Az új generációs távközlési hálózatokon, szinte szezonális ütemezéssel, sorra születnek látványos és szemléletfordító szolgáltatások.
A trend jelenségei a hétköznapi életben is szembetűnők: például az emberek a villamoson a telefonjaikat többnyire nézik, mert szöveges üzeneteket kapnak, és nem beszélnek, mint amire a készüléküket eredetileg tervezték. Ugyanez mondható a számítógépekről is: aki járt már internetkávézóban, megdöbbenéssel tapasztalhatta, hogy a fiatalok nem a monitorra merednek, vagy a billentyűzetet bűvölik, hanem fülhallgatóval a fejükön ülnek, éppolyan tömött sorban, mint a telefonos kisasszonyok a régi híradófilmeken, és beszélnek, mit sem törődve a komputer lehetőségeivel. Egyszerűen telefonálnak, olcsón.
Váltás előtt
Úgy tűnik, csak éppen a legnagyobb hatású tömegkommunikációs eszközt, a televíziót nem érintik meg a technikai változások. A jó öreg tévédoboz továbbra is adja a műsort, rengeteg csatornán, természetesen felturbózott látványvilágon, de az alapkoncepció ugyanaz: a néző befogadja a profi és erősen kereskedelmi, tehát szórakoztatásra orientált programfolyamot. Voltak és vannak kísérletek ennek a sokak szerint médiakövületnek tartott intézménynek a megreformálására, de a próbálkozások rendre elenyésztek, a televízió önmagán belül, saját rendszerében hozott újításaival minden informatikai akciózást túlélt, visszavert.
Ez idáig. Most azonban megjelent egy olyan lehetőség, amely talán mégis metamorfózishoz vezethet. Ez pedig a digitális televíziózás. Az átalakulás fő eleme a kibővülő audiovizuális szolgáltatásválaszték, valamint az informatikai rendszerek térnyerése a műsorgyártásban és műsortovábbításban, előtérbe helyezve ezzel az interaktivitást.
A digitális átállás folyamatát a kormány stratégia alkotásával, majd ehhez kapcsolódó jogi szabályozással kívánja vezérelni. A stratégia első közzétett változata azt az aggodalmat kelti, hogy a tanulmány szerzői döntően infrastruktúraváltásként kezelik a digitalizációt, egyszerű technológiai komplikációnak tekintik a platformcserét.
Pedig a kormányzati feladat ennél jóval több. A majdani szabályozásnak nyíltan és határozottan vállalnia kell: minden jogi beavatkozásnak értelme és célja csak az lehet, hogy az új médium a fogyasztóknak érzékelhető értéktöbbletet adjon. A kérdés csak az, hogy – a stratégiakészítés, majd a törvényalkotás folyamán is ebben várhatók a legnagyobb viták – lehet-e a digitalizáció kihívásait és humanizációját önmagában kezelni, vagy csakis a teljes médiafogyasztás összefüggésrendszerében képzelhető el új és a szakma által is akceptált szabályozás.
Lehetőségek
A politikusok kivételével abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a digitalizáció folyamatának menedzselése, érték alapú levezénylése nem valósítható meg az európai normákhoz igazodó új médiatörvény megalkotása nélkül. Ebben a törvényben lenne meghatározva a közszolgálati médiumok helye és szerepe az új platformok és műsorterjesztési lehetőségek összefüggésrendszerében, kialakítva a korszerű irányítási, ellenőrzési és normatív finanszírozási szabályozásokat.
Az európai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a digitális átállás nem egyértelműen felfelé ívelő folyamat. A technikai fejlődés a csatornaszám radikális növelésének lehetőségét biztosítja, maga az audiovizuális piac azonban ennél jóval szerényebb mértékben nő. Vagyis a fogyasztók nem igénylik a váltást, a további tartalombővítést: elégedettek a jelenlegi analóg szolgáltatások mennyiségével és minőségével. Ez is azt erősíti, hogy a politikai döntéshozóknak a tartalom kérdéseivel kellene előbb foglalkozniuk, meghatározva az értékorientált médiafogyasztás közszolgálati és piaci alternatíváit.
Veszélyek
Ha lobbiérdekek és a kormányzati nagyzolás, valamint a médiaértelmiség vezetőinek alig leplezett messianizmusa következtében megfordítjuk a sorrendet, és először a műszaki előrelépésekre és a nyomában felsejlő új szereplési felületekre koncentrálunk, bekövetkezhet az, amit az internet fejlődésében is tapasztaltunk: a befektetők az igények felkeltését az extremitással, a primitív érzéki műfajok brutális piacra erőszakolásával próbálják megoldani.
Erre a folyamatra ráerősít, hogy a jelenlegi kormányzati tervezetek csak a földfelszíni sugárzást (tehát a jelenlegi M1, RTL és Tv2) kiváltó frekvenciatartományok szabályozásával foglalkoznak. Ha ez a szabályozás késik, vagy nem veszi figyelembe a valós igényeket, illetve a lehengerlő piaci igénykeltés arzenálját, megeshet, hogy az új technológiák átveszik a digitális átállás irányítását, más platformokat helyezve előtérbe. Ezek közül is a legversenyképesebbnek a műholdas digitális adásfolyam tűnik, de feljövőben van a mobil sugárzási technológia is, valamint az IPTV, vagyis az internet alapú televíziózás.
Ha ezek a platformok – még ha valamelyik hatóság felügyeli és adóztatja is mint infrastruktúrákat – kibújhatnak a tartalmi szabályozás alól, aligha fognak önkéntesen az értékorientált tartalomgyártás és -terjesztés irányába menetelni.
