Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a folyamatban lévő vizsgálataival egyetemben összesen eddig 12 alkalommal vizsgálta az Informatikai és Hírközlési Minisztériumot. Többek között éves gyakorisággal ellenőrzi a fejezet beszámoló készítési tevékenységét, illetve annak eredményét, valamint a legjellemzőbb a közpénzek felhasználásának ellenőrzése eredményesség, célszerűség és hatékonyság szempontjából.
A most befejeződött vizsgálat az IHM 2002 és 2004 közötti tevékenységét tekintette át néhány kiemelt programon keresztül. Az ellenőrzés eredményeit tartalmazó jelentés a tárca működésének jobbítása érdekében nyolc javaslatot tett az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak.
A korábbiakhoz hasonlóan a most elkészült jelentés sem tartalmaz azonban sem jogszabályellenes működésre utaló, sem személyi konzekvenciákkal járó megállapításokat, illetve javaslatokat.
Az IHM működésének vizsgálatát az ÁSZ munkatársai a minisztérium belső ellenőrzési főosztályának közreműködésével végezték. Az ÁSZ jelentés számos esetben a már elkészült, az IHM által korábban elvégzett, illetve megrendelt belső, illetve külső ellenőrzési jelentéseket és az azok eredményeképp létrejött intézkedési javaslatokat vette át, illetve azokra épül. A vizsgálat óta már részben elkészültek és érvényben vannak azok a hatékonyságnövelő és biztonsági szabályzatok, melyeket a jelentés előirányzott.
A minisztérium kötelessége, hogy megvalósítsa a tárca feladat- és hatáskörébe tartozó szakmapolitikai célkitűzéseket, akár pályázati úton, akár szakmailag előkészített egyedi döntésekkel, amelyekre az államháztartás rendjéről szóló 217/1998 (XII.30) Kormányrendelet jogosítja fel. Ezekkel a döntésekkel az Informatikai és Hírközlési Minisztérium olyan közcélú tevékenységeket és fejlesztési igényeket támogat, melyek alapvetően néhány fő programhoz, illetve a távközlési szolgáltatók jogszabály által előírt kötelezettségének költségvetési támogatásához kapcsolódnak.
Ezek közé tartozik például a Központi Kiemelt Programok közül a digitális televíziózás elterjesztésére költött 500 millió forint, az egyetemekkel történő szakmai és kutatás-fejlesztési együttműködésekre fordított 420 millió forint. Emellett a tárca a Teleház Szövetséggel 150 millió forint értékben, az önkormányzati szövetségekkel a régiók informatikai fejlettségének javítására 135 millió forint értékben kötött egyedi támogatási szerződéseket. A számhordozhatóság megvalósítását előíró törvényben meghatározott, a szolgáltatók által előre nem tervezhető és teljességében át sem hárítható feladatok ellátására összesen 600 millió Ft-ot fordított a minisztérium egyedi döntéssel megalapozott támogatások formájában. Állami hírközlési eszköztartalék katasztrófa esetén történő rendelkezésre állása céljából 410 millió Ft támogatás elkülönítésére és átadására állami érdekek megóvása céljából került sor.
A jogszabályok nem maximalizálják arányaiban sem a pályázati, sem az egyedi döntéssel odaítélhető támogatásokat, viszont szabályozzák a döntés eljárásrendjét, összeghatártól függő miniszteri, pénzügyminiszteri illetve Kormány általi jóváhagyását. A szabályozás 1998-as keltű, és mérvadó az azóta regnáló mindegyik minisztériumra, illetve államháztartási szervezetre.
A 181,8 millió forint összegű szakértői szerződésekre vonatkozó megállapítás az Egységes Digitális Rádiótávközlési Rendszerre vonatkozik és – Rogán Antalnak a sajtóban megjelent nyilatkozataival szemben – nem “pártközeli cégek finanszírozására” költötte a tárca. Az ÁSZ a vonatkozó szerződésekkel kapcsolatban megállapította, hogy a tárca a jogszabályi kereteken belül járt el. A szerződések megkötésénél a tárca minden esetben figyelembe vette a Közbeszerzési törvény előírásait, a versenyeztetést nem elmulasztotta, hanem élt a jogszabály – tárgyalásos eljárás lebonyolítására – nyújtott egyéb lehetőségeivel.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium az Állami Számvevőszék vizsgálataira vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a jelentésben megfogalmazott javaslatok érvényesítésére intézkedési tervet dolgoz ki, megjelölve abban a felelős szervezeti egységeket és a kapcsolódó feladatok teljesülésének határidejét. Az intézkedési tervben megfogalmazottak végrehajtásáról, az abban meghatározott határidők leteltével, beszámolót küld az Állami Számvevőszéknek.