Elvben összeegyeztethető a közösségi joggal A cégcsoportok részére biztosított olyan adókedvezmény, amely kizárja, hogy az anyavállalat az adóköteles nyereségéből levonja külföldi székhelyű leányvállalatai veszteségét – azonban ellentétes a letelepedés szabadságával annak kizárása, hogy a belföldi illetékességű anyavállalat az adóköteles eredményéből levonja a külföldi illetőségű leányvállalatainál keletkezett veszteségeket, ha bizonyítja, hogy e veszteségeket e leányvállalatok illetősége szerinti államában nem számolták el, és azokat nem is lehet elszámolni.
A Marks & Spencer az egyik legnagyobb ruházat-, élelmiszer-, és háztartási cikk kiskereskedelemmel, valamint pénzügyi szolgáltatások értékesítésével foglalkozó brit társaság. Leányvállalatokat tartott fenn az Egyesült Királyságban és más tagállamokban. A 90‑es évek közepén elkönyvelt veszteségek miatt azonban 2001‑ben beszüntette tevékenységét az európai kontinens piacán.
A Marks & Spencer cégcsoport-kedvezmény engedélyezését kérte a brit adóhatóságoktól a belgiumi, németországi és franciaországi leányvállalatainál keletkezett veszteségek elszámolása céljából. A vonatkozó brit jogszabály lehetővé teszi, hogy az ugyanazon cégcsoporthoz tartozó belföldi illetőségű társaságok egymás között elszámolják nyereségüket, illetve veszteségüket, azonban ez nem lehetséges abban az esetben, ha a veszteségek olyan leányvállalatoktól származnak, amelyek székhelye nem az Egyesült Királyságban található, és ott gazdasági tevékenységet nem végeznek.
A kérelem elutasítását követően a Marks & Spencer bírósághoz fordult. A kérdést előterjesztő nemzeti bíróság, a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division azt kérdezi az Európai Közösségek Bíróságától, hogy összeegyeztethető‑e a fenti brit jogszabály az EK‑Szerződés letelepedési szabadságra vonatkozó rendelkezéseivel.
A Bíróság először is emlékeztet arra, hogy bár a közvetlen adók a tagállamok hatáskörébe tartoznak, e hatáskört a közösségi jog tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni.
Ezt követően a Bíróság megállapítja, hogy a brit szabályozás korlátozza a letelepedés szabadságát. Ugyanis a brit jogszabály eltérő adójogi elbánást valósít meg a belföldi, illetve a külföldi illetőségű leányvállalatoknál keletkezett veszteség tekintetében. Ily módon eltántorítja az anyavállalatot attól, hogy más tagállamokban leányvállalatokat alapítson.
Az ilyen korlátozás csak akkor fogadható el, ha az a Szerződéssel összeegyeztethető jogos célt szolgál, és azt nyomós közérdek igazolja. Azonban ebben az esetben is szükséges, hogy az alkalmas legyen az elérni kívánt cél megvalósítására, és ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.
Tekintettel a tagállamok által álláspontjuk alátámasztására előadott három indokra, miszerint
- fenn kell tartani az egyes érintett tagállamok között megosztott adóztatási joghatóság egyensúlyát oly módon, hogy ugyanazon adórendszerben a nyereség és a veszteség elszámolása szimmetrikusan történjen;
- el kell kerülni a veszteség kettős felhasználásának kockázatát, amely abban az esetben áll fenn, ha azt mind az anyavállalat, mind a leányvállalatok székhelye szerinti tagállamban elszámolták; és
- meg kell akadályozni az adóelkerülést, amely akkor fordulna elő, ha a veszteségeket nem lehetne elszámolni a leányvállalatok székhelye szerinti tagállamban. A cégcsoporton belül a veszteségek az azon tagállamban illetősséggel rendelkező társaságokhoz csoportosíthatók, ahol a legmagasabb adókulcsot alkalmazzák, és következésképpen, ahol a veszteség adózási szempontból a legnagyobb értékkel rendelkezik,
a Bíróság akként ítéli meg, hogy a brit jogszabály az EK‑Szerződéssel összeegyeztethető jogos célt szolgál, és azt nyomós közérdek igazolja.Azonban a Bíróság úgy véli, hogy a brit jogszabály nem tartja tiszteletben az arányosság elvét, mivel az túllépi a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket abban az esetben, ha
- a külföldi illetőségű leányvállalat kimerítette a székhelye szerinti államban a veszteségek elszámolására nyitva álló lehetőségeket a kedvezmény iránti kérelemben foglalt, valamint a korábbi adózási időszakok tekintetében, és
- a külföldi leányvállalat, illetve – különösen e társaság átruházása esetén – harmadik személy nem számolhatja el a jövőbeli időszakokra a külföldi leányvállalat veszteségét a leányvállalat illetékessége szerinti tagállamban.
Következésképpen, ha valamely tagállamban a belföldi illetőségű anyavállalat bizonyítja e feltételek teljesülését az adóhatóságok előtt, a letelepedés szabadságába ütközik annak kizárása, hogy e tagállamban az anyavállalat levonja adóköteles eredményéből a külföldi illetőségű leányvállalatánál keletkezett veszteséget.
