A nemzeti szabályozó hatóságok előre meghatározhatják egy mobiltelefonszámnak az egyik szolgáltatótól a másikhoz való átvitelének legmagasabb árát. A díjakat a költségek alapján kell meghatározni olymódon, hogy az a fogyasztókat ne térítse el a hordozhatóság lehetőségének igénybevételétől
Az egyetemes szolgáltatási irányelv akként rendelkezik, hogy szolgáltató megváltoztatása esetén a mobilszolgáltatások minden előfizetője, aki ezt kéri, hívószámát (hívószámait) a szolgáltatást nyújtó vállalkozástól függetlenül megtarthatja. A nemzeti szabályozó hatóságok biztosítják, hogy a számhordozhatóság biztosításához szükséges összekapcsolás tekintetében az árképzés költségalapú legyen, és hogy az előfizetők által fizetendő, esetlegesen felszámított közvetlen díjak ne hassanak visszatartólag az ilyen lehetőségek igénybevételére.
Az Institut belge des services postaux et des télécommunications (IBPT), a postai és távközlési ágazatok nemzeti szabályozó hatósága Belgiumban, az egyik szolgáltatótól a másikhoz sikeresen átvitt mobiltelefonszámok létesítési költségét a „hatékony mobilszolgáltató elméleti költségei” fogalma alapján állapította meg. Az átadó szolgáltató a létesítési költségeknek az IBPT által meghatározott összegéről az átvevő szolgáltató felé bocsáthat ki számlát.
Mivel az IBPT által meghatározott költségeket túl magasnak tartotta, a Mobistar, amely egy Belgiumban működő mobiltelefon-szolgáltató, keresetet nyújtott be a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) előtt, amely bíróság több előzetes döntéshozatal iránti kérdést terjesztett az Európai Közösségek Bírósága elé.
A Bíróság úgy véli, hogy a számhordozhatóság biztosításához szükséges összekapcsolás tekintetében az irányelv szerinti árképzés, a hordozott számok forgalmi költségeire4, és a számhordozási kérelmek végrehajtása miatt a mobiltelefon-szolgáltatóknál felmerült létesítési költségekre is vonatkozik.
A létesítési költségek ugyanis jelentős részét jelentik azoknak a költségeknek, amelyek közvetlenül vagy közvetetten átháríthatóak az átvevő szolgáltató által azon előfizetőre, aki igénybe kívánja venni a mobiltelefonszámának hordozhatóságára vonatkozó lehetőséget. Amennyiben az ilyen költségek nem tartoznának a nemzeti szabályozó hatóságok felügyeleti kötelezettsége alá, úgy azoknak a – különösen a piacon megtelepedett és kiterjedt ügyfélkörrel rendelkező – átadó szolgáltató általi túl magas szinten való meghatározása azzal a veszéllyel járna, hogy eltéríti a fogyasztókat e lehetőség igénybevételétől, sőt azt gyakorlatilag nagyrészt illuzórikussá teszi.
Amennyiben bizonyított, hogy a díjakat a költségek alapján határozták meg, az irányelv egy meghatározott mérlegelési jogkört ruház a nemzeti hatóságokra a helyzet értékelésére és a számukra leginkább megfelelő módszer meghatározására a hordozhatóság teljes hatékonyságának biztosítása érdekében olymódon, hogy a fogyasztókat ne térítse el e lehetőség igénybevételétől. Márpedig ezt a mérlegelési jogkört a jelen esetben nem lépték túl a nemzeti szabályozó hatóságok.
A Bíróság ezt követően megállapítja, hogy az irányelv nem tiltja meg, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok egy elméleti költségmodell segítségével előre meghatározzák valamennyi mobiltelefon-szolgáltató tekintetében a legmagasabb árat.
A Bíróság végül rámutat, hogy a nemzeti szabályozó hatóság határozatai ellen irányuló kerestek elbírálása tekintetében illetékes szervezetnek rendelkeznie kell valamennyi ahhoz szükséges információval, hogy az ügy teljes ismeretében nyilatkozhasson az említett kérelem megalapozottságáról, beleértve a bizalmas információkat is. Az ilyen információk, valamint az üzleti titok védelmét azonban biztosítani kell, mégpedig úgy, hogy az összhangban álljon a hatékony jogvédelem és a peres felek védekezéshez való joga betartásának követelményeivel.
(C‑438/04. sz. ügy)
