Néhány sajtóorgánumban a sajtó által „székesfehérvári maffiapernek” elnevezett üggyel kapcsolatban valótlan, megalapozatlan és a hatóságokat súlyosan sértő megállapítások jelentek meg.
Egyes tudósítások szerint:
„Két év alatt ez már a harmadik olyan ügy, amelyben rendőröket hurcoltak meg, zártak rács mögé. Azt állítva, hogy korruptak, bűnözők érdekeit szolgálják, hazug emberként élnek. Aztán a bíróságon kiderült: az egész csak porhintés. A politika mellébeszélése.”
„Az amúgy sokat látott – hallott – megélt büntetlen előéletű átlag magyar már azon is megütközik: mi végre kellett akkor korábban hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel, bűnpártolással, személyes adatokkal való visszaéléssel, hamis tanúzásra való felhívással, közokirat-hamisítással, meg egy sor egyéb törvénybe ütköző cselekedettel megvádolni ezeket az embereket, ha később szinte semmi nem bizonyul igaznak?”
„A bírósági ítélet alapján csődöt mondott a rendőrség és az ügyészség. Súlyos szakmai melléfogásként értékelhető – egyes bűnügyi szakértők szerint – a ma is hivatalban lévő főügyész, Polt Péter és az akkori országos rendőr-főkapitány Orbán Péter 2001. június 19-ei bejelentése, miszerint nyílt nyomozást indítanak a székesfehérvári maffia ellen”.
Ezzel szemben a valóság a következő: a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal 2002. február 27-én emelt vádat az ügyben érintett 23 személlyel szemben többrendbeli hivatali vesztegetés bűntette, többrendbeli vesztegetés bűntette, többrendbeli bűnpártolás és hivatali visszaélés bűntette, különleges személyi adatokkal visszaélés bűntette, hamis tanúzásra felhívás vétsége, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette, valamint több különböző vagyon elleni bűncselekmény miatt. A vádirat tartalmazta azt is, hogy egyes vádlottak az államtitoksértés bűntettét is megvalósították.
A vádiratban foglaltak megfeleltek annak az előzetes jelzésnek és minősítésnek, amely elhangzott a legfőbb ügyész és az országos rendőr-főkapitány által 2001. június 19-én tartott sajtótájékoztatóján.
A Pest Megyei Bíróság 2005. január 31-én kihirdetett elsőfokú ítéletében lényegében a vádirati tényállással egyező tényállás alapján, kisebb minősítési eltéréssel, a terheltek bűnösségét – egy kivétellel – megállapította és egy személyt végrehajtandó szabadságvesztésre, 16 terheltet felfüggesztett szabadságvesztésre, négy vádlottat pénzbüntetésre ítélt, míg egy személyt megrovásban részesített.
Az elsőfokú, nem jogerős bírósági ítélet tehát igazolta a vád megalapozottságát, a bűncselekmények vád szerinti elkövetését és minősülését. Ezek után felmerül a kérdés, hogy kinek áll érdekében a közvéleményt félretájékoztatni, az ügyet felderítő hatóságok munkáját becsmérelni, olyan megállapításokhoz eljutva, mely szerint: „Vajon azok-e a bűnösök, akik a bíróság előtt állnak, vagy azok, akik odaállították őket?”
A társadalom alapvető érdeke, hogy a büntetőügyekben eljáró hatóságok minden befolyástól mentesen a felderíthető objektív igazságnak megfelelően hozzák meg döntéseiket az eléjük kerülő ügyekben. A fent említett bűncselekmények elkövetése súlyosan veszélyezteti ezt az érdeket, a jogbiztonságot, a jogállamba vetett hitet.
A Magyar Köztársaság ügyészsége alkotmányos kötelezettségének megfelelően az eddigiekhez hasonlóan ezután is a törvény teljes szigorával fog fellépni, azokkal szemben akiknek cselekménye sérti, vagy veszélyezteti az igazságszolgáltatás működését.
Budapest, 2005. február 2.
Legfőbb Ügyészség
Kabinetiroda
