Másfél tucat szakma képviselője új átalánnyal, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással róhatná le 2006-tól az adóját és a tb-járulékait. Egyelőre kérdés, hogy a kiválasztottak indokolatlan előnyhöz jutnak, vagy inkább kényszerpályára kerülnek majd.
Kivételezett és rendkívül előnyös adózási státust választhatnak maguknak 2006-tól az írók, a festők, a szobrászok, a zeneszerzők, az előadó- és cirkuszművészek, a fotósok, az operatőrök, az újságírók, a szoftverfejlesztők és még néhány szakma képviselői – ez az egyik olvasata az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) múlt héten napvilágot látott koncepciójának. Nem véletlenül. Hiszen a 17 érintett szakmában évi 10 millió forintos bevételig csak 15 százaléknyi közterhet kellene fizetni, ami csekélység a bérjövedelemre rakódó adó- és járulékterhekhez képest. Igaz, az ekhós jövedelem után a megbízónak is ki kell pengetnie 20 százalékot, de hol van ez a bér után általa egyébként fizetendő 29 százalékos társadalombiztosítási (tb) és egyéb járulékoktól?
Alkotmányossági aggályokat vet föl ez az egyenlőtlenség – állítja Zara László, az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Nem mintha tilos lenne adókönnyítéseket adni, de ezeknek valamilyen vállalkozáshoz, nem pedig foglalkozáshoz kellene kötődniük – indokolta kifogásait a HVG-nek. Másrészt, ami egyik oldalról előny, az hátrányos megkülönböztetés azoknál, akik a normál kulcsok szerint adóznak és tébéznek. Igaz ugyanakkor, hogy a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény jelenleg is ad olyan könnyítéseket, amelyeket csak meghatározott tevékenység esetén lehet kihasználni.
Az ekhózók a kisebb közterhekért kevesebb ellátást is kapnának. Az ekhózásnak feltétele, hogy az embernek legalább a minimálbért elérő munkaviszonya vagy közalkalmazotti jogviszonya legyen. Az ilyen, munkaszerződésen alapuló jövedelem után az ekhózó is az általános szabályok szerint kapna táppénzt, munkanélküli-ellátást, gyermekgondozási díjat és nyugdíjat. Az ekhós pénz viszont kizárólag nyugdíjra jogosítana, ráadásul az ellátás kiszámításánál nem is a teljes összeget, hanem csak annak a 45 százalékát vennék figyelembe – de az ekhós így is több nyugdíjra számíthatna, mint egy hasonló összjövedelmű és hasonlóképpen „minimálbéres” egyszerűsített vállalkozási adót (eva) fizető. Az ekhózók zárt körén belül feltehetően nem lenne gond az – alkotmánybírák által zsinórmértékként használt – arányossággal (bár az érintett szakmák érdekképviseletei azt szorgalmazzák, hogy a befizetett összegből több jusson nyugdíjra). Az már inkább kifogásolhatónak tűnik, hogy miért nem kap lehetőséget az ekho választására az alkalmazott, ha éppen könyvelő, eladó, buszsofőr vagy orvos.
A kiválasztottaknak is rossz azonban az előérzetük, még ha szószólóik egyelőre támogatják is az új közteherviselési formát. A félelmeket az gerjeszti, hogy az ekho kormányzati kommunikációjában elmaradhatatlanul megemlítik a színlelt szerződések felszámolását. Azt sugallva, hogy erős adó- és munkaügyi ellenőrzés fenyegeti a kiszemeltek közül azokat, akik mégsem választják az ekhót, hanem megmaradnak az eddigi adózási forma, például az eva mellett. Holott színlelt szerződések (amelyek büntethetőségére a parlament által nemrégiben elfogadott törvénymódosítás szerint a jövő év közepéig van moratórium) valószínűleg más foglalkozási ágakban is előfordulnak. Ráadásul egyelőre arra sincs etalon, hogy miről ismerszik meg a színlelt szerződés. Így aztán a bírói gyakorlat sem egységes abban, hogy mikor kell egy vállalkozási szerződést munkaszerződéssé átminősíteni. Németországban ilyenkor öt paramétert vizsgálnak, s ha abból három „megáll” (például ha a megbízott a megbízó eszközeivel, az ő utasítására végzi a munkát és fizetett szabadság is megilleti), munkaszerződésnek tekintik a jogviszonyt. „Tudomásul kellene venni, hogy a jogalkotókat is felelősség terheli azért, ha az érintettek, ahogyan bárki más is, éltek a törvények adta lehetőségekkel, amikor vállalkoztak” – mondta a HVG-nek az egyik szakmai szövetség neve elhallgatását kérő képviselője. Hozzátéve: ők azt várják, hogy valóban választani lehessen a munkaviszony, az ekho és bármilyen más adózási forma, például az eva között.
Az ekho részletes szabályait csak a következő hetekben dolgozza ki a Pénzügyminisztérium, de az eddigi információk alapján sokan változatlanul evapártiak. Még akkor is, ha a mintegy 100 ezer evás között nem az ekhóra kiválasztottak viszik a prímet. Szakma szerint az evás egyéni vállalkozók közül 6,7 százalékkal a biztonsági őrök és a vagyonvédelemmel foglalkozók állnak az élen, és az első 10 foglalkozási ágban még csak nem is szerepelnek a potenciális ekhósok. Az evás társas vállalkozások körében is (11,1 százalékkal) csak a második helyezett a kulturális, szórakoztató és sporttevékenységgel foglalkozók csoportja, a könyvelők és adószakértők mögött. A 210 ezer egyéni vállalkozó között egyébként nem túl népszerű az adózási szempontból nagyon is előnyösnek tűnő sima átalányadózás, az idén a tavalyinál kétezerrel kevesebben, 28 ezren választották, noha az egyéniek 6,2 millió forintos átlagos árbevétele jóval az átalányadózási küszöb alatt volt. Igaz, többségük – 118 ezren – veszteséget könyvelt el, így aztán mindent (szja-t, osztalékadót és áfát is) egybevetve mindössze 23 milliárd forinttal gazdagították a büdzsét. Összehasonlításképpen: a feleannyi evás fél év alatt csaknem kétszer akkora összeget fizetett be. Az evásokénál magasabb, tavaly 20,4 százalékos volt a magánszemélyek átlagos szja-terhelése, ami például 1-1,5 millió forint éves jövedelemnél 9,3 százalékot, de 4 millió forint fölött már 32,3 százalékot tett ki. És miután itt is jócskán van kedvezmény, a 2,2 millió bevalló 31 százalékának – bár adóköteles jövedelme volt – nem kellett adót fizetnie.
A büdzsé rövid távon mindenképpen jól járna az ekhóval, legalábbis az evával összehasonlítva. Zara számításai szerint 100 forint nettó jövedelemnél 39 forintot nyer a büdzsé, ha az evás áttér ekhóra. A kalkuláció azonban túlságosan is vegytiszta, nem számol például azzal, hogy ha a vállalkozó az egyik átalányadót sem választaná, az általános szabályok szerint leírhatná költségeit, s utánuk visszakapná az áfát. Ráadásul az is kérdés, nem sarkallja-e az ekho minimálbér fizetésére azokat a munkaadókat is, akik jelenleg ennél többel honorálják munkavállalóikat. Ez esetben nemcsak a kiválasztott szakmák képviselői járnának pórul, hanem – az adó- és járulékbevételek csökkenése miatt – a költségvetés is. A tb-járulékok kiesése hoszszabb távon a központi büdzséből régóta pótlásra szoruló nyugdíjbiztosítási alapon üthetne újabb lyukakat.
