A Bíróság július második hetében négy üggyel foglalkozik, melyek négy különböző tagállammal kapcsolatos problémákat ölelnek fel. Hazánkat érinti az úgynevezett Cartesio ügy, mely szerint egy magyar honosságú betéti társaság kívánja székhelyét Olaszországba áthelyezni.
C-210/06 Cartesio
A magyar honosságú Cartesio BT változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a cégnyilvántartást vezető Bács-Kiskun Megyei Bíróságnál, melyben annak bejegyzését kérte, hogy székhelyét Bajáról egy olaszországi városba helyezte át. A cégbíróság megtagadta a változásbejegyzési kérelem teljesítését, és arról tájékoztatta a céget, hogy a magyar jog szerint nem lehetséges a székhely külföldre helyezése a magyar jog, mint személyes jog megtartása mellett. Tehát ahhoz, hogy Olaszországban legyen a székhelye, előbb meg kell szűnnie Magyarországon, majd az olasz jog szerint – immár olasz cégként – újjá kell alakulnia. A Cartesio BT álláspontja szerint egy magyar cég bármikor áthelyezheti székhelyét egy másik Európai Uniós tagállamba, és ez nem érinti honosságát, vagyis továbbra is magyar cég marad.
Mindezt – álláspontja szerint – az EK-Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezései (43. és 48. cikk) is megerősítik. Az ügyben fellebbviteli bíróságként eljáró Szegedi Ítélőtábla előzetes döntéshozatali eljárásban azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy értelmezhetők-e úgy az EK-Szerződés 43. és 48. cikkei, hogy azok alapján összeegyeztethetetlen a közösségi joggal az a belső jogi szabályozás, vagy gyakorlat, amely megakadályozza azt, hogy egy magyar honosságú társaság az Európai Unió másik tagállamába helyezze át a székhelyét. A Szegedi Ítélőtábla az alapügyben felmerült problémára vonatkozó érdemi kérdésen túl további három, eljárási jellegű kérdést is feltett az Európai Bíróságnak megválaszolásra:
- 1.A cégbíróság változásbejegyzési eljárásban hozott határozatával szembeni fellebbezést elbíráló másodfokú bíróság jogosult-e előzetes döntéshozatalai eljárást kezdeményezni?
- 2.Magyarországon az ítélőtáblákat kell-e olyan utolsó fokon eljáró bíróságnak tekinteni, akinek – az EK-Szerződés 234. cikke értelmében – kötelességük a közösségi jog értelmezése vonatkozásában az Európai Bírósághoz fordulni?
- 3.A magyar bíróságok előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére való jogosultságát korlátozhatja-e olyan nemzeti szabály, amely az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzés ellen a nemzeti jog szabályai szerinti fellebbezési jogosultságot teremt, és fellebbezés esetén a végzést a felsőbb szinten eljáró nemzeti bíróság megváltoztathatja, mellőzheti és utasíthatja a végzést meghozó bíróságot a felfüggesztett nemzeti eljárás folytatására?
Az ügyet – fontosságára tekintettel – nagytanács tárgyalja majd. A tárgyaláson értelemszerűen döntés még nem születik, a főtanácsnok egy későbbi időpontban megteszi majd az ügy megoldására vonatkozó indítványát, majd ezt követően hozzák meg a bírák ítéletüket.
C-77/05 Egyesült Királyság kontra Tanács
Az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökséget, melynek székhelye Varsóban van, a 2007/2004/EK tanácsi rendelettel hozták létre az Európai Unió azon tagállamai, amelyek magukra nézve kötelezőnek ismerik el a schengeni vívmányokat, valamint az EK-Szerződésnek a vízumokra, menekültügyre, bevándorlásra és a személyek szabad mozgására, valamint egyéb politikákra vonatkozó rendelkezéseit. Az Egyesült Királyság nem tartozik ezen államok közé, de a schengeni jegyzőkönyv, illetve és az Egyesült Királyság és Írország álláspontjáról szóló jegyzőkönyv alapján eseti alapon jelezheti részvételi szándékát az említett területeken hozandó jogi aktusok elfogadásában, a döntéshozatalt azonban nem blokkolhatja, A teljes joggal rendelkező tagállamok azonban vétójoggal élhetnek a szigetország részvételével kapcsolatban.
Keresetében az Egyesült Királyság azt állítja, hogy az ügynökség felállításáról szóló rendelet elfogadásában való részvételi lehetőséget annak ellenére tagadták meg tőle, hogy a fent említett jegyzőkönyvek alapján és azoknak megfelelően jelezte részvételi szándékát. A határ-együttműködési ügynökségről szóló rendelet megsemmisítését az Egyesült Királyság azon az alapon kéri, hogy annak elfogadásából való kizárása lényeges eljárási szabály megsértésnek és/vagy az EK-Szerződés – a 230. cikk második bekezdésének értelmében vett – megsértésének minősül.
C-337/05 Bizottság kontra Olaszország
A Bizottság keresetében azt állítja, hogy Olaszország, az “Augusta” és “Augusta Bell” gyártmányú helikoptereknek a tűzoltóság, a rendőrség, az erdészet, a parti őrség, a pénzügyőrség, valamint a polgári védelem igényeinek kielégítése céljából történő beszerzésére irányuló közbeszerzési szerződéseket az “Augusta” vállalkozásnak ítélte oda, bármiféle versenyeljárás, különösen a 93/36/EGK, valamint korábban a 77/62/EGK, a 80/767/EGK és a 88/295/EGK irányelvekben előírt eljárások tiszteletben tartása nélkül. Ezzel nem teljesítette a hivatkozott irányelvekből eredő kötelezettségeit. Ezen irányelvek tartalmazzák az árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolására vonatkozó szabályokat.
Egy panasz következtében a Bizottság olyan adatokhoz jutott, amelyekből kiderül, hogy az olasz kormány már régóta folytatja ezt a gyakorlatot. A Bizottság úgy véli, hogy ez a gyakorlat ellentétes a fent hivatkozott, árubeszerzésekre vonatkozó irányelvekkel, mivel egyetlen olyan feltétel sem áll fenn, amelynek alapján lehetőség nyílna az ún. közzététel nélküli tárgyalásos eljárás lefolytatására.
A Bizottság úgy véli továbbá, hogy Olaszország nem bizonyította azt, hogy a szóban forgó gyakorlat a 93/36/EGK irányelv 2. cikke alapján indokolt lenne, amely cikk értelmében az irányelv nem alkalmazható azokra az árubeszerzésre irányuló szerződésekre, amelyeket titkosnak nyilvánítottak, sem azokra, amelyeket az érintett tagállamokban hatályos rendelkezésekkel összhangban lévő különleges biztonsági intézkedések mellett kell teljesíteni, sem azokra, amelyek esetében a tagállam alapvető biztonsági érdekeinek védelme ezt indokolja.
C-300/06 Voß
Az alapügy felperese egy német tanárnő, aki 1999 júliusa és 2000 májusa között köztisztviselőként, részmunkaidőben állt alkalmazásban, melynek keretében heti 23 órát kellett dolgoznia. Az említett időszakban a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanárok kötelező heti munkaóraszáma 26,5 óra volt. 2000 januárja és 2000 májusa között a felperes havi négy-hat óra túlmunkát teljesített, amely túlmunkáért azonban kevesebb bért kapott, mint amelyet a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanárok a rendes munkaidejük a kérdéses túlmunka időtartamának megfelelő hosszúságú része után időarányosan kaptak. A probléma tehát abból adódik, hogy amíg a heti ledolgozott 23 óra felett a 26,5 órás plafon eléréséig a rendes munkaidőben dolgozó tanárok a rendes fizetésük arányos részét kapják, addig a részmunkaidőben dolgozó tanárok már a túlmunkára vonatkozó szabályok szerint kapják bérüket, és hogy az előbbi, illetve az utóbbi csoportba tartozó tanárok bére az azonos mennyiségű elvégzett munka ellenére is különbözik. A 26,5 órás határ elérése után a rendes munkaidőn felül teljesített túlmunka díjazása mind a teljes munkaidőben, mind a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak esetében már ugyanolyan nagyságú. A felperes szerint ez a bérezési gyakorlat nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, mivel a Németországban részmunkaidőben alkalmazott tanárok 88%-a nő. Az alapügyben eljáró szövetségi közigazgatási bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a nemen alapuló megkülönböztetésnek az EK-Szerződésben megállapított tilalmával ellentétes-e az a nemzeti szabályozás, amely szerint a rendes munkaidőn felül teljesített túlmunka díjazása mind a teljes munkaidőben, mind a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak esetében ugyanolyan nagyságú, és ez a díjazás kevesebb, mint az az időarányos részilletmény, amely a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottaknak a rendes munkaidejük ugyanilyen hosszúságú része után jár, amennyiben a részmunkaidőben foglalkoztatottak túlnyomó része nő.
