Néhány nagy mobiltelefongyártó a „patent pool”-ként ismert közös szabadalmi jogkezelő szervezetek mintájára együttműködést kezdeményezett a WiMAX-alapú mobil távközlési alkalmazásokra vonatkozó szabadalmaik gondozása érdekében.
Az Intellectual Property Watch beszámolója szerint az Intel, az Ericsson, a Motorola, a Nokia és a Qualcomm a WiMAX-al kapcsolatos szabadalmaik gondozásával egy ügyvédi irodát bíztak meg. A New York-i székhelyű Proskauer Rose iroda (amely angol nyelvi terminus technicussal élve mint „clearinghouse”, azaz elszámolóház jár el) fogja megállapítani, hogy a részére átadott szabadalmak mennyiben tekinthetők lényegesnek a mobil távközlési technikában használt WiMAX szabványok kidolgozásához és ennek függvényében határozza meg a szabadalmi jogosultakat megillető jogdíjakat.
A megállapodás oka elsősorban a mobil távközlésben alkalmazott WiMAX szabványok jogdíjterheinek mérséklése. Az elmúlt években az információs technológiai iparágakban az egekbe szöktek a jogdíjköltségek, mert az egyes szabványokban alkalmazott fejlesztéseket több gyártó is sajátjának tartja és mindannyian kiszámlázzák az ezek után járó jogdíjigényeket. A hálózatok üzemeltetői mindenhol meglepődtek, hogy az eredetileg tervezetthez képest milyen mértékű többletterheket indukált a mostanra elterjedt 3G technológia kiépítése.
A patent pool előnyei
Az iparági szabványok megalkotásához általában több jogtulajdonos által birtokolt különféle szabadalmak felhasználása szükséges. A szabadalmak után járó jogdíjbevételeket természetesen minden fejlesztő igyekszik maximalizálni, és inkább versenytársaikkal igyekeznek saját fejlesztéseik eredményeit elfogadtatni, semmint hogy ők alkalmazzák azok találmányait. A versengő szabadalmak egymáshoz való viszonyát hatékonyan lehet rendezni egy ún. patent pool rendszer megalkotásával. Ennek egyik sikeres, a információs technológia területén jól működő példája az MPEG LA, amely az MPEG-2 technológiára vonatkozó licenciák kiadásával, és az ehhez kapcsolódó szabadalmak jogdíjkezelésével foglalkozó szervezet, jogi képviseletét a fent említett Proskauer Rose látja el. A DVD-k szabványosítását megvalósító MPEG LA körülbelül két és fél dollárt kap minden, a világon bárhol eladott lemez után.
A patent pool rendszer megalkotásával a jogbirtokosok felhatalmaznak egy független szervezetet (az elszámolóházat) annak megállapítására, hogy melyik szabadalommal védett találmány nélkülözhetetlen, azaz lényeges az adott szabványnak megfelelő termék gyártásához (essential patent) Egy patent pool megalkotásával többféle szabvány is létrehozható, amelyekben más-más szabadalmaztatott találmány kaphat nagyobb hangsúlyt, optimális esetben tehát az iparági szabványokat alkalmazó vállalatok többféle lehetőségből választhatják ki a termékükhöz leginkább illőt. Az elszámolóház feladata az is, hogy a patent pool résztvevőinek az adott technológiai szabvány alkalmazásából fakadó jogdíjigényeit kielégítése.
… és hátrányai
A patent pool rendszerekben az abban résztvevő szabadalmak tulajdonosai együttesen érvényesítik szellemi tulajdonjogaikat. A közös jogkezelésnek ezt a fajtája azonban sokaknak nem megfelelő. Ennek egyik oka, hogy nagyon nehéz a szabadalmi jogosultak közt egyezségre jutni az egy főre eső jogdíjak tekintetében. A fejlesztők nem szívesen maximalizálják jogdíjigényüket abban az esetben, ha esély van arra, hogy az a későbbiekben potenciálisan jócskán meghaladhatná a felső küszöbértéket: a WiMAX technológiában pedig most nagyon sok lehetőséget és ezzel párhuzamosan magas profitot látnak a gyártók. A drót nélküli technológiában rejlő jogdíjbevételek maximalizálásának egyik extrém példája, hogy vannak olyan törekvések, amelyek egyes digitek után járó jogdíjigényt szeretnének bevezettetni.
A másik ok, amiért a egyesek ellenérzéseket táplálnak az ún. patent pool-ok iránt jogi természetű: a versenyhatóságok ugyanis versenyellenesnek tartják és rossz szemmel nézik ezeket az együttműködéseket. A versenyjogi kockázat elsősorban Európában magas, ahol az Európai Bizottság többször patent pool-ok ellenében foglalt állást. 2006-ban például, amikor az Európai Telekommunikációs Szabványügyi Szervezet (ETSI) a 3GPP Long Term Evolution (LTE) tekintetében maximalizálta a jogdíjküszöb felső határát, a Bizottság keményen fellépett és egyértelműen versenyellenesnek nyilvánította a döntést. A Bizottság a patent pool-okat ugyanis a monopóliumok melegágyának tekinti, amelyben a nagy piaci szereplők a kisebbek kárára visszaélnek túlzott erőfölényükkel. A távközlési piac szereplői leginkább csak Európában számíthatnának ilyesféle hatósági ellenállásra, mert a tengerentúlon elsősorban az az álláspont, hogy az együttműködés a felek józan ész diktálta együttműködésén alapszik és a közös feltételek letárgyalása és alkalmazása minden, a patent pool-ba tartozó fél érdekeit szolgálja.
Egyedi megállapodás
A molbiltelefongyártók WiMAX szabványok létrehozására irányuló együttműködése sem a patent pool-ok hagyományos mintáit követi. A fentiek figyelembe vételével az Intel, az Ericsson, a Motorola, a Nokia és a Qualcomm nem egy patent pool-t hoznak létre, hanem a WiMAX technológiához alkalmazandó találmányaikról minden (a szabadalmi leírásban nem szereplő vagy versenytársaik előtt titkos) információt átadnak a Proskauer Rose irodának. Az iroda ezután állítja össze a különféle szabványokhoz kapcsolódó jogdíjtételeket, és a Vodafone-hoz vagy az Orange-hez hasonló nagy hálózatfenntartók ezekből választhatják ki a nekik legjobb megoldást. Így végső soron ugyanazt az eredményt érik el, mintha egy patent pool-t hoztak volna létre, de nem köti őket olyan mértékben a csoporton belüli megállapodás.
A mobilgyárak most létre hozott rendszerének jövője a résztvevők közötti lazább kapcsolat ellenére rejt némi bizonytalanságot. Egyrészt pont a rugalmasabb keretek miatt egyáltalán nem biztos, hogy mindannyian ugyanazt az irodát szeretnék elszámolóházként használni és ez a teljes együttműködést alááshatja. Ezen túl a több kapcsolódó szabadalommal rendelkező cégeknek valószínűleg nem lenne kifizetődő a csatlakozás: a Samsung például, amely a legtöbb WiMAX-al kapcsolatos szabadalom tulajdonosa, látványosan hallgat, amikor arról van szó, hogy együttműködik-e a többiekkel. Harmadrészt pedig a csoporton belüli megállapodás nélkül nem rendezett az sem, hogy mi történik akkor, ha valaki nem lesz hajlandó elfogadni, hogy nem az általa kifejlesztett termék minősül lényeges szabadalomnak az adott szabvány szempontjából.
