Egy 2003-as Mónika-show miatt sötétül el az RTL

Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. december 18-i (2316/2003. (XII. 18.)) határozatával 90 percre felfüggesztette a Magyar RTL Televízió Rt. műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását. A határozatot a műsorszolgáltató bíróság előtt megtámadta, mely jogerősen megállapította, hogy a műsorszolgáltatónak végre kell hajtania a 90 perces felfüggesztést. A határozatot a sérelmezett kijelentésekkel együtt közöljük.

Az ORTT Irodája a bírósági döntést követően tájékoztatást kért a Magyar RTL Televízió Rt-től arra vonatkozóan, hogy mely időpontban tett eleget fenti kötelezettségének. A műsorszolgáltató válaszában kifejtette, hogy nem tudja végrehajtani a szankciót, mivel a határozat arra kötelezi, hogy annak 2003. december 22-én 17.30 és 19.00 óra között tegyen eleget.

A fentiekre tekintettel az Országos Rádió és Televízió Testület az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 77. § (5) és 78. § (1) bekezdései alapján 2005. június 15-i határozatával elrendelte a 2316/2003. (XII. 18.) sz. határozatában meghatározott szankció végrehajtását a határozat kézhezvételétől számított (a műsorszolgáltató mai napon vette kézhez a határozatot) 15 napon belül, munkanapon 17.30 és 19.00 óra között.

Indokolás

A Testület megvizsgálta az Rttv. rendelkezéseinek megtartását az RTL Klub műsorszolgáltatásában, és a következőket tapasztalta:

Az RTL Klub 2003. december 1-én (17:31 órakor) adásba adta a Mónika („Segítség, a gyermekem pedofil áldozata lett!”) című műsorszámot. A műsorszolgáltató a műsorszámot a II. kategóriába sorolta, ily módon az „tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott” minősítést kapott, így ennek megfelelő jelzéssel és ennek megfelelő időpontban sugározták. Az érintett műsorszám az alábbi tartalmak, illetve elemek miatt magasabb korhatári kategóriába sorolandó.

A műsorszám műfaját tekintve talk-show, a szórakoztató műsorok egyik legnépszerűbb fajtája, amely a moderátor által irányított közönség előtt, stúdiókörnyezetben felvett beszélgetésekből épül fel. A show középpontjában hétköznapi átlagemberek állnak, akik hajlandóak véleményüket az adott problémához kapcsolódóan közönség előtt is kifejteni, így a téma valóságra vonatkoztathatósága igen magas.

Az első vendég Ágnes (26) volt, aki elmesélte, hogy saját édesapja fajtalankodott vele gyermekkorában. Apja alkoholizmusának következtében életük félresiklott, apja viselkedése agresszív lett, dühét pedig gyermekein töltötte ki. A lányait szexuálisan zaklatta, súlyosan mozgássérült gyermekét megerőszakolta, Ágnes kisebbik nővérét pedig úgy megverte, hogy az elveszítette magzatát.

A második részben nyilatkozott Ágnes édesapja, Sándor (52), aki első családjával teljes mértékben szakított, és az ellene felhozott súlyos vádakat tagadta. Lányát, Ágnest kurvának titulálta.

A következő vendég Erzsébet (50) volt, aki a most tízéves fiát ért zaklatás történetét mesélte el, melyet gyermeke az iskolában élt át. A fiút testnevelő tanára alázta meg a többi gyermek előtt, majd zaklatta. Az anyát később a tanárnő rágalmazás miatt beperelte, és a bíróság felelősségre vonta. Az utolsó zaklatás után a fiút komoly pszichikai trauma érte, azóta is pszichológiai kezelést igényel. Az anya feljelentést tett, fiát másik iskolába íratta.

A negyedik vendég Ibolya (45) volt, akinek hétéves kislányát a férje szexuálisan molesztálta, akit ő – a kislány vallomása alapján – fel is jelentett, ám a köztiszteletben álló férfi elleni vádak miatt a lakhelyén kiközösítették. Később kiderült, hogy a férj korábbi házasságából származó gyermekeivel is fajtalankodott. Az ügyben nyilatkozott István (48) is, akinek 77 éves édesapja ellen szóltak a vádak, a fia azonban hisz apja ártatlanságában, szerinte az élettárs így akart megszabadulni az apjától, mivel meg akarta szerezni a házát.

A következő megszólalóként Ilonát (42) hívták be, akinek kislányával szemben az édesapa bűncselekményt követett el, majd őt, magát is fenyegetés ért. Az anyáról a férj, Sándor (48) elbeszéléséből derült ki, hogy börtönviselt, és szeretője vette rá, hogy férjét megrágalmazza. Kiskorú gyermekük jelenleg elmegyógyintézetben van.

A 2003. december 1-ei műsorszám központi témája a kiskorúak elsődleges szocializációs környezetében, a családon, iskolán belül kialakult konfliktus és annak kezelési módja volt. Ezen belül ismételten (korábban, 2003. június 3-i adásban már tárgyalt) egy, a fiatalkorúak számára rendkívül kényes problémakör, az apa, a nevelő (tanár) által a kiskorúak ellen elkövetett szexuális zaklatás kérdése állt a középpontban. A védeni kívánt korosztály egészséges lelki, szellemi fejlődésének biztosításában kiemelkedő szerepe van a családnak, az iskolai környezetnek, ezért az ezzel kapcsolatos problémák tárgyalásakor különösen fontos szempont a megfelelő körültekintés és érzékenység.

A téma súlyát és a feldolgozás felelősségét emeli továbbá, hogy a családon belüli erőszak Magyarországon – a NANE kutatásai szerint – legalább egymillió nőt és a hozzájuk tartozó gyermekeket érinti. A kutatások szerint a téma körül kialakult tévhitek és előítéletek miatt marad el általában a beavatkozás és a megelőzés, az áldozatok pedig nem kapják meg azt a segítséget, amihez joguk lenne. A műsorban a megoldások keresése, a lehetőségek felsorakoztatása helyett a tévhiteket erősítették.

Súlyponti szerepet kapott az a nézet, miszerint a zaklatás alanyai és nevelőik is féltek a fenyítéstől, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek (gyakran az anya sem tudott gyermekének védelmet nyújtani, ezért elmenekült, és tizenkét évesen utcára került), felszólalásuk, panaszuk miatt újabb támadás, fenyegetés célpontjává váltak. Gyakran a rendőrségi feljelentés sem hozta meg számukra a megoldást.

A vizsgálatba vont műsorszámban előkerült több társadalmilag negatív, destruktív, gyakran bűncselekménynek minősülő magatartásmintát (pl. gyerekek szexuális zaklatása, fizikai bántalmazás, rablás, alkoholizmus, gyógyszerfüggőség) sem a műsorvezető, sem a közönség nem ítélte el kellő erővel, sőt helyenként nevetéssel, tapssal jutalmazta az agresszorok véleményét. A műsorvezető reakciói is a szörnyülködésben és a csodálkozásban merültek ki (lesütött tekintet, kikerekedett szem), az enyhébb pofonokat, rúgásokat, az elhangzott nyilvános rágalmazást és fenyegetést elfogadhatónak tüntette fel, nem avatkozott közbe, sőt szóban sem ítélte el a tettlegességet.

A stúdióban is elszabadultak az indulatok: a már felnőtt áldozatok és anyák sírva fakadtak (a szenvedő, a helyzetnek kiszolgáltatott síró anya látványa különösen megrázó lehetett a kiskorú nézők számára), a vendégek kiabáltak egymással, lekicsinylően beszéltek egymásról, rágalmazták családtagjaikat. Az elmérgesedett helyzetben a szereplők gyakran trágár durvaságokat vágtak egymáshoz, melyeket ugyan kisípoltak, de egyértelműen kikövetkeztethetőek voltak, illetve a szereplők szájáról is le lehetett őket olvasni. A műsorvezető a több percig húzódó feszült helyzeteket meg sem próbálta feloldani, sőt kérdéseivel inkább provokálta a szereplőket, és további kényes részletekre kérdezett rá. Egy esetben erős csúsztatással próbálta meg a tárgyalt családi tragédiát még meghökkentőbbé „festeni”. A moderátor – általában – a műfaji követelménynek megfelelően irányítja az elbeszéléseket, befolyásolja a történet kifejtésének menetét és módját, definiálja, milyen részletességgel kerüljenek bemutatásra az egyes események.

A talk-show-k a nézettség maximalizálása érdekében általában a részletekre koncentrálnak, mivel bulvár módon próbálják feldolgozni a történéseket. A bűneset csak akkor érdekes, ha pontosan tudjuk, hogyan következett be, és ismerjük a hozzátartozók reakcióit: sokk, életveszélyes fenyegetés stb. A szóban forgó műsorszámban Mónika nem tett mást, mint az említett szerkesztési elvet alkalmazta. Ennek következtében a testi, lelki bántalmazások és az elszenvedett sérülések részletezve, naturális módon kerültek bemutatásra. A legmegrázóbb részleteket a szereplők gyakran nem önszántukból, hanem a műsorvezető provokáló kérdéseire válaszolva mondták el. Az eljárás különösen felháborító, amennyiben kényes téma kerül terítékre, s a családon belüli, vagy a nevelőtől elszenvedett szexuális erőszak kiváltképp ilyen.

A műsorszámban bemutatott eseteknél említésre került, hogy a vitás kérdésekre a felek veszekedéssel, tettlegességgel, zaklatással, továbbá a műsorban elhangzott nyilvános fenyegetéssel reagáltak, vagy teljesen megszakították kapcsolatukat (a műsorban ismét kitagadták egymást a családból), és azt a gyermek érdekében meg sem próbálták rendezni. Mindössze két esetben történt utalás a zaklatott kiskorú jelenlegi helyzetére: egyikük a történtek hatására hosszabb ideje pszichológiai kezelésre szorul, másikuk pedig elmegyógyintézetben él.

A műsorszám a tizennyolc év alatti befogadók számára különösen problematikus volt abból a szempontból, hogy nem kínált fel megfelelő megoldási mintát, a moderátor a műsor végén mindössze arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok ne féljenek beszélni a történtekről, ám egyetlen érdekvédelmi vagy hivatalos szervet sem nevezett meg, ahová ilyen esetekben fordulni lehet, továbbá a műsorba nem hívtak meg egyetlen szakembert sem. A kiskorúak csak az interjúalanyok elbeszéléseiből csíphettek el információ-foszlányokat azzal kapcsolatban, hogy ilyen esetekben a rendőrséghez lehet fordulni. A probléma megoldásához azonban elengedhetetlen, hogy az áldozatok tisztában legyenek jogaikkal, lehetőségeikkel.

A műsorban – többek között – az alábbiak hangzottak el:

17:33:44-17:35:35

Mónika: „Én azt mondtam, hogy ennél sokkal súlyosabb dolgot is elkövetett édesapád ellenetek, mint hogy bántott benneteket, mi történt?”

Ágnes: „Mondjuk, a legidősebb testvéremet, már 10 éve meghalt, őt bántotta, végül is teljes mértékben őt szexuálisan kihasználta, ki tudta használni jobban mondva, mert mozgássérült volt, nyaktól lefelé béna volt, és ő még védekezni sem tudott.”

Mónika: „Ez azt jelenti, hogy megerőszakolta az édesapátok a nővéredet, aki ugye, mint mondod, ágyhoz volt kötve, vagy székhez.”

Ágnes: „Igen, hát ő ezt a halálos ágyán mondta el nekünk, hogy őt bántalmazta, szóval, hogy így erőszakkal bántalmazta.”

Mónika: „Hányszor történt meg? Ez nemi közösülés volt? Bocsánat.”

Ágnes: „Nem mondott számot, igen, ez nemi közösülés volt, nem mondott számot, ugyanúgy a kisebbik nővérem sem mondott számot.”

Mónika: „Vele is ez történt?”

Ágnes: „Igen.”

Mónika: „Õ mit mesélt pontosan a nővéred, a kisebbik nővéred, hogy mit tett vele az édesapátok?”

Ágnes: „Molesztálta szexuálisan, most ebbe sok minden belefér, ebbe a molesztálásba.”

Mónika: „Ez is történt, és az is, hogy a nővéred neki köszönheti, elmondásod szerint, hogy nem lehet gyermeke.”

Ágnes: „Igen.”

Mónika: „Mi történt?”

Ágnes: „Kiverte belőle, annyit tudok, hogy amikor megtudta, hogy terhes a nővérem, akkor hát úgy megverte, hogy elment neki a magzat, és azóta nem lehet.”

Mónika: „Merthogy tőle volt terhes? Valószínűleg.”

Ágnes: „Nem az apámtól! Nem.”

Mónika: „Hát mért ne lehetett volna? Már elnézést kérek, hogyha megtörtént, ami megtörtént.”

Ágnes: „Hát végül is ki tudja, de nem hiszem, szóval ezt nem hiszem, mert komoly udvarlója volt akkor a nővéremnek, és nem.”

Mónika a kérdésével megpróbál csúsztatni, tényeket elferdíteni, hogy az eset még meghökkentőbb legyen. Majd amikor az interjúalany ezt visszautasítja, továbbra is megpróbálja feltevését bizonygatni. A moderátori szerep ezen túlkapása megnehezítheti az elhangzottak megértését a fiatalkorú nézők számára.

17:38:00-17:38:12

Mónika: „Édesanyád nem tudott semmilyen segítséget nyújtani?”

Ágnes: „Nem, hát, amikor volt ez, hogy a gyereket elvették, akkor is hazamentem, az ajtón bementem, az ablakon kijöttem, mert jött a balta, meg az apám?”

Mónika így reagál: „Balta?!” (rövid ideig kikerekedett szemmel néz, megcsavarja a fejét, majd semlegesen folytatja a kérdezgetést)

17:45:23-17:46:07

Mónika: „Erzsébet, a kisfiadról van szó ugye? Vele történt, szerencsére nem történt meg, de majdnem. Mi történt?”

Erzsébet: „Múlt év februárjában hazajött a fiam egyszer az iskolából zokogva, hogy a testnevelés tanárnő a tornaórán alsónadrágra vetkőztette, és így kiállította az osztály elé. Most akkor én bementem az igazgatónőhöz, panaszt tettem, de hát végül is semmi nem történt, semmi intézkedés, aztán a hölggyel is közöltem, ha még egyszer a gyerekemet levetkőzteti, akkor garantálom, hogy bugyiban fogja a következő tornaórát tartani. Hát ennek az volt a reakciója, hogy azt mondta, elmehetsz az anyád, folytatva, aztán itt ugye látszólag a dolog befejeződött.”

14:46:50-17:48:06

Mónika: „Beperelt téged a tanárnő ugye? Rágalmazásért.”

Erzsébet: „Igen, na, most amikor én az elsőfokú ítéletet kézhez kaptam, ugye a lányommal, aki már tizenhat éves, beszélgettünk erről, és ekkor ért engem a nagyon nagy meglepetés, hogy a fiam ugye a földhöz verte magát, sikítozott, őrjöngött, hogy anya most mi lesz velem, te börtönbe kerülsz, meg nem is tudom elismételni. És mikor úgy végre lecsillapodott, és akkor közölte velem, hogy a testnevelés tanárnő mondta, hogy ha bizonyos dolgokról beszél, akkor engem börtönbe zárnak. A lányom mesélte el végül is, mert a fiammal ilyen nagyon hosszú ideig erről beszélni nem lehetett, őneki akkor, mikor az esemény megtörtént elmesélte. Aminek az volt a lényege, hogy egy testnevelés torna után a fiam bement a vécébe, aztán a tanárnő utánament, belenyúlt a nadrágjába, és a gyereknek a nemi szervét fogdosta. (Mónika reakciója: a homlokát felhúzva a földre nézve kikerekíti a szemét.) A gyerek szabadulni akart tőle, és mondta neki, hogy ha nem hagyja abba, akkor megmondja énnekem. És a tanárnő azzal fenyegette meg a gyereket, amennyiben anyádnak elmondod, akkor gondoskodok róla, hogy anyád börtönbe kerüljön, és te mész a lelencbe. Bementem a rendőrségre, megtettem a feljelentést.”

17:50:26-17:51:52

Ibolya a történtektől láthatóan szenvedve érkezik a stúdióba.

Mónika: „Ibolya, hogyan derült ez ki, hogy a te gyermekedet, kislány ugye, kislányodat a férjed molesztálta?”

Ibolya: „Kislányom mondta el, sírva, hogy fél, mert apu megfenyegette, hogyha ő nekem elmondja, anyut meg fogja ölni. Úristen, mondom, mi lehet ez kislányom, ennyire tragikus. S ekkor mondta, hogy az apu odafeküdt mellé, valamit a lába közé tett, húzogatta, és odapisilt. Akkor hét éves volt a kislányom, most nyolc. Ezt így hozta a tudomásomra, tizenhatodikán viszont jelentést tettem, és azóta nincs a környékben becsületem.”

Mónika: „Hogy-hogy nincs becsületed?”

Ibolya: „Úgy, hogy mindenki lenéz, mindenki, szó szoros értelmében, mindenki kurvának néz.” (Az elnémítás ellenére kivehető a szó, ekkor a nő már sírással küzd, hangja elcsuklik.) „Mert a férjem egy áldott jó ember, mindenki úgy ismeri, hogy áldott jó ember, és lecsukattam, csak azért, hogy idegen férfi kerüljön a házamba, és soha senkivel nem álltam szóba.” (Az interjúalany hangosan sír, fejét lehajtja, arcát kezébe temeti.)

Mónika (meg sem próbálja nyugtatni a nőt, közönyös arccal folytatja): „A férjed most előzetesben van, ugye Ibolya, két éve? Milyen büntetést fog kapni? ”

Ibolya (könnyes szemmel): „Nem tudom, de remélem azt, amit megérdemel, mert nem a lányom volt az első neki.”

18:06:40-18:07:00

Mónika: „De mi történt? Bántott benneteket, agresszív volt, amikor ivott. Mindenkit? Téged is, meg a gyerekeket is?

Ilonka: „Igen, a gyerekek előtt ütött.”

Mónika: „Milyen gyakran bántott téged, vagy a gyerekeket is bántotta?”

Ilona: „Elég gyakran, volt egy olyan, amikor a gyerekeket, akkor hét éves kislányomat ököllel ütötte.”

18:07:48-18:10:38

Mónika: „Azt meséld el Ilona, hogy hogyan történt, amikor molesztálta a kislányt.”

Ilona: „Mondta, hogy ágyazzak meg, kabátokra, ilyen szennyes dolgokra, és megágyaztam. Hát avval a tudattal, hogy a kislány ugye az apja, középre tettem a kislányt, mert hát engem mindig zaklatott, nem akartam, hogy olyan részeg állapotban hozzám nyúljon. És hát avval a tudattal, hát hogy az apja úgysem bántsa a kislányt, hát középre teszem. Fönt voltam, de hát ő részeg is volt, meg be is volt gyógyszerezve, elkezdte a kislánynak a kezét megfogni, és a nemi szervét dörzsöltette vele. Hát akkor nagyon meghökkentem, hogy most mi ez. Utána ő nyúlt magához, és a kezével, avval a mocskos kezével elkezdte a kislány arcát dörzsölgetni. Hát én akkor nagyon megijedtem, fogtam a lányt és gyorsan elvettem mellőle, én feküdtem mellé.”

Mónika: „De mit dörzsölgetett a kislány arcán, mért dörzsölgette a kislány arcát?”

Ilona: „Fogalmam sincs, hogy mért csinálta.”

Mónika: „Rákent valamit, vagy egyszerűen csak dörzsölgette?” (közben a mozdulatot kezével illusztrálja is)

Ilona: „A nemi szervit izé dörzsölgette, és aztán gondolom, azt a micsodát meg rákente a kislány arcára. (közben Mónika lesütött szemmel a földre néz, homlokát ráncolja) És akkor nagyon megijedtem, elvettem a kislányt, én feküdtem mellette, hát akkor már nem mertem felkelteni, se nem szóni neki, mert megölt volna mind a kettőnket. Gondoltam eljön a reggel, kislányt elviszem iskolába. Úgyis volt, mondtam a pici lányomnak, hogy öltözz kislányom, megyünk az iskolába. Hát én avval a tudattal, hogy nem mosdatom meg a kislányt, úgy ahogy van, nem iskolába viszem, hanem a rendőrségre. Most ő hallotta, hogy a kislányt, de szerintem észné vót, meg tudta, hogy mit csinált, mert mikor mondtam, hogy viszem a kislányt iskolába, akkor ő felugrott, kidobott a lakásból, bezárta az ajtót, és ő mosdatta meg a kislányt, ő öltöztette föl, és mikor ez megtörtént, akkor nyitotta ki az ajtót, és akkor engedett be, és közölte, ő fogja a kislányt elvinni az iskolába. Na ekkor kaptam egy sokkot, hogy most mit csináljak, hogyan tovább, hogy bizonyítsam be, hogy ő mit csinált a kislánnyal. Asszem olyan sokkos állapotban voltam, egy olyan három hétig. Engemet is kényszerített arra erőszakkal, olyan állapotban, sokkos állapotban, lelki beteg voltam, hogy még én is közösüljek vele, meg olyan dolgokat csináljak vele, olyan gusztustalan dolgokat, amit nem akartam.”

18:11:20-18:11:44

Mónika: „A kislányra milyen hatással volt ez az egész? Tehát őt nagyon kikészítette, ugye?”

Ilona: „Amit telefonált neki, meg amit beszélt neki, igen.”

Mónika: „Miért, mit telefonált neki?”

Ilona: „Hát megfenyegette őt is, mert ott van egy tizenhárom éves kislány, Mónikának hívják, aki hallotta, amikor a kislánynak telefonált, hogy aszonta, hogy meg foglak ölni anyáddal együtt, mert miattad fogok ülni.”

18:14:04-18:15:30

Ilona: „És azért nem akarsz feljelenteni, hogy van egy barátom?”

Sándor: „Az engem nem érdekel, barátod az lehet.”

Ilona: „Pedig a telefonba mást mondtál, és az sem igaz, hogy a kislánnyal izéltél?”

Sándor: „Maradjál már, ilyen hülyeséget, Te nyolc hónappal ezelőtt, akkor én hányszor voltam.”

Ilona: „Az se igaz, hogy fajtalankodtál a kislánnyal?”

Sándor: „Nem, mér lenne igaz, mér lenne, mikor én neveltem a gyerekeket két évig.”

Ilona: „Kérték tüled a kislányt, mér nem adtad oda, mér fektetted a koszos, mocskos pincébe.”

Sándor: „És a másik az, hogy rá egy-két hónapra jelentett engem.”

Mónika: „A kislányotok miért van intézetben?”

Sándor: „Mert beadta, följött, eljött, hogy ő a kislányt elviszi. És a Katika így átölelt, aszongya, apám ehhöz a nőhöz ne adjál, mert én téged szeretlek. Mondom, nem lányom, én odaadlak, egy gyámügyis nővel jött föl, egy gyermekvédelmis nővel, mondom, lányom, hát én nem tarthatlak téged, hogyha van hely, akkor odaadlak.”

Ilona ingerülten, Mónikát félbeszakítva: „A másfél év alatt mért nem adtad oda a kislányt, kérte a húgom, kérte a testvéreim.”

Sándor: „Mér adtam volna a húgodnak, amikor az enyém a gyerek, mér adjam oda a húgodnak?”

Ilona: „Igen, azé fajtalankodtál vele, meg azé feküdtél vele a pincelejáratnál, a tetűbe, a mocsokba, meg a koszba (közben a közönség soraiból nevetés hallatszik), mert tied a gyerek? Mér nem adtad a jó életbe?”

Sándor: „Mér adjam a húgodnak, ő szülte?”

Ilona: „Mert jobb é, izé sorsa, nem lett volna izé, tudod alultáplált, meg nem készítették volna ott ki idegileg.”

Sándor: „Maradjá mán te, elfogult.”

Ilona: „Ha apa, te teszed magad apának?!”

18:16:03-18:19:42

Mónika: „Mindig a gyerek szenvedi meg azt, hogy a szülők ki nem állhatják egymást. Miért nem lehet őt ettől megkímélni?”

Sándor: „Úristen, hová kerültem, még ilyet!” (közben a közönség nevet)

Ilona: „Én azt nem tudom, mit akar a kislánytól, érti? Fogalmam sincs, hogy mit akar a kislánytól.”

Sándor: „Maradjá már, szakadjá már meg Te. Hát még ilyen nőt.” Majd Sándor fújtatva tenyerébe üti az öklét. (a közönség még hangosabban hahotázik)

Mónika: „Nem elképzelhető, nem gondoljátok, hogy elképzelhető, hogy annak a szegény kislánynak jobb ott, ahol most van, legalább ezt nem látja.”

Sándor: „Én szerintem igen, addig jó, míg le nem folyik az ügy, a bírósági ügy, amivel ő vádol engem.”

Ilona: „Nem igaz?! Nem, neeem?! (egyre ingerültebben) Az sem igaz, hogy kényszerítettél, hogy szopjalak le, meg verjem a faszodat?!” (az elnémítás ellenére is kivehető) Ilona egyre inkább felhergeli magát, kiemelkedik a székéből, odalép a volt élettársa elé, és úgy kiabál.

Sándor: „Nem, nem, nem, Úristen. Ne erősködjél!” (a végén már kínjában nevetve mondja)

Majd Ilona ingerülten elé áll, és tovább folytatja: „Nem igaz, hogy kikezdté a kislánnyal?” Közben odaér Ilonához a testőr, megfogja az egyik karját, de nem húzza el, végül leveszi a kezét róla.

Sándor: „Ezt sokan fogják látni!”

Ilona: „Hát az engem nem érdekel!”

Sándor: „A bikádnak mutatod, hogy te” – erre Ilona lekever neki egy pofont, mire Sándor is felkel, visszaütne, de nem éri el a nőt, aki közben hátralép, majd a testőr is hátrahúzza. Sándor továbbra is ökölbe szorítva, ütésre készen tartja a kezét, ekkor a nőt távol tartó testőr a férfi vállára teszi a kezét, és nyugtatgatni próbálja („Nyugalom, nyugalom, nyugi, nyugi hölgyem!”), de a nő a testőr éberségét kijátszva, lábon rúgja Sándort. Ekkor odaér a másik testőr, aki Sándor után nyúl, és leülteti. Közben Ilona tovább faggatja: „Nem igaz, hogy a kislánnyal fajtalankodtál?” Végül sikerül a nőt lenyugtatni és leültetni a helyére. A köztük ülő interjúalany az események hatására hátrahúzza székét, messzebb ül. A közönség soraiból moraj és halk nevetés tör fel.

Ekkor Sándor már szóbeli fenyegetéssel él: „Holnap kimegyek a szállóhoz, azt tudod mi lesz!”

Ilona: „Gyere!”

Ilona, akinek még mindig fogja a testőr a vállát, a kínos csend után így reagál: „Ha nem lettem volna keresztény, megtérve, tudod, már rég halott lettél volna. Kivágtam volna azt a kis perverz, vagy hogy mondják, pedofil faszodat, és belebasztam volna a szádba! (az elnémítás ellenére a trágár kifejezések érthetőek), elhiszed?”

Sándor: „Lehetséges, hogy be van lőve a hölgy is, azért beszél így. De általába, mindig így szokott beszélni. Holnap nem leszel a szállódon, meg a … úrral!”

Ilona: „Miért, mit csinálsz, mi közöd van hozzá, a férjem, el akar venni?! Mi közöd van az életemhöz?”

Sándor: „Majd megtudod! Vedd el, de akkor ne rugdossá! De ilyeneket akkor ne találgassá ki.”

Ilona: „Mit találtam ki, az igaz! Igaz, meg amíg börtönbe voltam, addig is használtad a kislányt ilyesmire. Ez így igaz.”

Sándor: „Folyik a műsor, hogyha lehetséges, hallgassá má meg, én is el akarok menni jó?”

Ilona: „Máris mehetsz!”

Sándor: „Azt nem te mondod meg!”

Ilona: „Apuci!”

Sándor: „Jól van anyuci!” – és zavarában, a kínos csendben elneveti magát, ami a közönség tetszését is elnyeri, ők is nevetnek.

Ilona: „Apa, pedofil apa. A saját lányoddal fajtalankodtál.”

Sándor: „Folyik a műsor, ne csináljad má!”

Ilona: „Nem érdekel, azért mondom el, a saját lányoddal fajtalankodtál. Az egész világ hallja, hogy milyen mocskos féreg vagy, féreg, tudod, mi az a féreg? Amit így el kell taposni.”

Mónika csak ekkor, hosszú és kínos percek után vág közbe, de egy szóval sem helyteleníti a tettlegességet, a következőt kérdezi: „Miért lesz az jobb, hogyha a gyerek is elszenvedi ezt, ami kettőtök között van? Legalább őt próbáljátok meg távol tartani!”

Ilona: „A gyerek többet nem fog tőle szenvedni!”

Sándor: „Te egyáltalán nem kapod meg azt a gyereket, az igazgató úr nekem megmondta, meg az nem igaz, amit te feltételezel. Te bizonyítsd be azt, amit te mondasz!

Ilona: „Be is lesz, a kislánynak a vallomása, mikor megkérdezte tüled álmába fölébred, és aszonta, apa mért csinálod ezt, te meg aszontad, bocsáss meg kislányom, a rák egye ki a gyomromat, többet ilyet nem fogok csinálni. Az se igaz? Az se igaz, jó majd ki fog derülni. Remélem, hogy ki fog derülni.”

Mónika hosszú percek után, csak ekkor lép közbe: „Tudom, hogy nehéz lesz, de próbáljatok meg egy picit uralkodni magatokon, különösen akkor, amikor a gyermekről van szó!” (A közönség tapsol).

Mindezek alapján megállapítható, hogy a műsorszám alkalmas volt arra, hogy a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését kedvezőtlen befolyásolja. Ezért a műsorszámot a IV. kategóriába kellett volna sorolni. A műsorszolgáltató ezzel megsértette az Rttv. 5/B. § (4) bekezdését, melynek értelmében:

„Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, a IV. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.”

Az M-RTL Rt. megsértette az Rttv. 5/C. § (3) bekezdését is, mivel a műsor közzétételére 22:00 óra előtt került sor. A Rttv. 5/C. § (3) bekezdés értelmében:

„A IV. kategóriába sorolt műsorszám csak 22.00 és 05.00 óra között tehető közzé, megfelelő jelzés feltüntetése mellett.”

A műsorszolgáltató egyúttal megsértette az Rttv. 5/A. § (2) – korábban idézett – bekezdését mivel a – IV. kategóriának megfelelően – csak 22:00 órától sugározható műsorelőzetesek a következő időpontokban kerültek adásba:

2003. december 1.: 07:55, 09:29, 12:40, 16:57, 18:58

A késő délután adásba kerülő talk-show-kat a fiatalkorúak is szép számmal figyelemmel kísérik. Az AGB Hungary adatai szerint december 1-jén az ebben az időben tévét néző négy-tizenhét éves korosztály huszonnyolc százaléka látta ezt a műsorszámot. Ugyanebből a korcsoportból több mint 248.656 fiatalkorú nézte legalább egy percig az adást.

A Testület rendszeres vizsgálatai alapján megállapítható, hogy a műsorszám provokatív, szenzációhajhász szellemiségével, destruktív magatartásminták közvetítésével, továbbá a kényes, érzékeny problémakörök feldolgozási módjával eddig is számos alkalommal megsértette a kiskorúak védelmében hozott törvényi rendelkezéseket. A talk-show tematikájában azonban a magasabb nézettség elérése érdekében tetten érhető az a tendencia, miszerint a meghökkentő és provokatív témák kiválasztása dominál. A műsor vendégei rendszeresen tettlegességre ragadtatják magukat; ezeket az agresszív jeleneteket vágóképekként, figyelemfelkeltésül az ajánlókba rendszeresen be is szerkesztik. Az átlagostól eltérő szexuális viselkedésformák, illetve a pornográfia határát súroló kérdések helyenként teljes nyíltsággal, részletességgel kerülnek kibeszélésre.

A december 1-ei „Segítség, a gyermekem pedofil áldozata lett!” c. műsorszámban mindezek kisgyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban merültek fel. Az érintett műsorszám mind témájában, mind annak megjelenítésében (kitárgyalásában) alkalmas arra, hogy a kiskorúak fizikai, szellemi, erkölcsi fejlődését kedvezőtlenül befolyásolja. A műsorszámnak különösen problémás eleme, hogy a műsorvezető a kiskorúak egészséges fejlődése szempontjából leginkább aggályos részletekre kifejezetten rákérdez, „kihúzva” azokat a műsoralanyokból. Igen komoly következményekkel járhat az a körülmény is, hogy a műsorszám nagy mértékben elbátortalaníthatja a hasonló atrocitásokkal érintett nézőket, azt sugallva, hogy a probléma nem kezelhető, sőt, a kiutat kereső áldozatok további súlyos fenyegetettségnek vannak kitéve.