Tárgyalás a Cartesio ügyben

Az Európai Bíróság kedden tartotta a Szegedi Ítélőtábláról előzetes döntéshozatali eljárás keretében érkezett C-210/06. sz. Cartesio ügyben a tárgyalást. Az alapügyben felmerült kérdés lényegében az, hogy egy magyar honosságú, Magyarországon bejegyzett cég áthelyezheti-e a székhelyét az Európai Unió egy más tagállamába.

Az előzményekről ld.: Hírek a Cartesio ügyről.

Emlékeztetőül: az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A Cartesio 2004. május 20‑án jött létre magyar jog szerinti betéti társaságként; ez személyegyesítő társasági forma, amelyről a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a magyar jog értelmében nem rendelkezik jogi személyiséggel. A Cartesio székhelyeként Baját jelölték meg. A Cartesiót 2004. június 11‑én jegyezték be a cégjegyzékbe.

A társaság kültagja (kizárólag vagyoni betét szolgáltatására kötelezettséget vállaló személy) és beltagjai (a társaság kötelezettségeiért korlátlan mögöttes felelősséggel tartozó személyek) magyarországi lakosok és magyar állampolgárok. A betéti társaság tevékenységi körei többek között: humán kutatás, fejlesztés; titkári, fordítói tevékenység; oktatás.

A Cartesio 2005. november 11‑én változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a Bács‑Kiskun Megyei Bíróság mint Cégbíróság előtt, bejelentve, hogy székhelyét Gallaratéba [Olaszország] helyezte át; erre tekintettel kérte a székhelyáthelyezés cégjegyzékben történő regisztrálását.

A cégbíróság 2006. január 24‑i végzésével elutasította ezt a kérelmet azzal az indokkal, hogy a hatályos magyar jog nem teszi lehetővé, hogy egy magyar alapítású cég székhelyét külföldre helyezze át amellett, hogy a magyar személyes jogot megtartsa. Ehhez előbb Magyarországon meg kell szűnnie, és az olasz jog szerint újra kell alakulnia.

A Cartesio e végzéssel szemben a Szegedi Ítélőtáblához fellebbezett.

A kérdést előterjesztő bíróság előtt a Cartesio kifejtette, hogy az inkorporációs elvet rögzítő magyar nemzetközi magánjog értelmében a székhely áthelyezése nem érinti a társaság honosságát.

A C‑411/03. sz., SEVIC Systems ügyben 2005. december 13‑án hozott ítéletre hivatkozva a Cartesio előadta, hogy ha a magyar szabályok különbséget tesznek a gazdasági társaságok között aszerint, hogy a társaság székhelye melyik tagállamban van, ez a szabályozás ellentétes lehet az EK 43. és EK 48. cikkel Ebből szerinte az következik, hogy a magyar jog nem írhatja elő a magyar társaságok számára, hogy székhelyüket Magyarországon jelöljék ki. A Cartesio álláspontja szerint egyébként figyelemmel arra, hogy a Szegedi Ítélőtábla olyan tagállami bírói fórum, amelynek döntésével szemben nincs helye jogorvoslatnak, ez a bíróság köteles az Európai Bíróságot megkeresni előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatása iránt.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a cégbíróságok eljárása a magyar jog szerint mind első fokon, mind a fellebbezési eljárásban nem kontradiktórius eljárás. Felmerül tehát, hogy a kérdést előterjesztő bíróság mint fellebbviteli bíróság az EK 234. cikk értelmében vett bíróságnak minősíthető‑e.

Amennyiben e kérdésre a válasz igenlő, a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az is bizonytalan, hogy az EK 234. cikk harmadik bekezdésére tekintettel e bíróságot olyan bíróságnak kell‑e minősíteni, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség. A Szegedi Ítélőtábla e tekintetben rámutat arra, hogy a másodfokon eljáró bíróság ügydöntő határozata jogerős és végrehajtható, azzal szemben fellebbezésnek nincs helye, rendkívüli jogorvoslatnak, éspedig a Legfelsőbb Bíróság előtti felülvizsgálatnak azonban igen. Mindazonáltal, a felülvizsgálat köre korlátozott: felülvizsgálati kérelem előterjesztésének elsősorban az egységes joggyakorlatot biztosítása végett és csak jogszabálysértés megjelölése mellett van lehetőség.

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a magyar jogtudományban és bírói gyakorlatban kétségek fogalmazódtak meg a Pp. 155/A. és 249/A. §‑ában foglalt magyar jogi rendelkezéseknek – amelyek szerint rendes jogorvoslattal támadható meg a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményező végzés – az EK 234. cikkel való összeegyeztethetőségét illetően, a 146/73. sz., Rheinmühlen‑Düsseldorf ügyben 1974. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 139. o.) ellenére, amelyben a Bíróság kimondta, hogy az EK‑Szerződés említett cikkével nem ellentétes az ilyen jogorvoslat lehetősége.

A kérdést előterjesztő bíróság ebben a tekintetben hozzáteszi, hogy így előfordulhat olyan eset, hogy habár a közösségi jog értelmezésére lenne szükség az alapjogvita elbírálásához, az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzéssel szembeni fellebbezést elbíráló bíróság megakadályozhatja a kérdést előterjesztő bíróságot abban, hogy kérje az Európai Bíróság értelmezését.

Az alapeljárás érdemét illetően a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a 81/87. sz., Daily Mail and General Trust ügyben 1988. szeptember 27‑én hozott ítéletből (EBHT 1988., 5483. o.) kitűnőleg az EK 43. és EK 48. cikkben foglalt letelepedési szabadság nem ad jogot arra, hogy az egyik tagállam szabályai szerint alakult és ott bejegyzett társaság eredeti jogi személyiségének és honosságának megtartása mellett helyezze át központi igazgatását egy másik tagállamba akkor, amikor az engedélyezésre jogosult hatóság ezt nem hagyja jóvá.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezt a fent hivatkozott Daily Mail and General Trust ügyben hozott ítéletből következő elvet a Bíróság későbbi ítélkezési gyakorlata relativizálhatta.

Különösen igaz ez a fent hivatkozott SEVIC Systems ügyben 2005. december 13‑án hozott ítéletre, amelyben a Bíróság az EK 43. és EK 48. cikkel ellentétesnek ítélte azt a gyakorlatot, ha egy tagállamban egy társaság végelszámolás nélküli megszűnésével és vagyonának, mint egésznek egy másik társaságra történő átszállásával történő egyesülésének a tagállami cégjegyzékbe való bejegyzését főszabály szerint megtagadják, amennyiben valamelyik társaság székhelye egy másik tagállamban van, miközben – ha az egyéb feltételek teljesülnek – az ilyen bejegyzés lehetséges, ha mindkét az egyesülésben részt vevő társaság székhelye az első tagállamban van.

A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy szintén régi jogelv az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, hogy a tagállami jogok nem tehetnek különbséget a cégek között aszerint, hogy azokat mely állam állampolgárai jegyeztették be.

E körülmények között a Szegedi Ítélőtábla, mivel úgy ítélte meg, hogy az eléje terjesztett jogvita elbírálásához szükség van a közösségi szabályozás értelmezésére, az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

• 1, Jogosulte a cégbíróság változásbejegyzési eljárásban hozott határozatával szembeni fellebbezést elbíráló másodfokú bíróság [az EK 234. cikk] szerint előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, ha a cégbírósági határozat meghozatalára és a fellebbezés elbírálására is nem kontradiktórius eljárásban kerül sor?

• 2, Amennyiben a másodfokú bíróság megfelel [az EK 234. cikk] szerinti előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni jogosult bíróság fogalmának, úgy a másodfokon eljáró bíróságot kell‑e olyan utolsó fokon eljáró bíróságnak tekinteni, [amelynek] [az EK 234. cikk] értelmében kötelessége a közösségi jog értelmezése vonatkozásában az Európai Bírósághoz fordulni?

• 3, A magyar bíróságok előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére való – közvetlenül [az EK 234. cikkből] következő – jogosultságát korlátozza, korlátozhatja‑e olyan nemzeti szabály, amely az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzés ellen a nemzeti jog szabályai szerinti fellebbezési jogosultságot teremt, ha fellebbezés esetén a végzést a felsőbb szinten eljáró nemzeti bíróság megváltoztathatja, mellőzheti az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését és utasíthatja a végzést meghozó bíróságot a felfüggesztett nemzeti eljárás folytatására?

• 4, a) Ha egy Magyarországon, a magyar társasági jog alapján létrejött és cégjegyzékbe bejegyzett társaság székhelyét az Európai Unión belül egy másik tagállamba kívánja áthelyezni, a közösségi jog kompetenciájába tartozik-e a kérdés rendezése, vagy jogharmonizáció hiányában kizárólag az egyes nemzeti jogok szabályai irányadók?

• 4, b) Közvetlenül a közösségi jogra ([az EK 43. és EK 48. cikkre]) hivatkozással kérheti‑e egy magyar honosságú társaság székhelyének az Unió más tagállamába történő áthelyezését? Amennyiben igen, úgy köthető‑e – akár az “áthelyező”, akár a “befogadó” tagállam részéről – bármilyen feltételhez, engedélyhez a székhelyáthelyezés?

• 4, c) [Értelmezhető]‑e úgy [az EK 43. és EK 48. cikk], hogy azok alapján összeegyeztethetetlen a közösségi joggal az a belső jogi szabályozás, vagy gyakorlat, mely a gazdasági társaságokat érintő jogok gyakorlása kapcsán aszerint tesz különbséget a gazdasági társaságok között, hogy a gazdasági társaság székhelye mely tagállamban van?

• 4, d, [Értelmezhető]‑e úgy [az EK 43. és EK 48. cikk], hogy azok alapján összeegyeztethetetlen a közösségi joggal az a belső jogi szabályozás, vagy gyakorlat, amely megakadályozza azt, hogy egy magyar honosságú társaság az Európai Unió másik tagállamába helyezze át a székhelyét?

A Bíróság előtti eljárás

A Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 23. cikkének megfelelően írásbeli észrevételeket tettek:

• a Cartesio Oktató és Szolgáltató bt. képviseletében Zettwitz G. ügyvéd;

• a magyar kormány képviseletében Fazekas J., meghatalmazotti minőségben;

• a cseh kormány képviseletében T. Boèek, meghatalmazotti minőségben;

• Írország képviseletében D. O’Hagan, meghatalmazotti minőségben;

• a holland kormány képviseletében H. Sevenster és M. de Grave, meghatalmazotti minőségben;

• a lengyel kormány képviseletében E. O¶niecka-Tamecka, meghatalmazotti minőségben;

• a szlovén kormányképviseletében M. Remic, meghatalmazotti minőségben;

• az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében G. Braun és V. Kreuschitz, meghatalmazotti minőségben.

Az előadó bíró jelentése alapján és a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság úgy határozott, hogy a szóbeli szakaszt előzetes bizonyításfelvétel lefolytatása nélkül nyitja meg, és az ügyet nagytanács elé utalja.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre javasolt válaszok

Az első kérdésről:

A lengyel kormány és a holland kormány (ez utóbbi nem foglalt állást e kérdéssel kapcsolatban) kivételével valamennyi, írásbeli észrevételeket előterjesztő azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre igenlő választ adjon, nevezetesen: a cégbíróság változásbejegyzési eljárásban hozott határozatával szembeni fellebbezést elbíráló másodfokú bíróság jogosult az EK 234. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, még akkor is, ha a cégbírósági határozat meghozatalára és a fellebbezés elbírálására is nem kontradiktórius eljárásban kerül sor.

Ezzel szemben a lengyel kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre nemleges választ adjon, nevezetesen: a cégbíróság változásbejegyzési eljárásban hozott határozatával szembeni fellebbezést elbíráló másodfokú bíróság nem jogosult az EK 234. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, minthogy a bejegyzési eljárás nem kontradiktórius.

A második kérdésről:

A Cartesio azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre a következőképpen válaszoljon: az ítélőtábla, mint a cégbíróság által változásbejegyzési ügyben hozott határozattal szembeni fellebbezésst elbíráló fórum, olyan bíróságnak tekintendő, amely az EK 234. cikk harmadik bekezdése alapján köteles előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni.

A magyar kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdést a következőképpen válaszolja meg: az EK 234. cikk harmadik bekezdésében foglalt kötelezettség által érintett bíróságnak a magyar bírósági szervezetrendszerben a felülvizsgálat során eljáró Legfelsőbb Bíróságot, valamint azt a bíróságot kell tekinteni, amelynek rendes perorvoslattal tovább nem támadható határozatával szemben az adott ügyre vonatkozó magyar jogszabályok értelmében a felülvizsgálat mint rendkívüli perorvoslat lehetősége nem feltétlenül biztosított vagy mindenképpen kizárt. Az adott jogvita sajátosságait és az adott ügyben alkalmazandó jogszabályokat figyelembe véve az eljáró bíróságnak kell határoznia abban a kérdésben, hogy ez a körülmény fennáll‑e.

Írország azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre a következő választ adja: a kérdést előterjesztő bírósághoz hasonló másodfokú bíróság nem az EK 234. cikk harmadik bekezdése értelmében vett olyan tagállami bíróság, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, minthogy határozatai ellen jogkérdésben jogorvoslat terjeszthető a nemzeti legfelsőbb bíróság elé, és a közösségi jog érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatos bármely kérdés ilyen jogkérdésnek minősülhet.

A cseh kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre a következőképpen válaszoljon: fellebbezést elbíráló bíróság nem végső fokon eljáró bíróság, kivéve abban az esetben – amilyen a magyar Polgári perrendtartás 271. §‑ában a felülvizsgálat előterjesztésével kapcsolatban foglalt korlátozás –, ha határozata ellen kizárt minden más jogorvoslat.

A lengyel kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdést a következőképpen válaszolja meg: a másodfokú bíróságot nem lehet olyan bíróságnak tekinteni, amelynek az EK 234. cikk értelmében kötelessége a közösségi jog értelmezése vonatkozásában a Bírósághoz fordulni, ha az említett bíróság határozataival szemben rendkívüli jogorvoslatot, mint például felülvizsgálati kérelmet, lehet benyújtani.

A szlovén kormány szerint a másodfokú bíróság akkor tekintendő az EK 234. cikk harmadik bekezdése értelmében előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére kötelezett bíróságnak, ha a konkrét ügyben nincsen olyan (sem rendes, sem rendkívüli) jogorvoslati lehetőség, amely alapján a fél más bírósági határozat hozatalát érhetné el. Ellenkező esetben azonban a bíróság az EK 234. cikk második bekezdése alapján előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére jogosult bíróságnak tekintendő.

A Bizottság álláspontja szerint a kérdés elfogadhatatlan, mert azok megválaszolása nyilvánvalóan nem bír jelentőséggel az alapeljárásban felmerült jogvita eldöntéséhez., minthogy e kérdést korábban már a Bíróság elé terjesztették előzetes döntéshozatalra.

Másodlagosan a Bizottság azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre a következőképpen válaszoljon: az EK 234. cikket úgy kell értelmezni, hogy a cégbíróság változásbejegyzési eljárásban hozott határozatával szembeni fellebbezést elbíráló másodfokú bíróság nem olyan végső fokon eljáró bíróság, amelynek kötelessége a közösségi jog értelmezése vonatkozásában a Bírósághoz fordulni, ha e bíróság ítélete vagy határozata ellen olyan rendes vagy rendkívüli jogorvoslat áll a felek rendelkezésére, amelynek keretében a felek jogszabálysértésre hivatkozva a jogerős ítélet vagy jogerős végzés felülvizsgálatát kérhetik.

A harmadik kérdésről:

A Cartesio álláspontja szerint a szóban forgó magyar szabályozás [Pp. 155/A. §, (3) bekezdés], amely lehetőséget biztosít az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező bírósági végzés ellen külön fellebbezésre, és ezen fellebbezés alapján elvi lehetőség van arra, hogy a másodfokú bíróság az előzetes döntéshozatali eljárást mellőzze, ellentétes az EK 234. cikk céljával, különös tekintettel a közösségi jog egységes értelmezésének garanciális igényére.

Ezzel szemben a magyar kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdést a következőképpen válaszolja meg: a magyar bíróságok előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére való jogosultsága kapcsán nem jelent a közösségi joggal össze nem egyeztethető korlátozást az a nemzeti eljárási szabály, amely az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzés ellen fellebbezési jogosultságot teremt, melynek eredményeként a felsőbb szinten eljáró bíróság a végzést megváltoztathatja, az előzetes döntéshozatali eljárást mellőzheti és utasíthatja a végzést meghozó bíróságot a tárgyalás folytatására.

Írország álláspontja szerint a harmadik kérdés hipotetikus, ezért elfogadhatatlan, hiszen az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzés ellen jogkérdésben nem nyújtottak be jogorvoslati kérelmet; ez esetben nehéz elképzelni, hogy a harmadik kérdésre adott válasz miként lehetne a nemzeti bíróság segítségére.

A cseh kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre a következőképpen válaszoljon: a nemzeti bíróságnak a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményező határozata ellen a belső jogban lehetséges felsőbb bíróság előtti jogorvoslati lehetőséget biztosítani.

A lengyel kormány azt javasolja a Bíróságnak, hogy e kérdésre a következőképpen válaszoljon: az előzetes döntéshozatali eljárásra utaló végzés meghozatalára irányadó eljárás, ideértve e határozat megtámadhatóságát is, a nemzeti jog hatálya alá tartozik. A közösségi joggal főszabály szerint nem ellentétes az, ha az ilyen határozat ellen valamely felsőbb szinten eljáró bírósághoz fellebbezést lehet benyújtani.

Ezzel szemben szlovén kormány úgy ítéli meg, hogy a kérdésre a következő választ kell adni: az előzetes döntéshozatalra utaló végzés ellen fellebbezési jogot teremtő nemzeti jogi rendelkezés – ha fellebbezés esetén a végzést a felsőbb szinten eljáró nemzeti bíróság megváltoztathatja, mellőzheti az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését és utasíthatja a végzést meghozó bíróságot a felfüggesztett nemzeti eljárás folytatására – korlátozza a nemzeti bíróságok EK 234. cikken alapuló, előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére vonatkozó hatáskörét.

A Bizottság azt javasolja, hogy a Bíróság állapítsa meg az eljárás okafogyottá válását a kérdés hipotetikus jellege miatt, minthogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés jogerőre emelkedett, és megérkezett a Bírósághoz.

Másodlagosan a Bizottság azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre a következőképpen válaszoljon: egy olyan nemzeti jogorvoslati rendelkezés, amely csak egy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező elsőfokú határozat ellen alkalmazható, ugyanakkor egy előzetes döntéshozatali eljárást elutasító bírósági határozat ellen nem áll a felek rendelkezésére, a közösségi joggal nem egyeztethető össze.

A negyedik kérdésről:

• a negyedik kérdés első részéről:

a Cartesio álláspontja szerint e kérdés – figyelemmel az EK 43. és EK 48. cikkre, valamint a Bíróság vonatkozó gyakorlatára (különös tekintettel a fent hivatkozott SEVIC-ügyben hozott ítéletre), továbbá arra, hogy a Cartesio az EK‑Szerződésre is hivatkozással kérte a megváltozott székhely cégnyilvántartásba történő bejegyzését – a közösségi jog hatálya alá tartozik.

Ezzel szemben a magyar kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdést a következőképpen válaszolja meg: az EK 293. cikk alapján elfogadott egyezmény, illetve az EK 44. cikke alapján elfogadott irányelv hiányában a közösségi jog jelenlegi állapotában a tagállamok nemzeti joga szabályozza azt a kérdést, hogy a székhelyüket valamely tagállamból egy másik tagállamba áthelyező társaságok számára a székhely áthelyezése az eredeti székhely szerinti tagállamban milyen jogkövetkezményekkel jár.

Írország megítélése szerint a negyedik kérdés első két részére azt kell válaszolni, hogy a közösségi jog jelen állapotában az EK 43. cikk és EK 48. cikk hatálya nem terjed ki a származási tagállama jogszabályainak megfelelően bejegyzett társaság székhelyének e tagállam területéről másik tagállam területére történő áthelyezése iránti kérelmére.

A cseh kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre a következőképpen válaszoljon: ha a valamely tagállamban ennek az államnak a társasági joga alapján alapított és az említett állam cégjegyzékébe bejegyzett társaság székhelyét az Európai Unió másik tagállamába kívánja áthelyezni, ez a kérdés még harmonizációs szabályok hiányában is a közösségi jog hatálya alá tartozik.

A holland kormány azt javasolja a Bíróságnak, hogy e kérdést a következőképpen válaszolja meg: magyar társaság központi ügyvezetésének vagy üzleti tevékenysége fő helyének az Európai Unió valamely más tagállamába történő áthelyezésére elsődlegesen a közösségi jog, nevezetesen az EK 43. cikk és az EK 48. cikk az irányadó.

Ezzel szemben a lengyel kormány azt javasolja, hogy a Bíróság e kérdésre a következőképpen válaszoljon: az egyszerű betéti társaság áthelyezésének kérdése nem képezte közösségi harmonizáció tárgyát és teljes egészében a nemzeti jog hatálya alá tartozik. Ezért, ha ez a jog ilyen lehetőségről nem rendelkezik, akkor csak az EK 43. cikk és az EK 48. cikk alapján az e csoportba tartozó társaságok székhelyének áthelyezése nem lehetséges.

A szlovén kormány álláspontja szerint a nemzeti jog szabályozza azt a kérdést, hogy áthelyezheti‑e a székhelyét valamely Magyarországon alapított és a magyar cégjegyzékbe bejegyzett társaság az Európai Unió más tagállamába.

• a negyedik kérdés második részéről:

A Cartesio álláspontja szerint a székhelyáthelyezés elutasitása a jogi személyek közötti, székhely szerinti diszkriminációhoz vezet, hiszen a magyar belső jog végeredményben megtagadja a nem magyar székhelyű társaságoktól a magyar cégnyilvántartásba való bejegyzést, ráadásul még akkor is, ha a társaság a magyar jogszabályoknak megfelelően jött létre és működik.

A magyar kormány az alábbiak szerint javasolja megválaszolni e kérdést: közvetlenül a közösségi jogra, nevezetesen az EK 43. és az EK 48. cikkre hivatkozással a valamely tagállamban székhellyel rendelkező társaság nem kérheti székhelyének a Közösség egy másik tagállamába történő áthelyezését.

A cseh kormány azt javasolja a Bíróságnak, hogy a negyedik kérdés második és harmadik részére a következő együttes választ adja: noha a tagállamokban a társaságok hivatkozhatnak székhelyáthelyezési jogukra, e jogra közérdeken alapuló kényszerítő okokon alapuló korlátozások vonatkoznak, amelyek lehetővé teszik az egyes társaságok közötti különbségtételt, a betéti társaságok esetében pedig e jog korlátozását.

A holland kormány álláspontja szerint magyar társaság központi ügyvezetésének vagy üzleti tevékenysége fő helyének áthelyezéséhez való jogára történő hivatkozás alapítható közvetlenül az EK 43. cikkre és az EK 48. cikkre. Kizárólag közérdeken alapuló kényszerítő okok, mint például az adóellenőrzések hatékonyságának és a kereskedelmi ügyletek tisztaságának biztosítása, igazolhatnak olyan nemzeti intézkedéseket, amelyek a letelepedés szabadságát a központi ügyvezetésnek vagy üzleti tevékenység fő helyének áthelyezése tekintetében korlátozzák. Az ilyen intézkedésnek az általa elérni kívánt cél elérésére alkalmasnak kell lennie, és nem haladhatja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

A szlovén kormány álláspontja szerint magyar társaság nem kérheti székhelyének az Európai Unió más tagállamába való áthelyezését közvetlenül a közösségi jogra (a jelen ügyben az EK 43. és az EK 48. cikkre) hivatkozva.

• a negyedik kérdés harmadik részéről:

A Cartesio álláspontja szerint nem egyeztethető össze a közösségi joggal – különösen az EK 12., az EK 43. és az EK 48. cikkel – az a magyar gyakorlat és jogi szabályozás, amely megakadályozza, hogy valamely, a magyar jog szerint jogszerűen létrehozott társaság a székhelyét az Európai Közösség valamely másik tagállamába helyezze át.

A magyar kormány azt javasolja, hogy a Bíróság az alábbi választ adja: nem ellentétes az EK‑Szerződés 43. és 48. cikkével az a tagállami szabályozás, amely csak az e tagállam területén székhellyel rendelkező társaságok cégjegyzékbe történő bejegyzését teszi lehetővé, és nem teszi lehetővé a társaság székhelyének más tagországba való áthelyezése esetében a jogi személyiség megtartását, valamint az új székhely ezen tagállam cégnyilvántartásába történő bejegyzését.

Írország megítélése szerint, amennyiben szükséges e kérdés megválaszolása, ezt a következőképpen javasolja: ha az EK 43. cikk és EK 48. cikk főszabály szerint alkalmazandó az ilyen székhelyáthelyezési kérelmekre, és az ilyen kérelem elutasítása a letelepedési szabadság korlátozását jelentené, e kérelmek elintézése során a tagállamok megtehetnek bármilyen, az ilyen székhelyáthelyezéssel valószínűleg érintett kisebbségi részvényesek, hitelezők és egyéb jelentős résztulajdonosok jogainak megfelelő biztosításához szükséges, megfelelő és arányos intézkedést, valamint – a székhelynek a második tagállamba való áthelyezését követően – az ilyen társaságok feletti megfelelő szabályozási ellenőrzés gyakorlásához szükséges valamennyi intézkedést.

A holland kormány azt javasolja a Bíróságnak, hogy e kérdést a következőképpen válaszolja meg: az olyan nemzeti szabályozások és gyakorlatok, amelyek a központi ügyvezetésnek vagy az üzleti tevékenység fő helyének áthelyezése tekintetében annak függvényében tesznek különbséget a társaságok között, hogy a létesítő okirat szerinti székhelyük az adott tagállamban van‑e, főszabály szerint ellentétesek az EK 43. és az EK 48. cikkel. Az a nemzeti szabályozás és gyakorlat, amely szerint egy magyar társaság központi ügyvezetését vagy üzleti tevékenysége fő helyét nem helyezheti át Olaszországba anélkül, hogy előtte megszűnjön, közérdeken alapuló kényszerítő okon alapuló igazolás hiányában, nem egyeztethető össze a közösségi joggal.

A szlovén kormány szerint az olyan belső jogi szabály vagy gyakorlat, amely a társaságokat érintő jogok gyakorlása kapcsán aszerint tesz különbséget a társaságok között, hogy a társaság székhelye mely tagállamban van, összeegyeztethető a közösségi joggal. Az olyan belső jogi szabály vagy gyakorlat, amely megakadályozza azt, hogy egy magyar honosságú társaság az Európai Unió másik tagállamába helyezze át a székhelyét, összeegyeztethető a közösségi joggal.

A Bizottság úgy véli, hogy a negyedik kérdés három részére együttesen a következő választ kell adni: a jogharmonizáció nem feltétele az elsődleges közösségi jog alkalmazhatóságának. Ugyanakkor az EK 43. és az EK 48. cikk alapján összeegyeztethetetlen a közösségi joggal az a nemzeti jogi szabályozás vagy gyakorlat, amely megakadályozza azt, hogy egy tagországi honosságú társaság az Európai Unió másik tagállamába helyezze át a székhelyét úgy, hogy ne kelljen előbb az első tagország jogrendje alapján megszűnnie és az új tagország joga szerint újraalakulnia. A székhelyáthelyezés cégnyilvántartási bejegyzése köthető – mindkét érintett tagállam részéről – olyan feltételhez, amelyik jogos, és az EK‑Szerződéssel összeegyeztethető célt követ, és közérdeken alapuló kényszerítő indok igazolja. Ezt meghaladóan ilyen esetben alkalmazásának az általa elérni kivánt cél elérésére alkalmasnak kell lennie, és nem haladhatja meg az ehhez szükséges mértéket.