A tagállamok nem korlátozhatnak valamely adókedvezményt kizárólag az e tagállamban honos tőketársaság által fizetett osztalékokra. A tőke szabad mozgásának e szempontját korábban a Verkooijen-ügyben hozott ítélet pontosította, amelynek időbeli hatályát nem korlátozták, így a Bíróság mai napon hozott ítéletének az időbeli hatályát sem korlátozza.
Az alapeljárás előzményei az 1990‑es években történtek. Az ebben az időszakban hatályos német szabályozás értelmében a Németországban teljes körű jövedelemadó-kötelezettség alá eső adóalanyok a német társaságoktól kapott osztalék után adójóváírásra voltak jogosultak, míg a külföldi társaságoktól kapott osztalék tekintetében nem. Így az ilyen társaságok részvényesei nem részesültek ebben a rendszerben, amely lehetővé tette az adóalanyok számára, hogy a német adóhatóságnak fizetendő jövedelemadóból levonják a kapott osztalék 3/7 részét.
Az 1995 és 1997 közötti időszakban a Németországban lakóhellyel rendelkező német állampolgár, H. Meilicke, aki Hollandiában és Dániában honos társaságok részvényeit birtokolta, e címen osztalékot kapott. 2000‑ben az időközben elhunyt H. Meilicke örökösei a hivatkozott osztalékok tekintetében sikertelenül kérték az adójóváírás megadását a Finanzamt Bonn-Innenstadttól. H. Meilicke örökösei ezért a Finanzgericht Kölnhöz fordultak, amely előzetes döntéshozatal iránti kérelemben azt kérdezte az Európai Közösségek Bíróságától, hogy a tőke szabad mozgására vonatkozó közösségi szabályozással összeegyeztethető‑e a német rendszerhez hasonló adórendszer.
A tőke szabad mozgásának nem igazolt korlátozása
A Bíróság ítéletében kimondja, hogy a német szabályozás korlátozza a tőke szabad mozgását. E tekintetben hivatkozott a nem honos társaságok által honos személyek részére fizetett osztalék kérdése tekintetében a tőke szabad mozgásából eredő követelményeket pontosító ítélkezési gyakorlatában meghatározott elvekre.(1)
A Bíróság megállapítja, hogy a német szabályozás által előírt adójóváírás célja – csakúgy, mint a Manninen‑ügyben(2) hozott ítélet tárgyát képező szabályozás által előírt adójóváírásé – a társaságok által osztalék formájában kifizetett nyereség kettős adóztatásának elkerülése.
E tekintetben emlékeztet arra, hogy az ilyen szabályozás azzal, hogy az adójóváírást kizárólag a Németországban honos társaságok által fizetett osztalékra korlátozza, egyrészt kedvezőtlen a Németországban teljes körű adókötelezettség alá eső azon személyekre, akik más tagállamokban honos társaságok által fizetett osztalékban részesülnek. E személyek nem jogosultak a fenti társaságok által a honosságuk szerinti tagállamban fizetett társasági adónak az általuk fizetendő adóba történő beszámítására.
Másrészt ez a szabályozás a más tagállamokban honos társaságokat korlátozza abban, hogy Németországban tőkét gyűjtsenek.
A Bíróság ezt követően elveti azt az érvet, hogy a kérdéses szabályozást igazolja a nemzeti adórendszer koherenciája megőrzésének szükségessége. E körben kifejti, hogy e rendszer koherenciájának megkérdőjelezése nélkül elegendő lenne az adójóváírás biztosítása a más tagállamban letelepedett társaság részvényeivel rendelkező részvényesnek, amely adójóváírást a társaság által ez utóbbi tagállamban megfizetendő társasági adó függvényében számítanák ki. Ez a megoldás a tőke szabad mozgását kevésbé korlátozó intézkedés lenne.
A Bíróság nem korlátozza ítéletének időbeli hatályát
A Bíróság elé terjesztett észrevételeiben a német kormány hivatkozott a Bíróság azon lehetőségére, hogy korlátozza ítélete időbeli hatályát. Egyrészt felhívta a Bíróság figyelmét arra, hogy a vitatott szabályozásnak a tőke szabad mozgásával való összeegyeztethetetlenségét kimondó ítélet végzetes pénzügyi következményekkel járna. Másrészt előadta, hogy a fent hivatkozott Verkooijen-ügyben hozott ítélet meghozatala előtt úgy vélhette, hogy a vitatott rendelkezés összeegyeztethető a közösségi joggal.
A Bíróság emlékeztet arra, hogy valamely közösségi jogi szabályozás értelmezése időbeli hatályának korlátozására csak kivételes esetben és kizárólag ugyanazon ítéletben kerülhet sor, amely a kért értelmezésről szól.
A Bíróság pontosítja, hogy szükségszerű az, hogy a közösségi jogi rendelkezés Bíróság általi értelmezésének időbeli hatálya egyedi pillanatban kerüljön meghatározásra. E tekintetben az az elv, hogy az időbeli hatály korlátozására kizárólag ugyanazon ítéletben kerülhet sor, amely a kért értelmezésről szól, biztosítja a tagállamok és más jogalanyok közötti egyenlő bánásmódot a közösségi joggal szemben, és ugyanakkor teljesíti a jogbiztonság elvéből eredő követelményeket.
E tekintetben megállapítja, hogy a nem honos társaságok által honos személyek részére fizetett osztalék kérdése tekintetében a tőke szabad mozgásából eredő követelményeket már a Verkooijen-ügyben hozott ítéletben pontosította, és azon ítélet időbeli hatályát nem korlátozta.
Ezen okból a Bíróság úgy határoz, hogy nem szükséges korlátozni az ítélet időbeli hatályát.
(C-292/04. sz. ügy)
(1) A C‑35/98. sz. Verkooijen-ügyben 2000. június 6‑án hozott ítéletben [EBHT 2000., I‑4071. o.] a Bíróság kimondta, hogy a közösségi joggal ellentétes valamely tagállam olyan jogszabályi rendelkezése, amely a természetes személy részvényeseknek fizetett osztalék jövedelemadójára vonatkozó mentesség feltételéül szabja azt, hogy a kérdéses osztalékot a hivatkozott tagállamban székhellyel rendelkező társaság fizesse.
(2) A C‑319/02. sz., Manninen-ügyben 2004. szeptember 7‑én hozott ítéletben [EBHT 2004., I‑7477. o.] a Bíróság kimondta, hogy valamely adójóváírás kiszámítása során figyelembe kell venni a társaság által a honossága szerinti tagállamban ténylegesen megfizetett adót.
