Az idősebb munkanélküli munkavállalók munka-erőpiaci integrálódása támogatásának célkitűzése nem indokol olyan nemzeti szabályozást, amely az 52 éves és annál idősebb munkavállalókkal határozott idejű munkaszerződés megkötését korlátozás nélkül teszi lehetővé.
Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma a közösségi jog általános elvének tekintendő. Ezzel kapcsolatban, a 2000/78 irányelv célja a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés különböző formái, többek között az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása. A közvetlenül az életkoron alapuló eltérő bánásmód általában a közösségi jog által tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Az irányelv azonban lehetővé teszi, hogy a tagállamok ilyen eltérő bánásmódról rendelkezzenek, amely nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az a nemzeti jog keretein belül egy törvényes cél − különösen foglalkoztatáspolitikai vagy munkaerő-piaci célkitűzés − által objektíven és ésszerűen igazolt. Ezen túlmenően követelmény, hogy a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek legyenek.
Az Arbeitsgericht München (müncheni munkaügyi bíróság) – egy, a részmunkaidős munkáról és a határozott ideig tartó munkaszerződésekről szóló német törvénnyel (Gesetz über Teilzeitarbeit und befristete Arbeitsverträge; a továbbiakban: TzBfG) kapcsolatos jogvita keretében – több kérdést terjesztett előzetes döntéshozatalra az Európai Közösségek Bírósága elé, többek között a 2000/78 irányelvnek az értelmezésével kapcsolatban. E törvény korlátozás nélkül teszi lehetővé határozott idejű munkaszerződés megkötését az 52 éves és annál idősebb munkavállalókkal, kivéve a folyamatos munkaviszony speciális esetében.
A Bíróság elismeri, hogy e jogszabály célja az idősebb munkanélküli munkavállalók munkaerő-piaci integrálódásának támogatása, mivel ezen utóbbiak jelentős nehézségekkel szembesülnek, amikor új munkahelyet keresnek. Az ilyen jellegű célkitűzés elvileg „objektíven és ésszerűen” igazolja az életkoron alapuló eltérő bánásmódot.
Az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyet a TzBfG tartalmaz, viszont túlmegy azon a szinten, ami megfelelő és szükséges a kitűzött cél eléréséhez.
A tagállamok kétségtelenül széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a szociál- és foglalkoztatáspolitika területén kitűzött célok elérésére alkalmas intézkedések megválasztásában. Azonban a Bíróság szerint a kérdéses nemzeti szabályozás alkalmazása ahhoz vezet, hogy minden 52. életévét betöltött munkavállalónak − arra vonatkozó különbségtétel nélkül, hogy a szerződés megkötése előtt munkanélküli volt-e és ha igen, mennyi ideig − nyugdíjba vonulásáig korlátlan alkalommal meghosszabbítható, határozott ideig tartó munkaszerződés kínálható fel. A munkavállalók e nagy, kizárólag életkor alapján meghatározott csoportja azzal a kockázattal szembesül, hogy szakmai pályafutásuk egy jelentős részében nem részesülhetnek a munkahely stabilitásának előnyeiből, amely fontos részét képezi a munkavállalók védelmének. A jelen ügyben nem bizonyították, hogy a korhatár megállapítása önmagában − függetlenül a kérdéses munkaerőpiac szerkezetéhez és az érintettek személyes helyzetéhez kötődő megfontolásoktól − objektív módon szükséges az idősebb munkanélküli munkavállalók munkaerő-piaci integrálódásának elősegítéséhez.
