A rendőrségről szóló törvény tervezett újraszabályozása során várhatóan módosul a rendőrségi kamerás térfigyelés feltételeire, az igazoltatásra, a személy és létesítménybiztosításra, valamint a rendőrségi adatkezelésre vonatkozó hatályos szabályozás.
Általános észrevételek
A javaslat újraszabályozza a rendőrségi kamerás térfigyelés feltételeit, azonban a választott megoldás nem felel meg a szükségességi-arányossági mércének, a személyes adatok védelméhez fűződő jogot alkotmányellenes módon korlátozza.
A javaslatban szereplő, a rendőrség közérdekű adatkezelésével összefüggő szabály a hatályos információszabadság szabályozással és az Alkotmánnyal teljesen összeegyeztethetetlen.
Az igazoltatásról (29. §)
A rendőrségről szóló 1994.évi XXXIV. törvény módosítására elkészített javaslat kiterjed a legtöbb állampolgárt érintő rendőri intézkedésre, az igazoltatásra is. A jelenlegi szabályozást sok támadás és kritika érte amiatt, hogy nem teremt mindenki számára érthető, egyértelmű kereteket, és túlságosan tág körben teszi lehetővé a rendőrség számára a személyazonosság megállapítását.
A jelenlegi rendelkezés szerint „a rendőr a feladata ellátása során igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát meg kell állapítania.”
A javasolt rendelkezés szerint pedig „a rendőr a feladata ellátása során igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát a közrend, a közbiztonság védelme érdekében, bűnmegelőzési vagy bűnüldözési célból, a tartózkodása jogszerűségének megállapítása céljából, közlekedésrendészeti ellenőrzés során, továbbá az igazoltatott vagy más természetes, illetve jogi személy és egyéb szervezet jogainak védelme érdekében kell megállapítani.”
A javaslat indokolása szerint az előterjesztés az alkotmányos garanciáknak megfelelően rögzíti az igazoltatás szabályait, meghatározza, hogy a személyazonosság megállapítására mely esetekben kerülhet sor.
Ezzel szemben a javaslat lényegében nem tesz mást, mint az igazoltatásról szóló szakaszban megismétli a rendőrnek az Rtv. 1.§ (2) bekezdésében megjelölt feladatai közül a legáltalánosabbakat, kiegészítve azokat a tartózkodás jogszerűségének megállapítása és a természetes illetve jogi személy jogainak védelme érdekében történő igazoltatási okokkal.
Álláspontunk szerint a javasolt módosítás nem jelent érdemi változást, nem közelíti a magyar szabályozást ahhoz az elváráshoz, hogy törvény garantálja az önkényes rendőri igazoltatások elleni védelmet. Az állampolgári bizalmat nem gyengíti, hanem erősíti az, ha nem az egyes intézkedő rendőrök belátására bízza a jogi szabályozás, hogy mit tekintenek pl. bűnmegelőzési célnak. Ugyanakkor hiányossága a javaslatnak, hogy a szabálysértés miatt történő igazoltatást nem nevesíti a szöveg, így azt a látszatot kelti, mintha egy tényleges jogsértés esetében igazoltatásnak nem lenne helye, ugyanakkor a tartózkodás jogszerűségének megállapítása jogcímén gyakorlatilag bárki igazoltatható. Ez utóbbi meghatározás igazoltatási okként való megjelölése megítélésünk szerint elfogadhatatlan, mert korlátlan és szubjektív, így önkényes igazoltatásra ad lehetőséget.
A hatályos szabályozás hiányosságait azzal lehet orvosolni, ha pontos és egyértelmű felsorolást tartalmaz a rendőrségi törvény az igazoltatásra okot és lehetőséget adó körülmények meghatározásánál.
Álláspontunk szerint igazoltatási okok lehetnek:
- bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetése illetve ezek konkrét személyre irányuló gyanúja,
- közrend és közbiztonság védelme érdekében annak a személynek az igazoltatása, akiről alaposan feltehető, hogy magatartása a közrendet illetve közbiztonságot veszélyezteti,
- bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetése esetén a bizonyításhoz szükséges személyek (tanúk) személyazonosságának megállapítása,
- az igazoltatott állapota miatt jogainak védelme érdekében ez szükséges,
- természetes vagy jogi személy és egyéb szervezet igazoltan jogos érdekeinek védelme érdekében a személyazonosságot meg kell állapítani.
A ruházat és jármű átvizsgálásról (29. §)
A javaslat a ruházat és jármű átvizsgálására vonatkozóan is módosítaná az Rtv. 29.§-át. A hatályos szabályozás szerint „a rendőr az igazoltatott személy ruházatát, járművét átvizsgálhatja, ha azt a személyazonosság megállapítása, a valószínű veszély elhárítása, bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja szükségessé teszi.”
A javasolt rendelkezés szerint „a rendőr az igazoltatott személy ruházatát, járművét átvizsgálhatja, ha azt a személyazonosság megállapítása, a közrendet, a közbiztonságot fenyegető veszély elhárítása, bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja szükségessé teszi.”
A TASZ a valószínű veszély helyett a közrendet, a közbiztonságot fenyegető veszély meghatározást pontosabbnak, így szükséges módosításnak tartja, ugyanakkor kifogásoljuk, hogy a bűncselekmény vagy szabálysértés gyanújával kapcsolatos intézkedési okot változatlanul hagyja a javaslat. Megítélésünk szerint a ruházat és a jármű átvizsgálása már a magánszférába való olyan behatolás, melyhez a megjelöltnél alaposabb indok kell, így a büntető eljárási törvénynek a motozásra és házkutatásra vonatkozó szabályait tekintenénk irányadónak abban a vonatkozásban, hogy a hivatkozott rendőri intézkedés jogszerűségéhez is a megalapozott gyanú meglétét tartjuk szükségesnek. Tapasztalatunk szerint sok esetben személyre irányuló konkrét gyanú nélkül történnek ruházat és jármű átvizsgálások, és ha előkerül valamilyen bűncselekmény elkövetésére utaló tárgy, akkor állítják elő az igazoltatott személyt a rendőrségre. Ennek éppen fordítva kellene történnie, azaz ha valakinél konkrét, személyre irányuló gyanú áll fenn bűncselekmény elkövetésére vonatkozóan, akkor őt elő lehet állítani a rendőrségre, és előállítási okként megjelölhető a tárgyi bizonyítási eszköz megszerzése is. Ha a ruházat és jármű átvizsgálásához megalapozott gyanút követelünk meg, akkor a rendőrség nem alkalmazhatja indokolatlanul, rutinszerűen az igazoltatásnál jóval súlyosabb beavatkozást.
Kamerás térfigyelés (42. § és 42/A. §)
A Rtv. 42.§ (1) bekezdésének szövegéből nem derül ki, hogy az intézkedéssel érintett személy „környezete” mit jelent, például beletartoznak-e az intézkedéssel közvetlenül nem érintett más személyek.
A 42.§ (2) bekezdése a rendőrségi kamerás térfigyelés új szabályait rögzíti, azonban a választott szabályozási megoldás nem felel meg az Alkotmánybíróság által támasztott követelménynek, mely szerint „az információs önrendelkezési jogot, az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított szabadságjogot, mint alapjogot csak elkerülhetetlen esetben lehet alkotmányosan korlátozni, akkor, ha a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges és az a korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányos” (46/1995. (VI. 30.) AB határozat).
A TASZ üdvözli a jogalkotó törekvését, hogy alkotmányos keretek között próbálja a térfigyelést szabályozni, de nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy az indokolásban hivatkozott 36/2005. (X. 5.) AB határozat kizárólag a magánterületen működtetett térfigyelésről szól, és a közterületi térfigyelés attól lényegesen eltérő jogi környezetben megvalósuló jogkorlátozást jelent. A magánterületre és a közönség számára nyilvános magánterületre való belépés, tartózkodás tekintetében az egyén jogai és kötelezettségei lényegesen eltérnek attól, ami közterületen érvényes. Míg magánterületre senkinek nem kötelező belépnie, addig a közterületre való kilépés elkerülhetetlen. A 36/2005. (X. 5.) AB határozat kimondta, hogy „a magánszféra nem szűkül le a magánlakásra és az ahhoz tartozó területre”. Az egyének információs önrendelkezési joga nem szűnik meg a közterületen, azonban ha valaki csak úgy tudja elhagyni a magánlakását, hogy közterületen teljes körű és folyamatos megfigyelés alatt áll, úgy kiüresedik ez az alkotmányos alapjoga. A tervezett szabályozás azáltal, hogy a rendőrség számára közterületen ilyen széleskörű megfigyelést tesz lehetővé, sérti az alkotmány 8.§ (2) bekezdését, amely rögzíti, hogy „a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
A Rtv. tervezett 42.§ (2) bekezdése szintén nem tesz eleget annak az alkotmányos követelménynek, hogy „az alapvető jog korlátozása csak akkor marad meg az alkotmányos határok között, ha a korlátozás elkerülhetetlen, azaz, ha másik alapvető jog, szabadság vagy alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el”. (36/2005. (X. 5.) AB határozat) A korlátozás nem elkerülhetetlen, a térfigyelés jelenlegi technikai színvonalán megvalósítható egy ennél enyhébb megoldás.
Az Avtv. szerint „adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is”. A térfigyelő rendszer működtetése, a képeknek a kameráktól a figyelőközpontba való továbbítása beletartozik a „bármely művelet” fogalmába még akkor is, ha a képeket nem rögzítik, azaz egy alkotmányos alapjog korlátozásának minősül. Csak olyan, közterületről készült, a térfigyelő központba továbbított képeknél nincs szó alkotmányos alapjogokba való beavatkozásról, amelyeken nem felismerhetők az egyes személyek, hiszen ilyen esetben nincsen szó személyes adatok kezeléséről. Amennyiben a rendőrség kizárólag oly módon használja a térfigyelő kamerarendszereket, hogy mindaddig nem közelít rá az egyénekre, nem teszi őket felismerhetővé, ameddig bűncselekmény gyanúja nem merül fel, vagy más rendőri intézkedésre okot adó esemény nem fordul elő, akkor álláspontunk szerint szükséges és arányos jogkorlátozást alkalmaz.
A térfigyelő rendszer képeinek a tárolása, amennyiben azon felismerhető személyek vannak jelen, a javaslat szerinti megoldást követve megvalósítja az Alkotmánybíróság 15/1991. (IV. 13.) határozatában tilalmazott a meghatározott cél nélküli, „készletre” történő, előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtést és tárolást. A 42.§ (2) első mondata felsorolja a közbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési célokat, de semmilyen módon nem írja elő, hogy az egyes adatok vonatkozásában miként valósul meg az a követelmény, amelyet a hatályos Avtv. 5.§-a előír: „(1) Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. (2) Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig”. Amennyiben az adatkezelés megkezdésének pillanatában nem egyértelmű, hogy a közbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési célok közül melyiket szolgálja az adat kezelése, úgy logikailag kizárt, hogy az adatkezelés minden szakaszában megfeleljen e célnak, az Avtv. 5.§ (2) bekezdése pedig egyáltalán nem érvényesülhet. Az Rtv. tervezett módosítása ezáltal meghatározott cél nélküli, „készletre” történő adatkezelést ír elő. A (8) bekezdés szintén ezt az értelmezést támasztja alá, mivel nem azt szabja meg, hogy a rendőrök kizárólag valamilyen törvényes cél érdekében kezelhetnek adatokat, hanem evidenciaként kezeli, hogy mindent rögzítenek a kamerák, a felvételeket a (7) bekezdésben megjelölt ideig mindenképpen megőrzik és amennyiben szabálysértéssel vagy bűncselekménnyel kapcsolatos adat merül fel, akkor 30 napig meghosszabbítják az megőrzési időt. Látható, hogy a rendőröknek a törvény nem írja elő, hogy a térfigyelő rendszer képeit folyamatosan figyelniük kell, és szükség esetén a törvény által rögzített intézkedési, illetve segítségnyújtási kötelezettségüknek eleget kellene tenniük. A javaslat pusztán a „felmerül” kifejezést használja, amely a rendőrök vonatkozásában semmilyen feladatot nem jelent. Az információs önrendelkezési jog korlátozásának indokául a 42.§ tekintetében az emberi élet, testi épség, személyi szabadság veszélyeztetettségében megnyilvánuló alapjogvédelmi igény, valamint a tulajdon védelméhez fűződő alkotmányos jog szolgálhat. Amennyiben a rendőrséget a törvény nem kötelezi arra, hogy a térfigyelő rendszer által közvetített eseményekre egyből reagáljon, úgy az alapjogi korlátozást semmi nem indokolja, azaz a korlátozás alkotmányellenes.
A 42.§ (2) bekezdése a (6) bekezdéssel nincsen összhangban. A közbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési célok köre nem egyértelmű és a (6) bekezdésben részletezett rendőri tevékenységekkel nem feleltethető meg egy az egyben. A (6) bekezdés szereplő „más hatósági eljárás” megfogalmazás szintén nehezen értelmezhető, hogy mire utal, valamint az is bizonytalan, hogy a „más hatósági eljárás” csak a közlekedés szabályainak megsértése miatt indulhat vagy pedig a személyes adatok bármilyen más hatósági eljárásban felhasználhatók.
Az Alkotmánybíróság 15/1991. (IV. 13.) határozatában megfogalmazta, hogy „nem konstruálható meg tehát alkotmányosan olyan megoldás, hogy egy meghatározott cél nélküli, központi integrált adatbankra nézve az adatvédelemhez való alkotmányos jog egyik konstitutív elemét, a célhozkötöttséget csakis a lekérdezőkre tartsuk érvényesnek. Az ún. törvényes adatminőségnek ugyanis a feldolgozás minden fázisában fenn kell állnia. Nem elégséges, ha egyes feldolgozási szakaszokban egyes garanciák teljesülnek, s ez az állapot nem orvosolja más fázisok alkotmányellenességét.” Esetünkben a (2) bekezdés által felsorolt célok bizonytalanok, az előírt adatkezelési megoldás nem teszi a rögzített felvételeket és a rögzítés céljait egy az egyben megfeleltethetővé.
Hiányos a 42. § a tekintetben is, hogy a (2) bekezdés a képfelvevők elhelyezéséről és felvétel készítéséről, a (6) a felvételek felhasználásáról, az (7) bekezdés az adatok törléséről szól, de az egyes adatkezelési műveleteket nem részletezi. Az Avtv. 2.§ az adatkezelés definíciójában számos példát sorol fel adatkezelési műveletekre. A rendőrség sem csupán felveszi, felhasználja vagy törli az adatokat, hanem más műveleteket is végez velük. Mivel a törvényjavaslat ezekről hallgat, így ha a hatályba lépő rendelkezést a rendőrség szűken értelmezi, akkor semmi olyan adatkezelést nem végezhet, amely a fentiekben nevesítettek közé nem tartozik. Ha tágan értelmezi, akkor a konkrét törvényi felhatalmazás hiányában célidegen adatkezelést fog végezni.
Megoldást az jelentene, ha kizárólag akkor kezelnének személyes adatot (közelítenének az érintettekre), ha a térfigyelő rendszer képein fel nem ismerhető személyek információs önrendelkezési jogának korlátozására közbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési célok megvalósításának céljából konkrét esetben van szükség. Az adatrögzítés megkezdésekor pedig hiteles módon rögzíteni kellene az adatkezelés célját, máskülönben a célhozkötöttség kritériuma nem valósulhat meg, és annak ellenőrzésére nincsen garancia.
A fentiekben részletezett alkotmányossági problémák elsősorban a bűnüldözési cél esetében merülnek fel, továbbá a bűnmegelőzés körében egyes konkrét cselekményeknek megszakításánál, vagy valamilyen olyan cselekménynek a megakadályozásánál, amely előkészületi cselekmény, de magában nem bűncselekmény (nem bűncselekmény, ha valaki részegen beül az autójába a volán mögé, de amint kihajt a közútra, egyből az lesz).
A kamerás térfigyelés elviekben olyan típusú bűnmegelőzésre is alkalmas lehet, amely közvetettebb kapcsolatban áll az egyes konkrét cselekményekkel. Ha elfogadjuk, hogy a kamerák felszerelése már abban az esetben is bűnmegelőző hatással bír, ha nem is helyezik üzembe, akkor már magának a felszerelésnek (Rtv. 42.§ (2)) is meg kell felelnie a szükségességi és arányossági követelményeknek, mivel már a térfigyelő rendszer léte is alapjogot korlátoz: ez esetben nem elsősorban az Alkotmány 59.§-ban szereplő információs önrendelkezési jogot, hanem a 1993. évi XXXI. törvényben kihirdetett az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 8. cikkében foglalt magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot. Az információs önrendelkezési jog tekintetében a korlátozás az aszimmetrikus információs helyzet révén valósul meg: az egyén sosem tudhatja, hogy mikor és hogyan figyelik meg, de folyamatosan azt érezheti, hogy rendőrségi felügyelet alatt van. Az Alkotmánybíróság a 15/1991. (IV. 13.) határozatában úgy fogalmazta meg, hogy „megalázó az olyan helyzet, és lehetetlenné teszi a szabad döntést, amelyben az egyik fél nem tudhatja, hogy partnere milyen információkkal rendelkezik róla.”
Az Európai Emberi Jogi Egyezmény (EEJE) alapján pedig a kamerák puszta jelenlétét a magánéletbe (privacy-be) való beavatkozásnak tekinthetjük, hiszen ha a magánlakásunkon kívül vagyunk, akkor (az ország számos városában, a főváros számos kerületében) folyamatosan kamerák előtt kell elhaladnunk. Ez közvetlen rendőrségi kontrollt jelent úgy, hogy azt semmilyen cselekedetünk nem tette szükségessé. „Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban a bűnmegelőzéshez fűződő érdeket a jogállamiságból következő olyan alkotmányos célként ismerte el, amelynek biztosítása érdekében még egyes alapjogok korlátozása sem zárható ki. Minden esetben hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezen alkotmányos cél megvalósítása érdekében sem adható fel a jogállamiság, a jogbiztonság követelményrendszere és az állam szervei nem kaphatnak túl széles, bizonytalan tartalmú felhatalmazásokat az általános, elvont értelemben vett bűnmegelőzés érdekében”. (44/2004. (XI. 23.) AB határozat)
Ha szem előtt tartjuk a magyar Alkotmánybíróság által megkövetelt szükségességi-arányossági követelményt, valamint az EEJE által megszabott „egy demokratikus társadalomban szükséges” kritériumot, úgy a szükségesség megítélése szempontjából nem kezelhető magától értetődő tényként, hogy a kamerás térfigyelés, mindig, mindenütt alkalmas eszköz az Rtv.-ben tételezett célok elérésére. A nemzetközi szakirodalom egyértelmű ezt az álláspontot támasztja alá. Az Európa Tanács Velencei Bizottságának a 404/2006 számú tanulmánya (60. pont) egyenesen azt írja elő, hogy nem elég, ha hatóságok azt bizonyítják, hogy a jogosítványaik elégséges és megfelelő jogi alapokon nyugszanak, hanem azt is bizonyítaniuk kell, hogy térfigyelési jogosítványuk a konkrét körülmények tekintetében is megfelel a szükségességi tesztnek. Az arányosság körében (66. pont) pedig szükséges annak vizsgálata, hogy a magánszférába kevésbé behatoló megoldások rendelkezésre állnak-e és alkalmasak-e azonos célok elérésére. A Velencei Bizottság szerint, egészen különleges helyzetektől eltekintve, egy olyan megfigyelő rendszer használata, amely válogatás nélkül mindent megfigyel, a háborítatlan magánélet, a mozgásszabadság súlyos korlátozását jelenti, tekintettel arra, hogy feltételezhetően kialakíthatóak célirányosabb és hatékony rendszerek a cél elérésére.
A törvényjavaslat újdonságként ugyan tartalmazza az „igazolhatóan szükséges” kritériumot, amely a szükségesség/arányosság követelményéhez közelít, de annyira általános ez a megfogalmazás, hogy az alapjogi korlátozás esetében nem lehet elégséges.
A TASZ ezért azt javasolja, hogy minden egyes közterületi térfigyelő rendszer esetében a felszerelés előtt, majd az üzembe helyezést követő néhány éven belül a rendszert felszerelését, illetve működését finanszírozó szervek számára törvény írja elő, hogy hatástanulmányt kell készíttetni annak vizsgálatára, hogy a törvényes célokat az adott területen a térfigyelés hogyan tudja megvalósítani.
A hatástanulmányt nyílt közbeszerzési eljárásban, a rendőrségtől és helyi önkormányzatoktól független kutatóktól kellene beszerezni. A hatástanulmány hiányában térfigyelő rendszert felszerelésétől, illetve üzemben tartásától el kellene tekinteni.
A törvényjavaslat érdekes módon az illetékes települési önkormányzatra bízza annak eldöntését, hogy hol szükséges térfigyelő rendszert felszerelni, és fővárosi szinten a fővárosi önkormányzat véleménye is szükséges ehhez. Ugyanakkor a rendőrség, illetve más bűnüldöző szervek véleményét, amelyek a közterületi bűnözésről tapasztalattal rendelkeznek, senki nem kérdezi. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény az önkormányzatok számára előírja a helyi közbiztonságról való gondoskodást, a Rtv. pedig bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottság létrehozását teszi lehetővé, de a közterületi térfigyelés az Rtv. szerint nem csupán a közbiztonságot és bűnmegelőzést szolgálja, hanem a (2) bekezdés szerint bűnüldözési célokat is, amelyek csak igen távoli kapcsolatban állnak az Ötv-ben meghatározott önkormányzati feladatokkal.
A 42.§-nak az érintettek tájékoztatására irányuló törekvése üdvözlendő, de az előírt szabályok érdemben nem javítanak hatályos szabályozás hiányosságain. A „megfigyelt területre belépő személyek” megfogalmazás egy zárt terület esetében értelmezhető, közterületen azonban aligha. Közterület esetében minden egyes kamera mellett elhelyezett, jól látható figyelemfelhívást tartanánk szükségesnek, amely a térfigyelés tényét és az adatokat kezelő, illetékes hatóságot egyaránt jelezné, lehetőleg idegen nyelven is. A részletszabályokat természetesen elégséges lenne rendeleti úton szabályozni, hasonlóan ahhoz, hogy a központi szerv honlapján pontosan milyen adatokat kell közzétenni.
A 42/A. § „jogszabály alapján eljárás kezdeményezésére irányuló jogának gyakorlása érdekében” fordulat megfogalmazása igen homályos, ezáltal sérti a jogbiztonság követelményét.
A (5) bekezdésben szereplő törlési kötelezettség részleteit (adminisztrációs, technikai szabályok), hasonlóképp az térfigyelési adatkezelés többi részletszabályához, rendeleti szinten kellene szabályozni.
Személy- és létesítménybiztosítási intézkedés (46. §)
A TASZ üdvözölni tudja, hogy a jogalkotó garanciális szabályokkal keretezné a „MŰVELETI TERÜLET” kialakítása elnevezéssel elhíresült terület-lezárási intézkedés-típust. A javaslat mindenképpen előremutató, ugyanakkor két komoly hiányosságban szenved:
- A személy- és létesítménybiztosítási intézkedések közül kizárólag személybiztosítás esetén élnek a garanciális szabályok: magyarán, ha nem védett személy, hanem egy létesítmény biztonsága indokolja a korlátozást, úgy – ésszerű indok nélkül- eltérő, szabályozatlanabb eljárást kell követni. A probléma feloldható a 46.§ (1) bek. első mondatának kiegészítésével („létesítmény”).
- Továbbra sincs koherencia az Rtv. 46.§ és a gyülekezési jogról szóló 1989.évi III. tv. szabályai között. Fennmarad a kollízió, hogy tudniillik nincsen kielégítő módon tisztázva a 46.§ szerinti intézkedés és a törvényesen gyakorolt gyülekezés ütközése esetén követendő eljárás. Mivel az Rtv. a Gyjt-hez hasonlóan kétharmados többséget igényel, nem lenne akadálya, hogy az összehangolás érdekében a jogalkotó abban is eszközöljön módosítást.
A 46/A §-ba újonnan beépített intézkedés-típushoz egyáltalán nincsen telepítve felülvizsgálati rendszer, nem tisztázott a viszonya a 46.§ (1) bek. a, pont alatt tett intézkedéshez, valamint a Gyjt. Szabályaihoz.
A TASZ ehelyütt is felhívja a figyelmet arra, hogy a Bukta és társai vs. Hungary ügyben hozott strasbourgi bírósági ítélet is felhívja a jogalkotót, hogy teremtse meg a spontán és békés gyülekezés törvényi feltételeit. Ez a kötelezettség ugyancsak a Gyjt. módosításának szükségességét veti fel.
Rendőrségi adatkezelés (79. § és 80. §)
A Rtv. 79.§-ban szereplő belső igazgatási feladat más törvényi rendelkezéshez nem kapcsolódik, magában pedig bizonytalan a fogalom jelentése.
Javasoljuk, hogy a 80.§ (2) bekezdés c) pontja külön nevesítse a személyes adatok törlésének azon eseteit, ha az adatkezelés célja megszűnt vagy a cél elérésére már nem alkalmas (pl. annyira megsérült az adat). Valamint azt az esetet is, ha a jogalap szűnt meg és a jogalap megszűnéséig jogosan kezelték az adatokat, mivel a jogellenesség és a jogalap megszűnése nem feleltethető meg pontosan egymásnak.
Általános szabályok
A „rendőrségi adatkezelés és adatfeldolgozás általános szabályai”, illetve „a rendőrségi feladatok ellátásához szükséges adatok köre” címek alatt található szabályok elkülönítésének oka nem látható, mivel mindkét cím alatt a rendőrségi adatkezelés általános szabályairól van szó.
Statisztikai adatkezelés
A 85.§ fontos rendelkezést tartalmaz a rendőrség statisztikai adatkezelésére. A titkos információgyűjtésben érintett személyek, fedett nyomozók, védett tanúk és egyéb közreműködők adatainak a kezelését indokoltan a lehető legszűkebb körre kívánja korlátozni a jogalkotó. Azonban a szűk körre korlátozás mellett is megoldható, hogy az e körben keletkező adatokat is felhasználják statisztikai célra, akár úgy, hogy az ezen adatokat amúgy is kezelő rendőri szervek készítenek statisztikákat, akár úgy, hogy a rendőrség statisztika készítésére felhatalmazott szervének egy-egy munkatársa a személyes adatok megfelelő szintű (adminisztratív, személyi, fizikai) védelme mellett végzi el ezt a munkát. A statisztikai feldolgozás után az adatok természetüknél fogva konkrét személyekkel kapcsolatba már nem hozhatók, így a fent említett személyek védelmét az ilyen adatok kezelése nem veszélyezteti. Természetesen az adatok anonimizálása a kis elemszámú statisztikák esetén többet követelhet meg, mint az adatok természetes azonosítóktól való megfosztása.
A 85.§ (1) bekezdésének fontos garanciális szabályát módosítani kellene, mivel semmi nem indokolja, hogy az adatok összefüggésének és teljességének ellenőrzése a statisztika feldolgozás befejezése után még egy évet vegyen igénybe.
A 85.§ (3) bekezdése bűnügyi és egyéb kriminalisztikai tudományos kutatásról szól csak, holott a kriminológiai kutatásokhoz (amely nem szinonimája a kriminalisztikának) épp úgy szükség van a rendőrségi adatokra. A bekezdésből sajnos hiányzik az a korlátozás, amely az (1) bekezdésben a statisztikai feldolgozás időbeli korlátját jelenti.
Adattovábbítás és visszaküldési tilalom
A 86.§ nem tartalmaz arra garanciát, hogy amennyiben az adattovábbítás után az adatot helyesbítették vagy törölték, úgy a továbbított adatok tekintetében is érvényesítsék a helyesbítést.
A 87.§-ból hiányzik az utalás az Avtv. 9.§-ára való utalás, amely a megfelelő védelem fogalmát meghatározza. A 87.§ sajnos nem rendelkezik arról az esetről, ha egy harmadik ország a személyes adatoknak valóban megfelelő védelmet biztosít, azonban más, nemzetközi szerződésekben biztosított emberi, illetve politikai jogokat súlyosan megsért. Elképzelhető olyan eset, hogy a Magyar Köztársaság a nemzetközi kötelezettségeivel, valamint a menedékjogról szóló most hatályos ill. a 2008. január 1-től hatályos, 2007. évi LXXX. törvénnyel (új Mtv.) összhangban egy menedékkérőt nem küldhet vissza származási országába mert ott faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, avagy politikai meggyőződése miatt üldöztetés veszélyének vagy halálbüntetésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek lenne kitéve, és nincs olyan biztonságos harmadik ország, amely befogadja. A menedékkérőkön kívül a 2007. július 1-től hatályos a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (új Idtv.) is hasonló tilalmat tartalmaz a 2.§ f) pontja szerint befogadottakra nézve. Azonban a 87.§ tervezett szövege alapján a rendőrség minden további nélkül rendőrségi adatokat továbbíthat és ezzel a menedékkérő, illetve befogadott családtagját vagy vele kapcsolatban álló más személyeket veszélyeztethet. A 87.§ szerinti adattovábbítás alkalmazása esetén szükségesnek tartjuk az adattovábbítások új Mtv., ill. új Idtv. szerinti kritériumoknak megfelelő előzetes vizsgálatát, akár szakhatóságok bevonásával is.
A 88.§ rendelkezik az adattovábbítási nyilvántartásról. A nyilvántartásból az országgyűlési biztosok közül egyedül az adatvédelmi biztos részére lehet adatot továbbítani. Az adatvédelmi biztos az Avtv. 23.§-a alapján a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához való alkotmányos jogok védelmét látja el. Elképzelhető, hogy más alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság vagy jogsértés feltárásához valamely másik országgyűlési biztosnak is szüksége lehet a nyilvántartás adataira, ezt nem teszi lehetővé a jelen szövegváltozat.
Rendőrségi feladatok és adatkezelések
A TASZ helyesli, hogy a törvény az egyes rendőrségi feladatcsoportok szerint rendezi az adatkezeléseket.
A javaslat 77.§-ában a bűnmegelőzési és a bűnüldözési feladatokat jogszabály szerkesztési okokból összevonták, amely a törvény általános adatkezelési szabályai tekintetében indokolt is lehet. A rendőrségi törvény azonban a bűnmegelőzési és a bűnüldözési feladatokat külön említi (1.§, 3.§, 10.§, stb.). Az adatkezelésnél meghatározó jelentőségő célhoz kötöttségi elv minden egyes adat tekintetében azt írja elő, hogy adatkezelés minden szakaszában megállapítható legyen, hogy az adatot milyen célból kezelik. Az Rtv. 42.§ kapcsán kifejtett ún. törvényes adatminőség a rendőrség minden adatkezelésénél követelmény. Ha az Rtv. a bűnmegelőzést és a bűnüldözést külön feladatoknak tekinti, úgy szükséges, hogy az egyes feladatokra jellemző adatkezelésnek megfelelő szabályozást tartalmazzon a törvény. Ezenfelül minden egyes adatkezelésnél láthatónak kellene lennie, hogy mi a célja az adatkezelésnek, a 90.§-91/I.§ terjedő rendelkezések ezt nem teszik lehetővé.
A 91/A. § (1) bekezdését az Avtv. 5.§ (2) bekezdésének megismétlésével kellene kiegészíteni, annak tisztázása céljából, hogy az Rtv. szabálya nem rontja le az Avtv. szabályát, azaz ezt a jogszabályhelyet nem lehet lex specialis derogat legi generaliként értelmezni. Konkrétan a bekezdés első mondatát kellene azzal kiegészíteni, hogy az adatigénylés feltétele nemcsak az, hogy a rendőrség az igényelt adatot jogszerűen kezelheti, hanem az is, hogy „csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig”.
Sem a 91/C. § adatátvételi szabályai, sem a 91/ E. § adattovábbítási szabályai között nem szerepel arra vonatkozó biztosíték, hogy amennyiben az adattovábbítás után az adatot helyesbítették vagy törölték, úgy a továbbított adatok tekintetében is érvényesítsék a helyesbítést az adatokat átvevő szervnél.
Jelzés elhelyezése
A 91/C. § (3) bekezdése pontosításra szorul. A jogszabályhely szerint „a jelzésben a rendőri szerv az érintett feltartóztatását vagy adatváltozás esetén értesítés adását kérheti”. Nem egyértelmű, hogy ez a kötelezettség például a cégbíróságok vagy az ingatlan-nyilvántartás esetében értelmezhető-e akként, hogy bárkit is fel kell tartóztatniuk.
A § (6) bekezdése tiltja az érintettek jelzésről való tájékoztatását, azonban a jelzés egyes jogkorlátozó intézkedések közvetlen alapjául szolgál. Alkotmányellenes az a megoldás, amely egy jogkorlátozás mellett semmilyen kontroll mechanizmust vagy jogorvoslatot nem biztosít. Ez rontja a rendőrségi munka hatékonyságát is, mivel még a téves jelzések kiküszöbölésére sincsen lehetőség. Szintén nem indokolt, hogy a jelzés alapján megtett intézkedés vagy a jelzés eltávolítása után se kaphasson tájékoztatást az érintett.
Adattovábbítás és betekintés
A javaslat 88.§ részletesen szabályozza az adattovábbítási nyilvántartást, a 91/E. § tovább részletezi ezeket a szabályokat. Ezzel szemben a 91/D.§ az adat betekintésnél semmilyen nyilvántartás vezetését nem írja elő. A TASZ szükségesnek tartja, hogy az adatokba való betekintésről nyilvántartás készüljön olyan részletességgel, hogy ellenőrizhető legyen – a 91/E. § megfogalmazásához hasonlóan –, hogy a hozzáférésre, betekintésre az arra jogosult személynek, valóban a hatáskörébe és illetékességébe tartozó feladata ellátásához volt szükséges.
A 91/F. § (1) pontjában szereplő „továbbfelhasználás” kifejezés nem tesz eleget a normavilágosság követelményének, ezért annak elhagyását javasoljuk. A (2) bekezdés vonatkozásában fenntartjuk a 87.§ kapcsán kifejtetteket.
Adatösszekapcsolás
A 91/H. §-al összhangba kellene hozni a 91/Q. §-t, mely utóbbiban a közigazgatási célok mellett a bűnüldözési célnak is meg kellene jelennie. Így a 91/Q. §-ban felsorolt tevékenységekben résztvevők számára egyértelmű válna, a közigazgatási adatállományokban szereplő adataikat a rendőrség nem csak közigazgatási célokra, hanem bűnüldözési feladatainak teljesítése érdekében is kezeli.
Adatminőség
A 91/I. § (3) bekezdés egy igen meglepő szabályt tartalmaz a törölt adatok tekintetében. A 80.§ (2) bekezdés c) pontjára visszautalva – „tárolt adatokat töröljék, ha azok kezelése jogellenes, az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, illetve a törlést a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte”, azt rögzíti, hogy a törlést úgy kell elvégezni, hogy az eredeti adatok felismerhetők maradjanak. Ha az eredeti adatok felismerhetők, akkor viszont törlésről nem beszélhetünk.
A helytelen adatok esetében, ha egyszer már megállapították, hogy helytelenek, szintén nem érthető, hogy azokat miért kellene megőrizni a helyesbítés után.
A 91/I. § (3) bekezdés elhagyását javasoljuk
Rendészeti adatkezelés – sportrendezvények
A 91/J. § (1) bekezdés a) pontja 2 éves adatkezelést ír elő, de nem derül ki, hogy milyen célt szolgál az adatoknak az ilyen hosszú távon való megőrzése. Amennyiben valamilyen büntetőjogi vagy polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatban, úgy azok határidőihez kellene igazítani az adatkezelés időtartamát.
A sportról szóló 2004. évi I. törvény (Stv.) 73.§ (5) bekezdése alapján az eltiltás időtartamának lejárta után a rendező 24 órán belül köteles az általa kezelt személyes adatokat megsemmisíteni. Nem derül ki a javaslatból, hogy mi indokolja a rendőrség esetében a 24 óra helyett az egy évet a megsemmisítésre nyitva álló határidőként.
A javaslatban szereplő 91/J. § (2) bekezdés szerint „A (1) bekezdés b) pontja szerinti adatállományból a Rendőrség adatokat továbbíthat a sportrendezvény szervezőjének, a sportszervezetnek a rendezvények biztonságának védelme, valamint külföldre a közrend és közbiztonság, valamint mások jogai védelme céljából.”
A Stv. nem ad felhatalmazást a sportrendezvény szervezőjének, hogy bármilyen rendőrségi adatállományból származó adatot kezeljen. A rendőrség az adatállományait az Alkotmány, illetve az Rtv. által ráruházott közhatalmi feladatainak ellátása céljából kezeli, a sportrendezvények szervezőinek ilyen jogosítványaik nincsenek, törvényesen ilyen adatokat nem kezelhetnek, a rendőrség a közbiztonsági feladatait nem privatizálhatja.
A „külföldre a közrend és közbiztonság, valamint mások jogai védelme céljából” megfogalmazás nem tesz eleget a normavilágosság követelményeinek, nem tisztázza, hogy külföldre mely szerveknek milyen eljárásban, milyen garanciák mellett továbbíthat adatot. Csak valószínűsíteni tudjuk, hogy a Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terrorizmus, a határon átnyúló bűnözés és az illegális migráció leküzdése érdekében létrejött Szerződés (Prümi Szerződés) kihirdetéséről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXII. törvény 3.§ 14. cikkéhez kapcsolódik. Amennyiben valóban erre szolgál a 91/J. § (2) bekezdés, úgy nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzetközi szerződésben szereplő megszorítást: „minden személyes adatot átadnak egymásnak, ha bármilyen jogerős ítélet vagy más körülmény annak feltételezésére ad okot, hogy az adatalany az eseményen bűncselekményt fog elkövetni, vagy fenyegetést jelent a közrendre és a közbiztonságra, amennyiben az ilyen adat átadása megengedett az adatot átadó fél jogában”.
Az ilyen adatok átadását, a nemzetközi szerződés nem követeli meg, csak lehetőségként szabályozza, az átadandó adatok köre pedig lényegesen szűkebb a javaslatban foglaltaknál.
A 91/J. § (2) bekezdés láthatóan komoly alkotmányossági és jogszerkesztési aggályokat vet fel, ezért annak elhagyását vagy teljes újraszövegezését javasoljuk.
Légiutasok
A 91/M. § (1) bekezdésében rögzített adatkérés jogalapja nem egyértelmű. A nem Magyarországon tartózkodó utasokra a magyar törvények területi hatálya nem terjed ki, olyan jogforrásra pedig nem utal a §, amely alapján az adatkérés teljesítésére kötelezhetnék a légi fuvarozót.
A (2) bekezdésben felsorolt adatok valamennyi utasra vonatkoznak, azonban nem tisztázott, hogy mi indokolja valamennyi utas adatának a kezelését. Az illegális bevándorlás elleni intézkedések elősegítéseként megnevezett cél homályos és nem következik belőle, hogy egy repülőgép valamennyi utasának az adatait e célból feltétlenül kezelni kellene, és az adatok kezelése az elérni kívánt cél tekintetében miért lenne szükséges és arányos. A hatályos jogszabályok szerint a tiltott határátlépés és az útiokmánnyal kapcsolatos rendelkezések megszegése szabálysértésnek minősülnek. Az illegális bevándorlással kapcsolatos szabálysértések megelőzésére viszont a § az illegális bevándorlással semmilyen kapcsolatban nem álló személyek információs önrendelkezési jogának korlátozását írja elő. Ez komoly alkotmányossági aggályokat vet fel.
