Az Állami Számvevőszék a stratégiájában foglalt célkitűzéseknek megfelelően a helyi önkormányzatok gazdálkodási rendszere átfogó ellenőrzésének programját a 2007. évtől megújította, azt kiegészítette további – teljesítmény-ellenőrzési – elemekkel. Az ellenőrzésre az Országgyűlés illetékes bizottságai részére is átadott, országosan egységes ellenőrzési program alapján került sor.
Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy az Önkormányzat a pénzügyi egyen-súlyt a költségvetésében és annak teljesítése során milyen módon biztosította, felkészült-e a szabályozottság és a szervezettség terén az európai uniós források igénylésé-re és felhasználására, továbbá az e-közigazgatás bevezetése miatti szervezet-korszerűsítési feladatokra. Az Önkormányzat a 2006. évben kialakította-e és meg-bízhatóan működtette-e a gazdálkodás belső kontrolljait, továbbá a feladatok szabályszerű ellátásához hozzájárult-e a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés. Utóellenőrzés alapján értékeltük, hogy az Önkormányzatnál megfelelően hasznosították-e az elmúlt négy évben végzett szám-vevőszéki ellenőrzések megállapításait, szabályszerűségi és célszerűségi javaslatait.
Az Önkormányzatnál a tervezett költségvetési bevételek és kiadások egyensúlya a 2004. évben biztosított volt, a 2005. és a 2006. évben azonban a tervezett költségvetési kiadások meghaladták a költségvetési bevételeket. A költségvetés végrehajtása során ugyanakkor költségvetési hiány nem alakult ki, a költségvetési bevételek mindhárom évben fedezetet nyújtottak a költségvetési kiadásokra. A költségvetési többlet ellenére a működési célú költségvetési kiadásokat nem fedezték a működési célú költségvetési bevételek, a hiányzó forrásra a felhalmozási célú költségvetési be-vételek többlete nyújtott fedezetet. Az önkormányzati ingatlanok, lakások és egyéb helyiségek értékesítéséből elért felhalmozási célú költségvetési bevételek működési célra történt felhasználása vagyonfeléléshez, a könyvviteli mérleg szerinti vagyon csökkenéséhez vezetett. A 2004-2006. évek költségvetési rendeleteiben tervezett költségvetési bevételek és kiadások egyik évben sem teljesültek, a költségvetési bevételek 2-5%-kal, a költségvetési kiadások 10-14%-kal maradtak el a tervezettől.
Az Önkormányzat nem készült fel eredményesen az európai uniós támogatások igénybevételére és felhasználására, mert a belső szabályozás nem tartalmazta a pályázatfigyelési, pályázatkészítési, a fejlesztés lebonyolítási feladatokat, továbbá nem gondoskodtak a pályázatok elkészítésének megszervezéséről. Az e-közigazgatási fel-adatokat ellátó informatikai rendszert kialakították. Az elektronikus ügyintézési és tájékoztató rendszer lehetővé tette a személyi okmányokkal, a lakcímváltozásokkal, a gépjármű regisztrációval, az egyéni vállalkozói engedélyezésekkel kapcsolatos ügykörökben a formanyomtatványok, adatlapok elektronikus kitöltését, továbbá a hatósági igazolásokkal, a szociális támogatásokkal, a helyi adózással, a lakásgazdálkodási feladatokkal kapcsolatos ügyekben a nyomtatványok letöltését. A közérdekű adatok közül hiányosan tették közzé a nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatásokkal kapcsolatos adatokat.
A költségvetés tervezési és a zárszámadás készítési folyamatok, valamint a gazdálkodási, a pénzügyi-számviteli és a folyamatba épített ellenőrzési feladatok szabályozottsága összességében alacsony kockázatot jelentett a feladatok szabályszerű végre-hajtásában, mivel meghatározták a költségvetési és a zárszámadási javaslat összeállításával kapcsolatos követelményeket, rendelkeztek az előírt szabályzatokkal, előírták a kapcsolódó ellenőrzési feladatokat. A kialakított kontrollok működésének meg-bízhatósága összességében kiváló volt, mivel az előírt egyeztetési, ellenőrzési feladatokat elvégezték, a szakmai teljesítés igazolása és az utalvány ellenjegyzés megfelelő biztosítékot adott a gazdálkodási feladatok szabályszerű ellátására. A gazdálkodás belső kontrollrendszerében az informatikai rendszer szabályozottsága összességében alacsony kockázatot jelentett a biztonságos működésben, és az informatikai rendszer működtetésénél a hibák megelőzésére, feltárására, kijavítására kialakított kontrollok működésének megbízhatósága összességében kiváló volt, mivel hatékonyan segítette a munkafolyamatba épített ellenőrzést.
A belső ellenőrzés szervezeti kereteinek ki-alakítása és szabályozása összességében alacsony kockázatot jelentett, mivel meghatározták az ellenőrzést végző szervezeti egység jogállását, feladatait, és szabályozták a működési feltételeket. A belső ellenőrzés működésénél a kialakított kontrollok megbízhatósága azonban gyenge volt, mivel az ellenőrzési tervben foglaltakat csak részben hajtották végre, a rendelkezésre álló ellenőri kapacitás nem volt elégséges a tervezett belső ellenőri feladatok ellátására. A jegyző a 2006. évi költségvetési be-számoló keretében tájékoztatást adott a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés működtetéséről, és a Képviselő-testület elfogadta a polgármester által előterjesztett éves összefoglaló jelentést az ellenőrzések tapasztalatairól.
Az ÁSZ az Önkormányzat gazdálkodását átfogó jelleggel a 2004. évben, a normatív állami hozzájárulások igénylését és elszámolását, valamint a kötött felhasználású támogatásokat a 2006. évben ellenőrizte. Javaslataink hasznosítására intézkedési terveket készítettek, és összességében a javaslatok 85%-a részben, vagy teljesen hasznosult.
A helyszíni ellenőrzés megállapításai mellett a jogszabályi előírások betartása, valamint a munka színvonalának javítása érdekében javaslatokat fogalmaztunk meg a polgármester és a jegyző részére. Javasoltuk, hogy a polgármester tájékoztassa a Képviselő-testületet az ellenőrzés megállapításairól, segítse elő a javaslatok megvalósítását, készíttessen intézkedési tervet azok végrehajtása érdekében.