beszállás visszautasítása, valamint a légijárat törlése vagy hosszú késése esetén. A légitársaságokat terhelő konkrét kötelezettségek nagyságát olyan körülmények befolyásolják, mint a késés időtartalma, illetve a repülőút hossza. A rendelet emellett úgy rendelkezik, hogy a légitársaságokat nem terheli kártalanítási kötelezettség, amennyiben a járat törlésére olyan „rendkívüli körülmények” között kerül sor, amelyeket minden „ésszerű intézkedés” ellenére sem lehetett volna elkerülni.
E. F. Kramme és három utastársa 2005. február 27-én Párizsból Koppenhágába szeretett volna utazni a SAS légitársaság 20.45-kor induló járatával. A járatot azonban a SAS törölte, aminek következtében E. F. Kramme és utastársai Párizsban ragadtak és onnan csak a másnapi első járattal érhették el úticéljukat. Dániába visszatérve E. F. Kramme bírósági eljárást indított az SAS ellen a járat törlése miatt Párizsban eltöltött plusz egy éjszaka költségeinek megtérítésére, valamint a rendelet alapján 250 euró összegű kártalanítás megfizetésére. A felmerült többletköltségeket a SAS megtérítette az utasnak, de a légitársaság a kártalanítás fizetését megtagadta azzal az indokkal, hogy a járattörlésre a repülőgép műszaki meghibásodása miatt került sor, ami – a SAS álláspontja szerint – a rendelet szerinti „rendkívüli körülménynek” minősül. Az ügyben eljáró dán bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy 1) a műszaki problémák a rendelet szerinti „rendkívüli körülménynek” minősülnek-e; 2) hogy műszaki meghibásodás esetén melyek a légitársaság által megteendő „ésszerű intézkedések”; 3) és hogy a hivatkozott műszaki probléma bekövetkezése bizonyítható-e kizárólag a magától az érintett légifuvarozótól származó dokumentumokkal.
Sharpston főtanácsnok 2007. szeptember 27-én megtett indítványában meghatározta azokat a körülményeket, amikor műszaki meghibásodásra hivatkozva a légitársaság mentesülhet a rendelet szerinti kártalanítás megfizetésének kötelezettsége alól. Eszerint a légitársaság akkor mentesül a fizetési kötelezettség alól, ha a műszaki meghibásodás annak ellenére következetett be, hogy a repülőgép karbantartása és műszaki ellenőrzése során teljesen szabályszerűen jártak el, és a műszaki probléma megjelenésekor minden ésszerű intézkedést megtettek annak a repülőgép a forgalomból való kivonása nélkül történő elhárítására. Ezenkívül a műszaki problémának valóban rendkívülinek kell lennie, azaz a hiba nem lehet olyan, amely bizonyos időszakonként rendszerint felmerül valamennyi repülőgépen vagy egy adott repülőgéptípuson, és nem lehet olyan sem, amely korábban már jelentkezett a kérdéses repülőgépen.
„C-499/06 Nerkowska”
A lengyel állampolgárságú H. Nerkowskát 1951-ben, 5 éves korában a Szovjetunióba deportálták, ahonnan csak 1957-ben térhetett haza. 1985-ben elhagyta Lengyelországot és Németországban telepedett le. 2000-ben H. Nerkowska a lengyel társadalombiztosítási szervekhez fordult rokkantsági nyugdíj iránti kérelemmel a deportálása során elszenvedett egészségkárosodása miatt. A deportálás jogcímen kért rokkantsági nyugellátás Lengyelországban olyan társadalombiztosítási ellátás, ahol a kedvezményezett nem a korábbi befizetései alapján és nem egy meghatározott szolgálati idő letelte után, hanem kizárólag a deportálás miatti egészségkárosodás és munkaképesség-vesztés miatt válik nyugdíjjogosulttá. A lengyel társadalombiztosítási szervek megállapították, hogy Nerkowska asszony deportálása során részlegesen elveszítette munkaképességét és emiatt rokkantsági nyugdíjra jogosult, azonban a nyugdíj folyósítását felfüggesztették arra hivatkozva, hogy a kedvezményezett lakóhelye Lengyelországon kívül található. A kérelmező Lengyelország EU-hoz történő csatlakozása után ismét kérte a megállapított rokkantsági nyugdíjának Németországban történő folyósítását, amit a lengyel szervek újból megtagadtak. Az ügy a lengyel bíróságok elé került, és az eljáró lengyel bíró azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a fenti nyugellátás folyósításának ahhoz a feltételhez kötése, hogy a kedvezményezett Lengyelország területén tartózkodjon, összhangban van-e az EK-Szerződés 18. cikkével, amely cikk az uniós polgárok számára a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás jogát biztosítja.
