Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az egészségbiztosítás reformjával kapcsolatban is kiadta állásfoglalását, melyben a kialakult helyzet emberi jogi és alkotmányos alapjogi értékelését végzi el.
A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot az Alkotmány ma is mindenki számára deklarálja, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény pedig ezt konkretizálva biztosítja mindenkinek, a szükséges és adekvát ellátás lehetőségét, illetve jogát (a sürgősségi ellátást pl. még akkor is, ha nem történt járulékfizetés). Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy az egészségügyi ellátás mennyiségének (személyi és dologi feltételeinek) és minőségi színvonalának a nemzetgazdaság és a járulékfizető polgárok teherviselő képessége szab szigorú korlátot.
A biztos emlékeztet arra, hogy a társadalombiztosítás, mint a nemzetgazdaság autonóm, elkülönült, társadalmi kockázatközösségen alapuló, szolidaritási elven állami garanciával működő, önálló gazdasági alapokkal rendelkező alrendszere, a rendszerváltást követően is több átalakuláson ment keresztül. Az Egészségbiztosítási Alap ma is állami garanciával (költségvetési háttérrel) működik, melynek fő bevételi forrását a járulékokból származó bevételek jelentik.
Mára a társadalombiztosítási rendszer olyan kockázati közösség, melyben a száz év alatt szerzett tulajdonosi pozíció mellett, (ez alkotmányos tulajdonvédelem alatt áll) a szolidaritási elem súlya továbbra is jelentős. Ez az alkotmányos védelem ma még az aktív lakosságnak legalább a 60-70%-ára kiterjed. Az őket érintő „elvonások, leépítések” csakis az azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás elvének tiszteletben tartásával, azaz megfelelő, egyenértékű kompenzáció nyújtásával történhetnek.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, hogy az alkotmányos alapjogok csak törvényben korlátozhatók. Az egyes alapjogok korlátozhatóságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság a szükségesség, alkalmasság, arányosság hármas követelményét határozta meg: az alapjog korlátozását kizárólag akkor tartja alkotmányosnak, ha az kényszerítő okból történik és az elérni kívánt cél fontossága összhangban van az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlyával.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint tehát az alapjog-korlátozás alkotmányosságának feltétele, hogy a szükségesség, alkalmasság és arányosság követelménye együttesen fennálljon. Ezeknek a feltételeknek a meglétét kell vizsgálni az egybiztosítós rendszerben megszerzett jogosultságok esetleges korlátozásaival kapcsolatban is. Mindezekre tekintettel vizsgálható tehát az, hogy minden egyes, az egészségbiztosítási ésellátási struktúrát érintő változás ennyiben jelent egyúttal korlátozást alapjogi értelemben, és az alkotmányosan igazolható-e. Milyen új alkotmányos összefüggésbe kerül az egészségügyi és általában a szociális ellátás alapjoga a tulajdon (a vásárolt jogok) alkotmányos védelmével.
Lenkovics Barnabás szerint a reformok ígérnek, de egyidejűleg nem garantálnak olyan eredményeket, amelyek arányosak volnának az okozott veszteségekkel és kockázatokkal. Következésképpen az egészségbiztosítási rendszer átalakításának módszereit az alkalmasság szempontjából is aggályosnak érzem. A hosszabb időszakra ütemezett, fokozatosan – társadalmi/szakmai konszenzussal – bevezetett reformok akár jelentősebb átalakítást is alkotmányosan lehetővé tennének. Nem szabad elfelejteni, hogy itt nem csak a közép- és időskorúak már megszerzett jogairól, de a jövő generációk alapvető érdekeiről is döntünk. Ne áldozzuk fel az alkotmányos jogokat, az igazságosságot és a szolidaritást, mint európai uniós eszméket a reformok oltárán. Ha igaz is, hogy a változtatások ideje itt van, nélkülözhetetlen azok társadalmilag elfogadható, átlátható, összehangolt bevezetése. Nem kétséges az sem, hogy szükségesek új források is egy magasabb színvonalú egészségügyi ellátó rendszer működtetéséhez, ezeknek pedig egyik lehetséges eszköze a biztosítási rendszer megújítása. Ugyancsak elengedhetetlen a betegutak kontrollja, a kiadások szigorú ellenőrzése. De aligha működtethető egy piaci szempontból jónak tűnő ellátó rendszer az együttműködő szerződő partnerek, azaz a biztosítottak nélkül, különösen pedig az ő sérelmükre.
Az ombudsman szerint minden alkotmányos alapjog és a törvényekben biztosított alanyi jogok gyakorlásának legfőbb korlátja a másik ember alapvető jogainak sérthetetlensége és ennek feltétlen tiszteletben tartása. Ezért ha az egészségbiztosítási rendszer megváltoztatásának módszerei, és/vagy hátrányos következményei miatt az érintettek kifogásolják a vonatkozó döntéseket, a jogszabályok rendelkezéseit, vagy az ennek alapján eljáró egészségügyi finanszírozói szervezet/biztosító magatartását, legkésőbb a végrehajtásról szóló tárgyalások során figyelemmel kell lenni az Alkotmánybíróság, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa alapjogi szempontú kontrolljának gyakorlatára is.
Az állásfoglalás teljes terjedelemben itt érhető el (PDF).
