A luxemburgi jog azon rendelkezései, amelyek előírják az európai ügyvédek számára a nyelvismeretet ahhoz, hogy valamely kamara névjegyzékébe felvételre kerülhessenek, ellentétesek a közösségi joggal. Bármely ügyvédnek joga van tevékenységét bármely tagállamban állandó jelleggel, eredeti szakmai címének használatával gyakorolni, nyelvi ismereteinek előzetes ellenőrzése nélkül – mondta ki az Európai Bíróság
A luxemburgi jog az ügyvédi tevékenység Luxemburgban történő gyakorlásának feltételeként „a jogalkotás, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás nyelveinek ismeretét”, valamint ezen ismeretek előzetes ellenőrzését írja elő.
Graham Wilson az Egyesült Királyság állampolgárságával rendelkező ügyvéd (barrister). Tagja az angliai és walesi ügyvédi kamarának, és 1994 óta folytat ügyvédi tevékenységet Luxembourgban.
2003-ban G. J. Wilson megtagadta az ügyvédi kamara tanácsa előtti, nyelvismeretének ellenőrzését szolgáló szóbeli elbeszélgetésen való részvételt. Ennek következményeként a kamarai tanács megtagadta bejegyzését a tagállamuk eredeti szakmai címét használva tevékenységüket gyakorló ügyvédek névjegyzékébe.
G. J. Wilson e határozattal szemben hatályon kívül helyezés iránti keresetet nyújtott be a közigazgatási bírósághoz (la Cour administrative d’appel), amely azzal a kérdéssel fordult az Európai Közösségek Bíróságához, hogy az ügyvédi hivatás gyakorlására vonatkozó irányelv1 lehetővé teszi-e a fogadó tagállamnak azt, hogy az ügyvéd tevékenysége eredeti szakmai címének használatával való, állandó jelleggel történő gyakorlásának jogát ahhoz a feltételhez kösse, hogy az rendelkezzen e tagállam nyelveinek ismeretével.
A Bíróság kimondja, hogy az irányelv célja az ügyvédek alapvető letelepedési szabadsága gyakorlásának megkönnyítése, és azzal ellentétes a nyelvismeret előzetes ellenőrzése. A fogadó tagállam valamely kamarájánál történő bejegyzéshez egyedül a saját tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságánál történt bejegyzés igazolására van szükség. Cserében azért, hogy a tagállam lemond ezen előzetes ellenőrzésről, szakmai-etikai szabályok léteznek, amelyek garantálják a jogalanyok védelmét és a hatékony igazságszolgáltatást. Így az európai ügyvéd – fegyelmi szankciók terhe mellett – köteles tiszteletben tartani mind saját tagállamának, mind a fogadó tagállamnak a szakmai-etikai szabályait. E kötelezettségek között szerepel többek között az, hogy az ügyvéd nem vállalhat olyan ügyet, amelyhez olyan nyelvi ismeretekre van szükség, amelyekkel nem rendelkezik.
Másfelől, az irányelv értelmében, a fogadó tagállam hivatásrendjébe beilleszkedni óhajtó európai ügyvédnek legalább három év időtartamú tényleges és rendszeres tevékenységet kell igazolnia e tagállamban.
A Bíróság ezért megállapítja, hogy az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az európai ügyvédnek a fogadó tagállam kamarájánál való bejegyzését nyelvi vizsgáztatástól teszi függővé.
Ebben az ügyben a Bíróság többek között pontosítja a bíróság fogalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlatát. Lényegében megállapítja, hogy a fogadó tagállam kamarájánál való bejegyzés megtagadása esetében a kizárólag vagy többségében helyi ügyvédekből álló fegyelmi jogorvoslati fórumhoz való fellebbezés lehetősége nem egyenlő azzal a bírósági jogorvoslattal, amelyet az irányelv ilyen esetekben a tagállamok számára előír.
Ezzel párhuzamosan, a Bizottság szintén keresetet terjesztett elő Luxemburg ellen tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránt, úgy vélve, hogy három nemzeti rendelkezése ellentétes az irányelvvel:
Az ügyvédeknek a nyelvi ismereteiket ellenőrző szóbeli vizsgát követő névjegyzékbe történő bejegyzése
Habár a luxemburgi kormány a hatékony igazságszolgáltatás elvére hivatkozik e rendelkezés igazolására, a Bíróság, ahogyan a Wilson-ügyben, megállapítja, hogy az irányelv a fogadó tagállam kamarájánál a saját tagállam bejegyzését bizonyító igazolás bemutatásán kívül nem ír elő semmilyen más feltételt, valamint megállapítja, hogy azon luxemburgi szabályozás, amely az európai ügyvédnek a nemzeti hatóságnál történő bejegyzését a nyelvismeret előzetes ellenőrzésétől teszi függővé, ellentétes az irányelvvel.
Az európai ügyvédek számára a székhelyszolgáltatással kapcsolatos tevékenység Luxemburgban történő gyakorlásának megtiltása
A Bíróság felhívja a figyelmet arra az alapelvre, miszerint az európai ügyvédnek az irányelv értelmében joga van ugyanazon tevékenységek gyakorlására, mint a fogadó tagállam szakmai címét viselő ügyvédeknek, azon kivételek fenntartása mellett, amelyekről az irányelv rendelkezik. A székhelyszolgáltatás nyújtása nem tartozik e kivételek közé. A tagállamok nem jogosultak nemzeti jogukban az ezen alapelv alóli egyéb kivételek meghatározására.
Azon kötelezettség előírása, hogy minden évben be kell nyújtani a saját tagállamból származó igazolást
A Bíróság rámutat arra, hogy e kötelezettség indokolatlan adminisztratív terhet jelent, amely ellentétes az irányelvvel, mivel az egyébként is előírja a kölcsönös együttműködés elvét, miszerint a saját tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságának értesítenie kell a fogadó tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságát az európai ügyvéddel szemben indult fegyelmi eljárásról.
Ezen indokokra tekintettel, a Bíróság megállapítja, hogy Luxemburg megszegte a közösségi jogból eredő kötelezettségeit.
(1) Az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1998. február 16-i 98/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 77., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 83. o.).
