A C-356/05 számú ügyben az Európai Bíróság a gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1990. május 14 i 90/232/EGK harmadik tanácsi irányelv értelmezéséről és az irányelvre való közvetlen hivatkozás kérdéséről határozott.
Az alapügy tényállása szerint E. Farrell 1996. január 26. napján közúti balesetet szenvedett, mikor olyan kistehergépkocsiban utazott, amelynek hátsó részébe nem terveztek és nem is szereltek be ülést utasok számára. A jármű tulajdonosa és vezetője, A. Whitty, elvesztette a jármű fölötti uralmat, így a jármű falnak ütközött. Minthogy a járműben hátsó ülés nem volt, E. Farrell a baleset időpontjában a jármű padlóján ülve szenvedett sérüléseket.
Ezek után kiderült, hogy a járművet vezető A. Whitty nem rendelkezik biztosítással, így E. Farrell az ír gépjármű felelősségbiztosításokkal foglalkozó szervezettől, a Motor Insurers Bureau of Ireland-től (MIBI) kért kártérítést, hivatkozva a MIBI és az ír Környezetvédelmi Minisztérium között 1998-ban létrejött megállapodásra. E megállapodás az előírt kötelező biztosítással nem rendelkező járművezetők által okozott közúti balesetek károsultjai kárainak megtérítéséről rendelkezett.
A MIBI azonban megtagadta E. Farrelltől a kártérítés fizetését, mert a jármű olyan részében utazott, amelyet nem utasszállításra terveztek és gyártottak. E. Farrell 1997 szeptemberében eljárást indított az alapügy alperesei ellen. 2001 júliusában a vezetőt marasztaló határozat született, de a kár összegének megállapítását elhalasztották az érdemi határozathozatal időpontjára. Az érdemi határozathozatal előtt az ír legfelsőbb bíróság az Európai Bírósághoz intézett előzetes döntéshozatali kérdéseket.
Az ír bíróság első kérdésével lényegében arra várt választ, hogy a harmadik irányelv 1. cikkét akként kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nem vonatkozik nem utasok számára tervezett gépjárműrészben utazó magánszemélyek testi sérülésével kapcsolatos polgári jogi felelősségre.
Az Európai Bíróság megállapította, hogy a közösségi jogalkotó nem tett lehetővé eltérést a gépjárműbaleset következtében kárt szenvedett személyek azon csoportjára vonatkozóan, akik a jármű nem személyszállításra tervezett és e célra fel nem szerelt részében utaztak. Ezért e személyek nem zárhatók ki az „utas” fogalmából és ezáltal a közösségi szabályozáson alapuló biztosítás hatálya alól. Így a nemzeti szabályozás nem szűkítheti az „utas” fogalmát, és nem foszthatja meg a biztosítási védelemtől az első, a második és a harmadik irányelv alapján a gépjármű okozta kár megtérítésére jogosultakat.
A második kérdés arra vonatkozott, hogy hivatkozhatnak-e közvetlenül magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt a kötelező felelősségbiztosításról szóló irányelv 1. cikkére. A Bíróság emlékeztetett: az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely irányelvi rendelkezésnek akkor van közvetlen hatálya, ha tartalma feltétlennek és kellően pontosnak tűnik és ennek a feltételnek az adott irányelv megfelel. Kétségesnek találta azonban, hogy az ír autós szervezet elleni eljárásban lehetett-e az adott irányelvre hivatkozni, mert erre az európai uniós jogforrásra magánszeméllyel (nem-állami entitással) szemben akkor sem lehet hivatkozni, ha állammal szemben – bármely minőségben járjon is el, például munkáltatóként vagy hatóságként – igen. Az Európai Bíróság szerint azonban az adott ügyben a MIBI jogalanyiságát a nemzeti bíróságnak kell megítélnie, így e kérdés megválaszolását nemzeti szintre utalta vissza.
