Tiszta helyzetet igyekezett teremteni a Luxemburgi Bíróság a július végén meghozott döntésével, amelyben az NVOD (Near Video on Demand) szolgáltatásokat egyértelműen a televíziós műsorszolgáltatások közé sorolta.
Az NVOD olyan, általában többcsatornás video szolgáltatás, ahol a kivánt műsor egy meghatározott várakozási idő után a szolgáltatás valamelyik csatornáján megtekinthető. E szolgáltatások jogi megítélésében az ítéletet megelőzően nem volt egyértelmű az európai gyakorlat, hiszen hallatszódtak olyan hangok, amelyek azokat az összefoglaló néven „Information Society Services” (ISS) vagyis a számítógépes hálózatokon igénybe vehető szolgáltatásokra vonatkozó külön joganyag hatálya alá tartozónak tekintették.
Az ügy tényállásának alapja, hogy a holland Mediakabel társaság Mr. Zap néven kínálja programcsomagját, amelyhez tartozóan az előfizetők külön szolgáltatásként, előzetes és egyedi megrendelés alapján, díjfizetés ellenében dekódolva nézhetik a „Filmtime” műsorcsomagban kínált filmeket.
A Mediakabel társaság szerint az utóbbi szolgáltatás nem volt „televíziós műsorszolgáltatás”, ennélfogva nem vonatkozott rá az európai műsorszolgáltatási irányelv azon rendelkezése, hogy az adásidő meghatározott részét köteles európai filmek sugárzásának szentelni. A felperes holland médiahatóság (Commissariaat voor de Media) a jogvitában ezzel ellentétes álláspontot képviselt.
A Luxemburgi Bíróság elé terjesztett kérdés tehát arra irányult, hogy az a műsorszolgáltatás, amely egy zárt hálózaton, előre meghatározott időpontban, külön előzetes díjfizetés ellenében kínál filmeket, vajon a 89/552-es irányelv alapján „televíziós műsorszolgáltatás”-nak vagy a 98/34-es irányelv alapján „számítógépes hálózatokon igénybe vehető szolgáltatás”-nak minősíthető-e?
Ítéletében a bíróság arra hivatkozott, hogy a televíziós műsorszolgáltatás fő kritériuma az, hogy a szolgáltató a „nyilvánosság számára” tegye lehetővé televíziós programok vételét. E tekintetben tehát sem a szolgáltatás igénybe vételének módja, sem pedig a szolgáltatást közvetítő technikai rendszer milyensége nem releváns. A bíróság kitért továbbá arra, hogy korántsem elfogadható az az álláspont, amely szerint a Mediakabel a szolgáltatás természetére való hivatkozással utasítja vissza adásideje meghatározott részének európai filmekkel történő kitöltésére vonatkozó törvényi kötelezettségét.
A bíróság ítélete nem jelent különösebb meglepetést az európai médiajogban jártas szakembereknek, hiszen lényegében pusztán megerősítette a különböző európai jogforrások álláspontját. Ezzel azonban csak részlegesen adott válszt a modern műsorszolgáltatási rendszerek által felvetett jogi problémákra, hiszen a jóval interaktívabb és nagyobb választási szabadságot nyújtó egyéb rendszerek kérdéseire már nem tért ki ítéletében. A jövőben tehát a kérdéskörben újabb jogviták várhatók.
