A Föld lakosságának 65 százaléka él demokratikus berendezkedésű országban – állítja a Freedom House emberjogi szervezet. A demokratikus berendezkedés értelmezése és az ez iránti igény kérdése azonban már önmagában megosztja az ezzel foglalkozó szakértőket.
„Európában központi érték a beleegyezésen alapuló legitim hatalom, vagyis az a politikai ‘jó’, melyben a választások során megállapodunk. Ez az, amit mindannyian elfogadunk, és melyhez igazodva a politikáról gondolkodunk. Ezzel szemben más kultúrákban alapvetően másképp gondolkodnak minderről, mert az, hogy mi a ‘jó’, az nem emberek közti megállapodás eredménye, hanem egy felsőbb erőnek köszönhető – legyen az Allah, Brahma vagy más hatalmas isten. Emiatt minden, ami mellőzi a felsőbb ‘legitimizációt’, általánosan nem elfogadható” – mutatott rá Univerzális érték-e a demokrácia? című, a Corvinus Egyetemen megtartott nyilvános előadásán Lánczi András politológus, Roger Scruton kortárs konzervatív brit filozófust idézve.
A legszembetűnőbb különbség, hogy az európai kultúrákban az utóbbi három évszázadban kiszorultak a hit elemei a politikai gondolkodásból, ez pedig alapvetően módosította a társadalmi és politikai berendezkedést. Ezt Lánczi szerint először Johann Gottfried von Herder német teológus és filozófus írta le, aki szerint a kultúra az, ami a legbensőbb meggyőződésünkhöz, szubjektív érzékeinkhez kötődik, a politika ellenben szokások és viselkedésmódok gyűjteménye. A politika tehát, mely a civilizációs folyamat során különvált a kultúrától, szervetlen keretrendszer, mely formát ad, felvehető és exportálható.
A demokratikus politikai berendezkedésűvé vált országok kormányainak törekvéseit az utóbbi évtizedben nem a polgárok aktívabb részvétele és igazságosabb együttélése motiválta, hanem hogy maguk is részesüljenek a szabad világgazdaság előnyeiből, melyekhez a világszervezetek és a világhatalmak is alapfeltételként szabják a demokratikus intézményrendszert.
Fareed Zakaria, a Newsweek International nemzetközi kapcsolatok szerkesztője ellenben épp fordítva látja. Szerinte a kapitalizmus jóval könnyebben behatol bármely társadalomba, s csak ha az megszilárdul, van esélye a nyugati liberális demokratikus eszmék elterjedésének. Zakaria azt hangsúlyozza, hogy a kapitalizmus révén képesek a polgárok kellően függetlenedni az államtól, és ha a vállalkozások már jól működnek, akkor terjedhetnek el a demokratikus eszmék.
Lánczi egy aktuális példát hozva arról beszélt, hogy hiába törekedtek egy konszenzus alapú legitimitás kialakítására Irakban és Afganisztánban, az új alkotmány és a szabad választások egy teokratikus államhoz vezettek. Ezekben az államokban pedig hiába hoznak az új rendszer szerint, az új alkotmány szellemében legitim bírák döntéseket, azzal legfeljebb saját vesztüket érhetik el. A vallás, a hagyományok és az etnikai hovatartozás ugyanis annyival mélyebben gyökerezik e társadalmakban, hogy egy új politikai keret önmagában nem képes alapvető változásokat elérni.
Francis Fukuyama ismert társadalomtudós és közgazdász-gondolkodó így írt a Journal of Democracy 2006 áprilisi számában a kérdésről: az Európába nagyszámban betelepült muszlimok milliói második és harmadik generációjukban is elkülönülve őrzik hazájuk nyelvét, viselkedésformáit és értékeit. A szüleik és nagyszüleik szorgos beilleszkedése után, éppen belőlük kerülhet ki a szélsőséges csoportok derékhada. Régi hazájuk hite és új hazájuk szabadsága közül újra és újra az előbbit választják.
A civilizációhoz tartozás vagy kultúra ugyanis sokkal mélyebben gyökerezik bennük, mint politikai nézeteik. Ez erősen meghatározza politikai nézeteiket: akinek a szülei választanak párt, vagy akit a mecsetben megannyiszor megerősítenek abban, hogy a feleségét fedetlen arccal ne engedje az utcára, aligha szavazhat olyan pártra, mely programja szerint ennek lehetőségét kívánja megadni neki.
