Az EU tagállamok szociális miniszterei nem tudtak megállapodni a munkaidő irányelvről, miközben az Európai Bizottság figyelmeztetett, az Európai bíróság elé citálja azt a 23 tagállamot, amely nem tartja be a jelenlegi szabályozást.
A finn elnökség által javasolt kompromisszumos megoldást Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Görögország és Ciprus utasította el. A munkaidő irányelv fő kérdése az ügyeleti idő, amelyben a finn elnökség azt javasolta, hogy az teljes egészében ne számítson munkaidőnek. Ugyanakkor az Európai Bíróság döntése szerint az ügyeleti idő beleszámít a 48 órás munkahétbe.
Az elnökség javaslata szerint a jelenlegi 48 óra helyett a munkavállalók 60 órát dolgozhatnának egy héten, ám ez nem 12, hanem csak 3 hónapos időtartamra vonatkozna.
Az EU 1993-ban hozott szabályozása értelmében az állampolgárok heti munkaideje nem haladhatja meg a 48 órát, ám Nagy-Britanniának, Németországnak, Lengyelországnak és Máltának a munkaidő-korlátozás alóli mentességi (opt-out) megállapodásaik vannak.
Az Európai Parlament májusban a munkaidő-korlátozás alóli mentesség (opt-out) megszüntetéséről döntött, de ennek a megerősítésére minősített többségi döntésnek kellene születnie a Tanácsban.
A finn javaslatot elutasító tagállamok szerették volna elérni, hogy a mentességeket szüntessék meg és a munkahét az EU-ban egységesen maximum 48 órás lehessen.
A Bizottság szerint ugyanakkor a megállapodást blokkoló öt tagállam nem ért el eredmény a finn javaslat elutasításával. Vlagyimir Spidla szociális biztos szerint a Helsinki javaslatai lehetőséget jelentettek volna a mentességek későbbi megszüntetésére, ám az elutasítás megakadályozta a változások elindítását.
Spidla nem vetette el annak a lehetőségét sem, hogy egy teljesen új javaslatot tegyen, és kijelentette, hogy jogi lépéseket tesz – Luxemburgot és Olaszországot kivéve – minden tagállam ellen, amiért azok nem tartják be a jelenlegi szabályozást.
Az Európai Bíróság 2000-ben (SIMAP-ügy: C-303/98) és 2003-ban (Jaeger-ügy: C-151/02) hozott ítéletében is úgy határozott, hogy az ügyeleti idő munkaidőnek minősül, s az azután kapott bér és pihenőidőt is ez alapján kell kiszámítani. A legtöbb tagállam azonban a jelentős anyagi teher és a szakemberek hiánya miatt nem tartja be a szabályozást.
