Az Európai Szabadalmi Hivatal júliusban konferenciát szervezett a szoftverek szabadalmaztathatóságának aktuális kérdéseiről. A résztvevők majd mindegyike egyetértett abban, hogy a számítógépes programok védelmét Európában mindmáig nem sikerült egyértelműen rendezni, de senki sem kívánja feléleszteni a 2005-ben látványosan megbukott európai uniós jogalkotási kezdeményezést.
A konferenciát megelőzően voltak olyan optimista vélemények miszerint az Európai Szabadalmi Hivatal rendezvénye talán újraindítja az európai törvényhozó gépezetet, a várakozásokkal ellentétben azonban a szakma nagy része elutasító volt minden ezirányú kérdésben és nagyon kritikus hangot ütött meg.
Szabadalmi jog Európában
A szoftverszabadalmakról szóló diskurzus mai helyzetét az európai szabályozási színtéren fennálló kettősség határozza meg. A szabadalmi jog sajátosságaira visszavezethetően az Európai Unió keretei közt máig nem sikerült lefektetni egy, az acquis communautaire részét képező szabadalmi jogi rendszer alapjait, noha a szervezet szabályozási rendszerében egyáltalán nem marginális a szellemi alkotások védelme. Európában mindmáig egy, az uniótól függetlenül létrehozott szervezet, az Európai Szabadalmi Hivatal látja el a találmányok védelmének és az európai államok szabadalmi rendszereinek harmonizálásának nemzetközi feladatát. Az Európai Szabadalmi Hivatalt az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) hozta létre, amelynek 52. cikke kizárja a számítógépes programok szabadalmaztathatóságát
Ez a tilalom azonban nem abszolút érvényű, hiszen akár az ESZH keretein belül is számos ország megengedi a számítógéppel megvalósított találmányok jogvédelmét: ehhez általában az szükséges, hogy az adott, számítógépes programmal megvalósított újdonság ne csak a technika állásához képest jobb (tehát szakember számára sem nyilvánvaló) legyen, hanem valamilyen gyakorlati (ipari) alkalmazhatósággal is bírjon. A szabadalom ezekben az esetekben nem konkrétan a programra, hanem egy olyan technikára vonatkozik, amit az adott prgrammal valósítanak meg. Más országokban azonban a jogvédelem megadása még a fenti kritériumok teljesítése esetén sem lehetséges. Ennek köszönhetően Európában a szoftverek védelmére alkalmazandó szabadalmi jog tagolt és nincs megfelelően egységes jogszabályi bázisa, ami 21. század legnagyobb és leggyorsabban fejlődő iparágában különösen súlyos következményekkel járhat.
Egy sikertelen kezdeményezés
Valószínűleg a különböző védelmi megoldásokat felmutató európai tabló inspirálta az Európai Bizottságot arra, hogy 2005-re kidolgozza a területre vonatkozó jogharmonizációs javaslatát. A számítógép felhasználásával is megvalósított találmányok szabadalmáról szóló ún. CII Directive egységesítette volna a szoftverszabadalmak európai szabályozását. A CII irányelv tervezetét azonban az Európai Parlament 2005 nyarán elutasította
Az elutasítás okát legtöbben abban látják, hogy az európai parlamenti képviselők előtt a javaslatot a szabad felhasználású szoftvereket gyártó és felhasználó közösséget, továbbá a kis- és középvállalkozásokat képviselő lobbicsoportok úgy állították be, hogy az a nemzetközi nagyvállalatok érdekeit kizárólagosan szem előtt tartó törvényjavaslat, amely elfogadása esetén ellehetetleníti működésüket. Azzal érveltek, hogy a szoftverszabadalmak bevezetése a gyógyszerek szabadalmi oltalmához hasonló helyzetet teremtene: ezen a piacon ma már csak több millió dolláros fejlesztéssel kidolgozott termékekkel lehet szabadalmi oltalmat nyerni és erre kizárólag a tőkeerős nagyvállalatok képesek. A lobbisták érvei tehát időlegesen elérték céljukat és sikerült megakadályozni a szoftverszabadalmakra vonatkozó egységes európai szabályozási rendszer alapjainak kidolgozását.
Lemaradó Európa?
A szabadalmi jogvédelmet az innováció kulcsának tekintő szakemberek szerint gazdasági szempontból az európai vállalatokra különös versenyhátrányt jelent, hogy az Egyesült Államokban sokkal egyszerűbben megvalósítható a számítógépes programok jogvédelme, hiszen ott a védelemnek nem feltétele, hogy a jogvédett találmány (az európai fogalmakhoz hasonlóan) iparilag alkalmazható legyen, elég, ha az adott eljárás (üzleti módszer) megfelel az újdonság fogalmának és hasznosítható. Ez egyrészt nehezebbé teszi az európai vállalatok tengeren túli terjeszkedését, másrészt viszont az Amerikában könnyebben megadott szabadalmak értéke más országokban kisebb, hiszen annak megadásának nem voltak az európaihoz hasonlóan szigorú előfeltételei. Valamelyest hasonló a helyzet Kínában, azonban azzal a különbséggel, hogy ott elsősorban a kínai vállalkozások innovációs fejlesztését célozza a szoftverekre állami támogatással megadott szabadalmi védelem tömege.
Van-e megoldás?
Egyelőre úgy tűnik, hogy az öreg kontinensen hiányzik a szoftverszabadalmak szabályozási problémáinak megoldásához szükséges konszenzus. Az informatikai iparágban kialakult számtalan törésvonal megszüntetésére nincs mód. A szabad felhasználású szoftverek gyártói és az informatikai kis- és középvállalkozások továbbra is úgy látják, hogy a szabadalmi védelem bevezetésével ellehetetlenülnének, többek között azért, mert nem lennének képesek megfelelő újdonságkutatást végezni a különböző verziófrissítések előtt és nem tudnák fizetni a megsokszorozódó licencdíjakat. Ennek megfelelően szerintük elegendő a szerzői jogi jogvédelem lehetőségeit kihasználva dolgozni.
A CII irányelv keserű sorsán okulva a nagyvállalatok sem állnak már ki a szabadalmi jog megreformálása mellett. Az európai intézmények sem érdekeltek jelenleg az oltalom megreformálása mellett, így a nemzeti hatóságok és a náluk szabadalmi jogvédelmet keresők továbra is azt teszik, amit eddig: boldogulnak, ahogy tudnak.
